Nehéz időkben különösen érvényes az a szózat, amit Petőfi Sándor annak idején a XIX. század költőihez intézett. „Ne fogjon senki könnyelműen / A húrok pengetésihez!” – hangzik az intelem, emlékeztetve arra a felelősségre, amely minden, szűkebb és tágabb közösségéért tenni tudó és akaró embert körülvesz. Kivált így van ez, ha egy nemzetéért cselekedni képes, közfeladattal és egy fontos társadalmi réteg képviseletével megbízott személyről beszélünk. Akit ilyen posztra osztott be a közakarat, aki ilyen jelentős feladatot vállal, annak akár százszor is át kell gondolnia, hogy miképpen foglal állást, milyen gondolatokkal áll ki a közvélemény elé. Mert: „Nagy munkát vállal az magára, / Ki most kezébe lantot vesz.” (Vélemény.)
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke azon nagy felelősséggel bíró honfitársaink közé tartozik, akiknél nem mindegy, milyen módon és céllal veszi a kezébe a „szent fát”, azaz mit és miért mond, amikor közéleti megszólalásra nyílik lehetősége. Márpedig az utóbbi időszakban mintha egyre hamisabb dallamokat pendítene meg azokon a bizonyos húrokon a hazai vállalkozói szféra képviseletével felruházott kamarai vezető. Vagy másképpen fogalmazva: merész, ugyanakkor teljesen megalapozatlan kijelentéseket tesz, állításait nem támasztja alá, kritikái vaskos ellentmondásokat tartalmaznak. Olyannyira, hogy gyakran önmaga cáfolja önmagát. Parragh kontra Parragh: az MKIK elnöke észre sem veszi, de szerteágazó minősítéseiben gyakorta önmagával vitatkozik. Talán egy logika tartja csak össze igazán a mondatait, ez pedig a nagyot mondás vágya, messze és túl minden felelősségen. Ez a más könnyebb műfajokba talán jobban illeszkedő magatartás, ez a „celebségre” vágyás a gazdaságpolitikában különösen megengedhetetlen. A gazdaság működése mindenre érzékenyen reagál, különösen, amikor a koronavírus okozta járvány különböző fázisaiban élünk és ennek a kezelése egymással ellentétes folyamatokat is elindíthat. Ilyenkor a megalapozatlan értékelés és ítélkezés több, mint felelőtlenség: károkozás.
A kamarai elnök persze nem mostanában tesz először furcsa kijelentéseket. Csak egy példa ezek közül, amikor négy évvel ezelőtt megrótta a polgármestereket, hogy nem merik bezárni az egyébként nem is a helyi önkormányzatok fenntartása alá tartozó gimnáziumokat. De ezekkel még nem volt akkora gond. Megszokhattuk, hogy Parragh Lászlótól általában várható valami éles megállapítás, valami különleges, amivel azután egy ideig még foglalkozhatott a sajtó. A járvány azonban szinte „rendszerszerűvé” tette a hasonló megnyilvánulásait. Szinte körvonalazódik benne egy sajátos logika is, amelynek célja lehet a monetáris és a költségvetési politika, vagy másképpen: a kormányzati és jegybanki törekvések szembeállítása. De meglehet, kár ekkora összefüggést keresni Parragh László megszólásai között, amelyek összetartó eleme inkább nem más, mint az összefüggéstelenség.
Elnézést, tévedtem
Érdemes visszaemlékezni arra, hogy amint megjelent hazánkban a koronavírus-járvány, az MKIK elnöke máris arra hívta fel magára a figyelmet, hogy két számjegyű gazdasági visszaesést vizionált. Szerencsére a magyar vállalkozók optimistábbnak bizonyultak és nem követték a kamarai vezető által kijelölt irányt. Rugalmasan változtattak, keresték a lehetséges megoldásokat és mertek nyitni, amikor lehetett. A hazai GDP csökkenése 2020-ban végül csak mínusz 5,1 százalék lett és Parragh Lászlótól azóta sem hallottuk azt a mondatot, hogy
elnézést, tévedtem.
De a GDP-nél is nagyobb gondot okoz Parragh Lászlónak az infláció megítélése. Annak ellenére így van ez, hogy a kamarai vezető bizonyos abban, hogy az általa vezetett köztestület jobban ért ehhez a kérdéshez, mint az árstabilitás megőrzésével felruházott Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Évek óta mondja az MKIK, hogy az inflációs pálya rosszabb, mint amit az erre hivatott intézmény mond
– állítja Parragh. Közben a koronavírus megjelenését megelőző három évben az átlagos infláció pontosan 3 százalék volt és az időszak döntő részben az „erre hivatott intézmény” toleranciasávján belül sikerült tartani a pénzromlás mértékét. Arról nem is beszélve, hogy az MNB már tavaly decemberben felhívta a figyelmet arra, hogy idén tavasszal, a gazdaság újraindulásával párhuzamosan – részben annak áraként – „inflációs kiugrásokra” lehet számítani.
További érdekesség, hogy Parragh László nyilatkozataiban messze azt érzékelteti, mintha Magyarországon valamiféle saját pályán járna, külön utat futna be az infláció. Ugyanakkor ez nem valamiféle hungarikum, e tekintetben világjelenségről beszélhetünk. Ha csak a júliusi adatokat nézzük: az infláció Németországban 3,8 százalék, az USA-ban pedig 5,4 százalék volt, amivel megegyezett a régiónkban ebben a hónapban legmagasabbnak számító lengyel adat is. „Az infláció az EU-ban mindenhol el fog szabadulni” – ami talán túlzás, de ez az idézet inkább attól érdekes, hogy idén áprilisban ugyancsak egy Parragh László-interjúban szerepelt.
Az MNB veszélyhelyzetet teremtett volna?
De természetesen nem ez a legnagyobb ellentmondás a kamarai vezető állításaiban. Parragh László – aki nem is olyan rég még biztos volt a hazai gazdaság drámai visszaesésében – ma már a túlfűtöttség kockázatától óvja és félti a magyarokat. Tudathasadásos állapot egyszerre a túlfűtöttség, valamint az olcsó hitelek következményei miatt aggódni, és közben a jegybankot kárhoztatni, amiért az előre bejelentett keretösszeg kimerülésével kivezette a piacról a honi vállalatok számára kedvezményes forrást juttató, NHP Hajrá! elnevezésű hitelprogramot. Mégis, Parragh szerint az MNB veszélyhelyzetet teremtett a kivezetéssel, amit a kamara Széchenyi Kártyaprogramjával kellett orvosolni. Pedig a veszélyhelyzetről is feleslegesen beszél és a megmentő szerepére is feleslegesen pályázik a tisztelt vezető, hiszen a magyar vállalati hitelezés dinamikája és a beruházási környezet tekintetében is az unió rangsorának elején van az ország.
Vezetőkép: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS