Pesti Srácok

Palkovics László: közel 800 milliárd forint kormányzati forrás jut debreceni fejlesztésekre 2030-ig

Palkovics László: közel 800 milliárd forint kormányzati forrás jut debreceni fejlesztésekre 2030-ig

A magyar kormány 2030-ig mintegy 700-800 milliárd forint forrást biztosít debreceni fejlesztésekre - jelezte az innovációs és technológiai miniszter pénteken a Debreceni Egyetemen rendezett üzleti-befektetői fórumon.

Palkovics László elmondta: a Debrecen 2030 - A Kárpát-medence észak-keleti régiójának központja című projekt keretében 427 milliárd forint forráshoz jut a város a régió népességmegtartó erejének és versenyképességének növelésére, de a további - például egyetemi - fejlesztésekkel összesen csaknem 800 milliárd forintot fordíthatnak beruházásokra központi forrásból. A tárcavezető a Debrecen 2030 projektből kiemelte a gazdasági kapcsolatok élénkítését, a közlekedésfejlesztést - nevesítve az autópálya-, illetve vasúti összeköttetést Nagyváraddal, és a debreceni repülőtér komoly nemzetközi légikikötővé bővítését -, az oktatás terén pedig a debreceni nemzetközi iskola és a német iskola kialakítását, valamint a román és az ukrán nyelvű oktatás megteremtését.

Forrás: MTI Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?