Pesti Srácok

Palóc Világtalálkozót rendeznek Nógrád megyében

Palóc Világtalálkozót rendeznek Nógrád megyében

Palóc Világtalálkozót rendeznek Nógrád megyében augusztus első hétvégéjén; a hatodik alkalommal szervezett fesztiválnak idén Bárna község ad helyet. A világtalálkozó célja, hogy összefogja a palócságot, erősítse az identitást, és bemutassa az értékeket - hangzott el az esemény szerdai, Bárnában tartott sajtótájékoztatóján.

Berze Mariann, a társszervező Tar Lőrinc Baráti Közhasznú Egyesület titkára elmondta: a határon innen és túl élő palócok között kulturális hidat képező találkozóra a Felvidékről, a Vajdaságból, Kárpátaljáról, Magyarországról pedig Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkeznek települések, közösségek képviselői.

- tette hozzá. Oravecz Roland, Bárna polgármestere szerint a falu több pontján zajlanak majd a rendezvények augusztus 2-án, 3-án és 4-én, a képzőművészeti kiállításoknak például a katolikus templom ad helyet. Pénteken Bárna védőkeresztjének felavatásával nyitják meg a találkozót, lesz tüzes-ostoros bemutató, kortárs palóc írók és költők könyvbemutatói és közönségtalálkozója. A palóc ízek fesztiválját és a népviseletes lakodalmas menetet szombaton szervezik. A Sziget Színház mutatja be a Honfoglalás című rockoperát, fellép Dévai Nagy Kamilla énekes-gitáros, érdemes művész. Szombaton adják át a 2013-ban alapított Szeder Fábián-díjat, valamint a Palóc Világtalálkozó Szolgálatáért-díjat. Az elismeréseket azoknak adják át, akik a legtöbbet dolgoznak a palócság megmaradásáért. Mint a polgármester elmondta, a három nap hagyományőrző rendezvényein több, mint ezren mutatkoznak be.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: nograd24

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.