Pesti Srácok

Palkovics: A kormány további több, mint nyolcszázmillió forinttal támogatja az elektromosautó-vásárlást

Palkovics: A kormány további több, mint nyolcszázmillió forinttal támogatja az elektromosautó-vásárlást

A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, ötmilliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult. A kormány döntése alapján mintegy nyolcszáznyolcvankétmillió forinttal megemeljük a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesülhet – mondta az MTI-nek nyilatkozva Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A környezetkímélő járművek beszerzése iránt az egyéni vásárlók mellett komoly érdeklődést mutattak a vállalkozások is – tette hozzá a tárcavezető.

– mondta beszámolójában a miniszter. Palkovics László tájékoztatása szerint hatszázhatvankét magánszemély pályázott a támogatásra, emellett hétszázharmincnyolc vállalkozás, közöttük kétszázkilencvennégy taxis, vagy személygépkocsis személyszállítást végző cég nyújtott be pályázatot.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg Palkovics László. A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy az elektromos járművek beszerzésére kiírt pályázat a kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervének fontos eleme, amelynek célja, hogy minél szélesebb körben segítse elő a közlekedés zöldítését és az alacsonyabb árkategóriájú elektromos autók elterjedését. A környezetkímélő elektromos autózás hazai térnyerése elengedhetetlen Magyarország, immár törvényben is rögzített 2050-es klímasemlegességi célkitűzésének elérésében. Az elektromobilitási piac fejlődése szempontjából a miniszter örvendetesnek ítélte azt, hogy a kereskedők nyitottak voltak a listaárak csökkentésére, így a pályázat a piaci versenyt is élénkítette.

– mondta, emlékeztetve arra, hogy 2020 első felében az uniós tagállamok közül Magyarországon emelkedett a legnagyobb mértékben a forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma. A 2020. május 30-án meghirdetett kiírás keretében a pályázatokat 2020. június 15-től lehetett benyújtani. A beérkezett pályázatok összértéke kevesebb, mint egy nap alatt elérte a teljes keretösszeget. A feldolgozás folyamatos, eddig 1558 pályázatról született döntés, ezek támogatói okiratait már ki is adták.

Az elbírált pályázatok nyilvános döntési listája a https://elektromobilitas.ifka.hu/hu/page/dokumentumtar honlapon található.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.