A kétezres években egyértelművé vált, hogy a Fidesznek és a nemzeti erőknek semmi esélyük nincs, ha nem szereznek nagyobb szeletet abból a tortából, amit magyar sajtónak nevezünk. Ekkor jött el a Magyar Hírlap felemelkedésének és az Echo TV elindulásának a pillanata. Mindkettő mögött Széles Gábor állt. A feladat egyik helyen sem volt egyszerű: mind a lap, mind a tévé tele volt olyan emberekkel, akik titokban, vagy egészen nyíltan Gyurcsányék szekerét tolták. Hosszú volt az út addig, amíg a szélsőliberális Para-Kovácsok és az ex-titkosmunkatárs Várkonyi Tiborok eltűntek a laptól. Médiaháború, 33. rész. Mert az Öreg nem felejt.
A Fidesz 2002-es választási veresége után egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzeti jobboldal politikai befolyásához, a társadalom eléréséhez még mindig kevés a médiafelülete, nem elég a Demokrata folyóirat, a Magyar Nemzet és a később létrejött Hír TV, Lánchíd Rádió.
Széles Gábor milliárdos nagyvállalkozó, aki a rendszerváltás idején hozzájárult a Magyar Demokrata Fórum megerősödéséhez és a Csoóri Sándor által szerkesztett Hitel című folyóirat anyagi támogatásához, úgy döntött, hogy beszáll a médiába. 2005 augusztusában elindította az Echo TV-t, szeptemberben megvette a Magyar Hírlapot.
Széles néhány év múlva háromszázkilencvenmillió forinttal emelte a Magyar Hírlap törzstőkéjét, miközben folyamatosan váltották egymást a főszerkesztők. Az olvasók érdeklődésének rohamos csökkenésével, az állandó gyűlöletkeltéssel, az anyagi gondok miatt kiadhatatlanná kezdett válni az újság. Szombathy Pál főszerkesztő nem volt hajlandó arra sem, hogy a liberális, baloldali lapot középre vigye.
Szélsőliberális újságíróik – mint R. Székely Júlia, Szále László, Para-Kovács Imre, Szakonyi Péter, Sztankóczy András, Várkonyi Tibor, Vándor Éva, Lépesfalvi Zoltán – rendre lejáratták a jobboldali politikai pártokat – elsősorban a Fideszt – és gyalázták Magyarország kultúráját, hagyományait, a határon túl élő magyarokat. Szemet hunytak a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány nemzetellenes politikája felett, egy szavuk sem volt a kettős állampolgárságot (2004) elvető szocialista, szabaddemokrata gyűlölet-propagandához vagy a 2006. október 23-ai szemkilövetős rendőrterrorhoz.
A tulajdonos, Széles Gábor ezt megelégelte, Szombathy Pálnak felmondott és Gazsó L. Ferencet nevezte ki főszerkesztőnek 2006 novemberétől. A lap politikai irányultsága, tartalma jelentősen megváltozott, de még mindig ott dolgoztak azok a régi, bolsevista gondolkodású újságírók, akik nem akartak elszakadni a balliberális szellemiségtől. Széles nem volt megelégedve Gazsó L. Ferenc munkájával sem, így tizenhárom hónap után megvált tőle. Kocsis L. Mihályt én javasoltam főszerkesztőnek, de neki inkább az írói vénája volt erősebb, mintsem az újságírói, így a lapnál csupán fél évet ért meg. A jobboldali milliárdos kereste azt az utat, azt az alkalmas személyt immár három éve, aki a nemzeti oldalra viszi a lapját és végre kiadhat egy polgári, konzervatív napilapot.
Egy ideig kommunista, liberális főszerkesztők vezették a lapot
Azt hozzá kell tenni, hogy a magyar sajtótörténetben a Magyar Hírlap az egyik legrégebbi újság volt: 1849-ben, a forradalom és szabadságharc leverése után jelent meg a középosztály napilapjaként. Ezután viharos, ellentmondásos másfél évszázad következett, közben több évtizedes szünetek, sok-sok főszerkesztő váltás jellemezte a Hírlap életét.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc után 1968-ban élesztették újra a Magyar Hírlapot, a Minisztertanács napilapjaként. Első főszerkesztője Darvasi István, a megbízható kommunista volt. Sorban követték őt a pártállam, a liberális eszme hívei főszerkesztőként, mint Bajnok Zsolt, Németh Péter, Kocsi Ilona, Vincze Mátyás.
Minimális eltérés volt tartalmilag persze a négy nagy országos napilap között – a Népszabadság (az MSZMP lapja), a Népszava (a SZOT újságja), a Magyar Nemzet (a Hazafias Népfronté) és a Magyar Hírlap végül is egy nótát fújtak, a kommunista pártét, és a bolsevista diktatúra alatt ettől nem lehetett eltérni.
A diktatúra „ünnepelt” újságírói: Szabó László, Léderer Frigyes, Hajdú János, Pálfy József, Pethő Tibor. Négyen közülük bizonyíthatóan az állambiztonsághoz tartoztak, illetve Szabó jóval több volt sima talpasnál. Fotó: Fortepan.hu
Küzdelem a jobboldali médiapiac megteremtéséért
Azt lehetett érzékelni, hogy Széles Gábor olyan újságot akar 2007-től kezdődően, olyan, a középtől jobbra álló lapot, amely világos, egyértelmű üzeneteket fogalmaz meg, miszerint a szocialisták és a szabaddemokraták alkalmatlanok a kormányzásra, és az eladósodás, a szegénység, valamint a gazdasági csőd felé viszik az országot.
Többen, akik nagyobb lehetőséget láttak a Magyar Hírlapban, átmentek dolgozni oda a Magyar Nemzettől, mint például Bayer Zsolt, Szentesi Zöldi László, Végh Attila, Swendt Pál, Torkos Matild, Szajlai Csaba, Pindroch Tamás, Schubauer Ferenc és Dippold Pál. Miután az én helyzetem is feszültté vált a Magyar Nemzetnél – D. Horváth Gábor főszerkesztő-helyettessel nehéz volt együtt dolgozni –, így Széles Gábor telefonhívására jómagam is a Magyar Hírlaphoz szegődtem.
A jobboldali újságírás egyik rákfenéje – ez a mai napig is tart – az irigység, a szakmai féltékenység, az árulás, olykor a politikai értetlenség. Bár száz és száz nagy olvasottságot elért interjút, riportot, cikket készítettem a Magyar Nemzetnél, a fizetésem mégis méltatlanul alacsony volt vállalkozói szerződéssel. Köztudomású, hogy az újságíró is a piacból él. Nem volt kérdéses, hogy a számomra komoly feladatot felkínáló Szélesnek előbb-utóbb igent mondok.
Széles Gábor Orbán Viktor évértékelőjén, 2016. február 28-án. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Kis tehetségek, nagy étvággyal
Jellemző a pitiánerségre, hogy amikor a Magyar Nemzet vezetői értekezletén megköszöntem Liszkay Gábor és az újság támogatását, hogy ezernyi cikkem, könyveim megjelenhettek, D. Horváth főszerkesztő-helyettes búcsúzóul csak ennyit jegyzett meg: „…kívánom azt, hogy a Magyar Hírlapban semmi sem sikerüljön neked”.
Ezt egy olyan újságírónak mondta, aki akkor már harmincöt éve volt a pályán, és nem kisebb szerkesztőségnek voltam a főszerkesztő-helyettese, főszerkesztője, műsorvezetője, mint az MTV Híradója és A Hét, nem beszélve a Magyar Rádióban elkészített dokumentum-műsoraim soráról. Ennyit egyesek jobboldali, polgári, keresztény értékrendjéről.
D. Horváth Gábor, egykori tanítóból lett újságíró, főszerkesztő-helyettes elsőként csatlakozott a G-nap idején, 2015-ben Simicska Lajoshoz, és lett a Fidesz–KDNP nemzeti kormány kérlelhetetlen ellenfele. Szilárd jelleméről ez mindent elmond. Ő is balról támadott, egyik fő támogatója lett az újbóli, balliberális hatalomváltásnak, a kommunistáknak.
Tulajdonképpen a becsületes, tehetséges, korán elhunyt O. Kovács Attilával érkező D. Horváth Gábor akkor hová tartozott? Melyik volt az igazi arca? Nemzeti, konzervatív, keresztény jobboldali volt, vagy valami más?
D. Horváth Gábor. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Hosszú volt az út a szélsőliberális eszmeiségtől
Széles Gábor nagy politikai ambíciókkal kezdett neki egy olyan médiabirodalom kiépítéséhez, amely támogatja azokat a pártokat – Fidesz, KDNP, Nemzeti Fórum –, amelyek valóban rendszerváltást akarnak, nemzeti érdekeket képviselnek és elutasítanak minden olyan törekvést, amely növelné a külföldi pénzhatalom (IMF) befolyását és eladósítaná hazánkat.
Szélest már egyszer Antall József elütötte a neki ígért gazdasági miniszteri poszttól – Bod Péter Ákosnak adta (bár ne tette volna!) –, így joggal gondolhatta a sokszoros milliárdos nagyvállalkozó, hogy egy következő kormányban ő tehetné rendbe a magyar gazdaságot. Pedig mennyi mindent tett az MDF-ért és a szellemi holdudvar támogatásáért. Még a Mercedes kocsiján is üzenetértékű volt a rendszáma: MDF-001.
Régóta szimpatizáltunk egymással
Széles, az Ikarus és a Videoton tulajdonosa régtől fogva szimpatizált velem, és én vele. Az Operaház egyik fogadásán ismerkedtünk meg 1993-ban, amikor odajött hozzám és gratulált az MTV A Hét című politikai műsorának vezetéséért, szerkesztéséért. Innentől kezdve volt egyfajta érdeklődésünk egymás iránt.
Amikor elkészítettem 2007 júliusában a Magyar Nemzetben Bíró Zoltánnal, a Magyar Demokrata Fórum első elnökével a nevezetessé vált interjút, másnap csörgött a telefon, Széles Gábor volt a vonalban. Bíró Zoltán szokatlan őszinteséggel beszélt a korszakról, az MDF bukásáról és így Széles igazolva látta Antall József miniszterelnökkel érzett fenntartásait.
Ezek után – gondolom – úgy érezhette, hogy én lennék a megfelelő ember elképzeléseinek megvalósítására. Ekkor még mindenben egyetértettünk. Dolgozni 2007 szeptember elsejétől kezdtem. Először megbízott a Magyar Hírlap megyei lapjainak vezetésével. Fejér, Csongrád és Somogy megyében jelentünk meg.
A tulajdonos úgy gondolta, hogy nemcsak a baloldal informálhat. Jól gondolta, mert a szocialisták és a szabaddemokraták ott is teljesen kisajátították a megyei önkormányzatok lapjait, és a volt nómenklatúra újságírói minden elkövettek, hogy továbbra is félretájékoztassák az olvasóikat, gyurcsányi módon hazudjanak és a balliberális eszmerendszerrel tömjék tele a tájékozatlan választók fejét.
Mint felelős szerkesztő, beköszöntőmben hangsúlyoztam, hogy konzervatív, polgári, nemzeti érzelmű lapot ajánlok. Célunk a gyors, hiteles, pontos tájékoztatás, oly módon, hogy mindenkihez eljusson a mindennapok igazsága. A három megyei lapnak még az volt az érdekessége, hogy a vidéken élőknek nem kellett megvenni az országos napilapot, mert a megyei napilapok közölték a legfontosabb országos és világpolitikai eseményeket is.
Hosszú távon a tulajdonos minden megyében szeretett volna egy saját lapot elindítani, de a felhőtlen öröm csak kilenc hónapig tartott. Kiderült, hogy a három megye külföldi és részben az önkormányzat tulajdonában lévő lapjai nem örültek a megjelenésünknek. Komoly konkurenciát jelentettünk.
A pártállam még mindig működő újságírói, hatósági emberei (posta, hírlapterjesztés, önkormányzat…) mindent elkövettek – például a lapterjesztés blokkolásával –, hogy ellehetetlenítsék újságjaink megjelenését. Bár a három megyei napilap három helyi, kitűnő szakmai és helyismerettel rendelkező főszerkesztővel működött, mégis egyre nagyobb anyagi veszteséggel kellett számolni.
Végül Széles Gábor 2008 márciusában feladta és felszámolta megyei laphálózatát.
Az Echo TV szerkesztősége is tele volt időzített bombákkal
A Széles Gábor által alapított Echo TV 2005 augusztusában indult Gulyás István vezetésével.
Gulyás megpróbált egy jobboldalra orientált televíziót csinálni, de az adott körülmények között, a többségében liberális riporterek, szerkesztők és rendezők részvételével ez nehezen ment. Miután régi rádiós, televíziós szakmai múlttal rendelkeztem, Széles már a kezdet kezdetén panaszkodott, hogy nem jól működik a csatornája. Gulyás végül bedobta a törülközőt. Utána még inkább elszemtelenedtek a liberális újságírók és szerkesztők, s így olyan műsorokat, híreket részesítettek előnyben, amelyek érzékelhető módon támogatták a balliberális hatalmat.
Nem volt véletlen, amikor Széles azt kérte, hogy vigyek új szellemiséget a híradójába. Több, mint egy évig főszerkesztője lettem az Echo TV híradójának. A 2007-es decemberi, ünnepi, karácsonyi műsorokat már méltóképpen juttattuk el nézőinknek.
Sikerült rövid időn belül az Echo hírműsoraiban is egy szakmailag jó csapatot összeállítanom. Ezek közé tartozott a többi között Dárdai Adrienn, Tari Titanilla, Takács Bence, Vörös Nóra, Imre Balázs, Papp Dániel és Somorjai Balázs. Szinte valamennyien vezető pozícióba kerültek később az elektronikus sajtóban.
A fiatalokból álló újságírói csapat az Echo Híradót az egyik legnézettebb műsorrá tették. Szokás szerint, ami nagyon jól megy, azt tönkre kell tenni. Sikerült Széles Gábornak úgy fejleszteni tovább a médiumát, hogy egyre-másra olyan embereket vett fel, akik nem értettek a szakmához. A hozzá nem értés, a szolgalelkűség, az irigység, az akarnokság, a jobb helyezésért folyó harc a jobboldali tévében is megtette hatását.
Nem a tájékoztatás, az információk gyors áramlása lett a fontos, hanem az, hogy ki kinek a barátja, a csókosa, kit lehet lejáratni, megfúrni. A Hír TV elhúzott, mi csak ballagtunk utánuk. Nem véletlenül mondtam le 2009 januárjában az Echo Híradó főszerkesztőségéről és adtam át másnak a helyemet.
A kép illusztráció. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Újragondolni a Magyar Hírlapot
Közben engem már csak a Magyar Hírlap újraszervezése, újragondolása foglalkoztatott. Széles Gábor megkért, hogy vegyem át a lap vezetését 2008. július 1-től.
Nem gondoltam, hogy elődeimhez képest hat évig leszek a Magyar Hírlap főszerkesztője. Volt mit takarítani. Bár az újság egyharmada volt Magyar Nemzetes hírlapírókból állt, de jelentős létszámban voltak olyanok – a hátramaradtak –, akik még a szélsőliberális, SZDSZ-es vonalat követték. Fagyos légkör fogadott.
Volt, aki a köszönésemet sem fogadta. Ezek közül sokan nem tudták, hogy alapvetően barátságos ember vagyok, de munkaügyben nem ismerek tréfát. Az első héten tíz embernek felmondtam, többen önként hagyták el a Magyar Hírlapot, de ez így volt természetes.
Azt a mesét igyekeztem eloszlatni, hogy van független újságírás. Ilyen nem létezik. Mindenki valahová tartozik, valakiknek köteles elszámolni. Az lehet a sok ezer olvasó, a társadalom. Az újságírásban néhány dolog viszont kötelező: a korrektség, a tisztesség, az objektivitás, a sokoldalúság – nem pártatlanság – és az információ szabad áramlásának biztosítása.
Azaz a tényeket nem szabad elhallgatni. Az olvasókhoz írott vezércikkemben leszögeztem, hogy szándékom a szélsőliberális, bolsevik lapból egy konzervatív, mérsékelt jobboldali, polgári napilapot csinálni. Azt is világossá tettem, hogy az újság nyilvánosságot teremt a közélet, a civil élet azon szereplői számára, akiknek fontos a magyar hagyomány, a valóságos történelmi múlt közvetítése, a magyar identitástudat és felelősségérzet erősítése. A Magyar Hírlap ugyanakkor teret ad – hangsúlyoztam – a szabadelvű gondolkodásnak is, amely mentes a gyűlölettől, az etnikumok és a magyarság elleni uszítástól.
Kiemeltem, hogy azt a konzervatív szabadelvűséget támogatom, amelyet hazafiságával képviselt néhány nagy elődünk, mint például Kölcsey Ferenc, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, vagy Tisza István.
Összejött egy nagyon profi csapat
Nem volt könnyű feladat a változtatás, de mégis bátorítást adott néhány olyan kitűnő, művelt szakújságíró, akikre lehetett támaszkodni. Csak néhány kollégát emelnék ki: Apáti Miklóst, Bayer Zsoltot, Szentesi Zöldi Lászlót, Máté T. Gyulát, Kiss Lászlót, Nagy Ottót, Szajlai Csabát, Sinkovics Ferencet, Csákó Attilát és Szarvas Szilvesztert.
Az első legnagyobb munka az volt, hogy a néhány ezer elpártolt, balliberális olvasó helyett új, nemzeti gondolkodású olvasókat szerezzünk.
Egy darabig Bayer Zsolt vitte a vállán a lapot. Jöttek is az új előfizetők. Közben hónapok alatt felépítettem egy olyan új szerkesztőséget, akikkel fel tudtuk venni a versenyt a hatalmas pénzzel és nemzetközi támogatást élvező liberálisékkal szemben. Innentől kezdve a Magyar Hírlap története a fennmaradás, az állandó harc története.
A komcsik, a globalisták nem csúzlival támadtak ránk, hanem nehéztüzérséggel, hazugsággal és sok-sok aljassággal.
(folytatjuk)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS