Pesti Srácok

Palkovics László: Az MTA átszervezése erősíti a kutatás szabadságát

Palkovics László: Az MTA átszervezése erősíti a kutatás szabadságát

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átalakítása erősíti a kutatások szabadságát és függetlenségét - nyilatkozta az innovációs és technológiai miniszter a Magyar Hírlapnak.

A csütörtökön megjelent interjúban Palkovics László kijelentette, hogy a kormány a kutatóintézeti hálózat hatékonyságát és eredményességét akarja javítani az átszervezéssel.

- hangsúlyozta. A tárcavezető szerint a régi kutatói intézményrendszer nem hatékony, így azt a finanszírozásával együtt meg kell erősíteni.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. Véleménye szerint az eddigi modellt felváltó Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) megteremtése is ezt a célt segít megvalósítani.

- mondta a miniszter. Palkovics László kifejtette, hogy a 12 tagú vezetőség felét a kormány, felét az MTA javasolja, vezetőnek pedig olyan jelöltet keresnek, akit mindkét fél elfogad. A szükséges források - tette hozzá - rendelkezésre állnak, annak felhasználásáról már az irányító testület dönthet. Az ELKH szervezete augusztus 1-ig jön létre, így a következő hónappal átveheti a kutatóintézeteket az akadémiától. Utóbbiakat ezt követően átvilágítják, év végéig pedig a gyakorlati működés feltételeiről, a finanszírozás elveiről és az intézményhálózat értékeléséről is döntenek. Létrejön továbbá a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiával foglalkozó Nemzeti Tudománypolitikai Tanács az egyetemek és a vállalatok képviselőivel, és a tudományosság egyéb kérdései mellett a magyar kutatási és innovációs stratégiáról is döntés születik. A miniszter az interjúban közölte, hogy az ELKH dönthet kutatóintézetek megszüntetéséről is, ám azok az új szervezetbe még változatlan formában kerülnek át. Cáfolta egyúttal azokat a vélekedéseket, hogy a kormány nem tekinti fontosnak a társadalomtudományokat.

- fogalmazott. Hangsúlyozta azt is, hogy az akadémiai vagyont az átalakítással nem államosítják, de azokat az MTA eredetileg az intézethálózat működtetésére kapta, így át kell kerülniük az új intézményrendszerbe.

- hangsúlyozta Palkovics László.

Forrás: MTI, Magyar Hírlap; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.