Pesti Srácok

Partybusszal utazhatnak Pécs felé az utasok vonat helyett

Partybusszal utazhatnak Pécs felé az utasok vonat helyett

Partybuszt küldtek a Pécs felé tartó vonat pótlására. A MÁV vizsgálatot indított az ügyben, mert szerintük nem megfelelő a Dombóvárról induló járat pótlására biztosított jármű.

Vizsgálatot indít a Magyar Államvasutak, miután szerintük a Volánbusz nem megfelelő járművet biztosított a Dombóvár és Pécs közötti vonatpótláshoz. Az említett vasúti pályaszakaszon vágányzár van érvényben, így Dombóvártól a vonatok helyett a Volánbusz szállítja az utasokat, vonatpótló autóbuszokkal – írja a Totalcar.

Az RTL.hu egyik olvasója kereste meg a portált, miszerint csütörtök este egy partybuszt küldtek a megszokott hagyományos autóbusz helyett. A levél írója szerint a buszon üvöltött a zene, villództak a fények, a jármű közepén pedig ülések helyett egy bőrkanapé volt felállítva. A partybusz állítólag nem új jelenség a baranyai vonatpótlásban, egyesek szerint már hetek óta hadrendbe van állítva a Dombóvár-Pécs viszonylaton, de egy korábbi videó alapján már tavaly októberben is használta a Volán hasonló célra.

Azt, hogy korábban miért nem tűnt fel a MÁV-nak, hogy partybuszok szállítják az utasokat hagyományos távolsági buszok helyett, nem tudni, mindenesetre a videó szerint sokan élvezték a mozgó techno-partyt, illetve, ha az utasok ugráltak is, azzal csak azt az érzést kelthették, mintha a busz a MÁV bármelyik mellékvonalán haladna, így pedig már valóban nem sok különbség lehetett.

PestiSracok facebook image

Forrás: RTL/Totalcar; Fotó: Reddit

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.