Pesti Srácok

Óvatosnak kell lennünk továbbra is, mert magas szinten tetőzik a járvány

Óvatosnak kell lennünk továbbra is, mert magas szinten tetőzik a járvány

Magas szinten tetőzik a járvány harmadik hulláma, ezért továbbra is fontos az óvatosság - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos az operatív törzs online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília beszélt továbbá arról is, hogy további vakcinaszállítmányokat várnak a holnapi nap folyamán.

Müller Cecília elmondta: a fertőzöttek száma mérséklődött, az elmúlt 24 órában 5077 új fertőzöttet regisztráltak, ugyanakkor a kórházban kezeltek száma - 10 740 - magas, és 1249-en vannak lélegeztetőgépen.

Versenyfutás zajlik az átoltottság mértéke és a vírus terjedési sebessége között - fogalmazott.Közölte: Magyarországon eddig 2 900 383-an kapták meg az első védőoltást, 1 217 258 embernek pedig már a második oltást is beadták. Ez Európában is kiemelkedő, hiszen a lakosság 29 százaléka beoltottá vált - tette hozzá. Ismertette, hogy kedden 28 800 adag Janssen Pharmaceutica-vakcina és 248 040 adag Pfizer-oltóanyag érkezését várják.

A Janssen vakcinájáról elmondta, hogy az - hasonlatosan az AstraZeneca- és a Szputnyik V vakcinához - szintén adenovírust alkalmazó vektorvakcina, egyadagos kiszerelésben. Ezt az oltóanyagot várhatóan a honvédségi oltóbuszokon használják majd - tette hozzá.

Már majdnem minden regisztrált időst beoltottak

PestiSracok facebook image

Müller Cecília beszámolt arról, hogy már alig van olyan idős ember, aki regisztrált, de még nem kapta meg az oltást.

A köznevelésben dolgozók 80 százalékát beoltották, és továbbra is soronkívüliséget élveznek azok, akik közülük oltást szeretnének - jelezte.

A járványügyi adatokkal összefüggésben azt mondta, napok óta csaknem ugyanannyi új fertőzöttet regisztrálnak, így a járvány harmadik hulláma - magasan ugyan - de tetőzik Magyarországon. Az elmúlt napon mérséklődött az új fertőzöttek száma (5077), ugyanakkor még magas a kórházban kezeltek száma.

A környezet-egészségügyi mérésekkel kapcsolatban azt mondta, országos átlagban stagnál a vírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben, városok, ahol csökkenést, és van, ahol emelkedést látnak. Emelkedést tapasztalnak Egerben, Salgótarjánban, Szombathelyen, Veszprémben, Pécsett, míg Békéscsabán, Debrecenben, Győrben, Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Kecskeméten enyhe csökkenést.

Müller Cecília mindenkinek azt ajánlja, hogy aki a fertőzés után poszt-Covid tüneteket észlel magán, forduljon az erre kialakított ambulanciák egyikéhez, ahova a háziorvos ad beutalót.

Az országos tisztifőorvos beszélt arról is, hogy nem változtatnak a kínai Sinopharm-vakcina oltási protokollján. Erre egyébként csak a gyártó vagy valamely hatóságtól jövő hivatalos dokumentum alapján lenne mód, ilyen azonban nem érkezett - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy akit hatósági házi karanténra köteleztek, még az oltás miatt sem hagyhatja azt el.

Müller Cecília örömét fejezte ki, hogy folyamatosan növekszik az oltási kedv Magyarországon. Továbbra is arra kért mindenkit - köztük a fiatalokat is -, hogy regisztráljanak az oltásra, és fogadják el a nekik felajánlott vakcinát. Megerősítette: a háziorvosok most már a praxisukhoz tartozó összes regisztrált nevét megkapják, így ők dönthetnek arról, hogy ki, mikor, milyen oltóanyagot kap.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/AP/Juan Karita

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?