Pesti Srácok

Párhuzamot vont Ferenc pápa a Szent család és a mai menekültek között

Párhuzamot vont Ferenc pápa a Szent család és a mai menekültek között

A Szent család menekülését a mai világban otthonukat és hazájukat elhagyni kényszerülő milliókéval hasonlította össze Ferenc pápa Szenteste mondott homíliájában a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén. A katolikus egyházfő kijelentette, a népét, otthonát, földjét elhagyó Szent József és Szűz Mária nyomdokait követik azok a családok, az a több millió ember, aki akaratán kívül hazája és szerettei elhagyására kényszerül.

Ferenc pápa azt mondta, a gyermeküket váró Józsefnek és Máriának nem volt sem kényelmes, sem könnyű az útja:

A mai világban menekülésre kényszerülőket viszont már a szent család Jézus születése utáni üldöztetéséhez hasonlította:

PestiSracok facebook image

Az egyházfő kifejtette, a szent család csupán egy jászolban talált helyet, mivel máshol nem fogadták be őket. Adjunk helyet társadalmunkban, ne féljünk az embertársainkkal való kapcsolattartástól, senki se érezze, hogy ezen a földön nincsen számára hely – mondta Ferenc pápa. Arra kérte a betlehemi gyermeket, hogy sírásával ébressze fel korunk emberét a közönyből, nyissa fel szemét mások szenvedése előtt.

Fémdetektoros kapukon lehetett belépni a templomokba

Ne féljetek! – idézte Ferenc pápa II. János Pál híres jelmondatát. Hozzátette, a karácsony annak ideje, hogy a másokkal szembeni félelem érzése szeretetté változzon.

– jelentette ki az egyházfő. A fényárban úszó Szent Péter-bazilikában az egyházfő szavait több ezer hívő hallgatta. A karácsonyi vigília szertartásának elején Ferenc pápa felemelte a főoltár előtt kiállított gyermek Jézus szobrát addig letakaró leplet. A szoborhoz a földrészek nevében gyerekek vittek virágot. A főoltár mellett volt kiállítva a Szűz Máriát és gyermekét ábrázoló szobor is, amelyet 1964-ben a brazil elnök ajándékozott VI. Pálnak. A szertartáson kínaiul az egyházért imádkoznak, arabul a világot kormányzókért, portugálul a családért, románul a bűnben élőkért, bengáli nyelven a fiatalokért. A mise végén Ferenc pápa karjába vette a gyermek Jézus szobrát, és a gyerekektől kísérve a bazilikában felállított betlehemhez vitte, és befektette a jászolba.

Olaszország templomaiban több tíz millióan vesznek részt az éjféli misén. Kiemelt a biztonsági készültség többek között a milánói és firenzei dómban is, ahova fémdetektoros ellenőrzés után léphettek be a hívők. Ferenc pápa december 25-én délben a Szent Péter bazilika központi lodzsájáról elmondja karácsonyi beszédét, amelynek szokás szerint a béke lesz a témája. Az egyházfő felsorolja a világ konfliktus dúlta térségeit. Ezt követően Urbi et Orbi áldást ad Róma városára és a világra. Ferenc pápa elődeivel ellentétben nem köszönti egyenként a világ népeit.

MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.