Pesti Srácok

Pandúrból lett rabló - lecsaptak rá a Nemzeti Védelmi Szolgálat tisztjei, majd a nyomozó ügyészek (videó)

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) derítette fel, hogy egy a Győr-Sopron-Mosony vármegyei rendőrfőkapitányságon dolgozó rendőr a nyilvantartási rendszerekből illetéktelenül információkat töltött le és adott át bűnözőknek, majd rablás előkészületében is részt vett. A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta a hivatali visszaélés bűntettével, továbbá rablás elkészületének vétségével meggyanúsított rendőrt.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult ügy lényege szerint egy vármegyei rendőrfőkapitányságon dolgozó rendőr az új szolgálati helyén a rendőrségi nyilvántartási rendszerekhez korábban biztosított hozzáférési jogosultságát továbbra is használta, és több esetben, a szolgálati feladataival össze nem egyeztethető lekérdezéseket hajtott végre.

Pandúrból rabló - elfogták a rendőrök (Forrás: Magyarország Ügyészsége)
PestiSracok facebook image

A két férfi a bűncselekmény útján megszerzett elektromos cigarettákat tovább akarta értékesíteni – ezzel több százezer forint bevételre szert téve –, majd azt is elhatározták, hogy a sikeres akció után, a többi elektromos cigarettával kereskedő személlyel szemben is hasonlóan járnak el, számítva arra, hogy a sértettek nem tesznek feljelentést.

A nyomozó ügyészség sikeresen indítványozta a rendőr letartóztatásának elrendelését. A bíróság döntése végleges, a végzést minden érintett tudomásul vette.

A rendőr szolgálati jogviszonya megszűnt.

A rendőr elkövetőtársát a nyomozó ügyészség által átadott bűnügyi információk alapján, más büntetőeljárásban tartóztatták le.

Kiemelt kép: A gyanúsított rendőr elfogása (Forrás: Magyarország Ügyészsége)

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?