Tépett zászlóval, de ép becsülettel vonuljatok haza. Zsákmány gyanánt egy tanulságot vigyetek magatokkal: minden nemzet akkor hal meg, ha megásta a maga sírját.
/Giovanni az árulóknak Konstantinápoly elestekor/
Herczeg Ferenc nagyszabású és kitűnő történelmi drámájában, a Bizáncban (1904) olvashatjuk azt a tanulságos és ez idő tájt igencsak aktuális történetet, amelyben a bizánci birodalom véres eleste és bukása tárul elénk nagy erkölcsi tanulságként. Az 1453. május 29-én játszódó drámában a végóráit éli Konstantinápoly, a várost védő falakat Mohamed szultán ostromolja, Konstantin császár és a genovai zsoldosokkal kiegészült serege pedig utolsó erejével próbálja a kereszténységnek megőrizni a birodalom erkölcsi romhalmazzá lett fővárosát és a benne élő korrupt, gyáva, a jellemtelensége miatt is halálra ítélt népet. A császár környezetében tobzódnak az árulók, a hamis papok, a féleszűek, a félelemtől remegő, a megvásárolt tisztviselők, az alattomosok és az élősködők. Konstantinnak egyszerre kellene megküzdenie az Oszmán Birodalommal és a nép miatti mérhetetlen csalódásával, sebzett lelkével. Mindössze egyetlen ember tart ki mellette mindvégig, a genovai zsoldosok vezére, Giovanni, akit Konstantin halála után is el akarnak üldözni a főurak abban a reményben, hogy a városvédők elkergetése miatt megkegyelmez nekik a szultán és túlélhetik a vérengzést. Mindezt csak azért mesélem ilyen hosszan, hogy ide citáljam egyik kedvenc párbeszédemet a műből, amelyben a kereszténységet védő Giovanni előbb az árulókhoz és a gyávákhoz fordul, majd megfogalmazza az örök tanulságot.
GIOVANNI: A patkányhad addig rágta a ház alapját, amíg rászakadt. Most ijedten visítanak: Isten, tégy csodát! Isten nem tesz csodát a patkányok kedvéért! (…) Nem menthetlek meg titeket. (A katonáihoz fordul.) Előre, férfiak! Tépett zászlóval, de ép becsülettel vonuljatok haza. Zsákmány gyanánt egy tanulságot vigyetek magatokkal: minden nemzet akkor hal meg, ha megásta a maga sírját.
Herczeg Ferenc drámája, Bizánc bukása és a fenti tanulság az Európai Néppártról jutott eszembe, amely olyan árulókat, féleszűeket, alattomosakat, hasznos és kártékony idiótákat adott Európának, mint az isiászos Junckert, a migránsok beengedését biztosi szinten egyengető Avramopuloszt, az Orbán-gyűlölő Frank Engelt, Viviane Redinget, a Sargentinit tisztelő és hazugsággyűjteményét nap, mint nap újraolvasó Roberta Metsolát, vagy a Magyarországon elsőként azonnal a Soros-egyetemre rohanó, itt még dörgölőző, de Brüsszelben Orbán Viktor kioktatásával és rendre utasításával haknizó Manfred Webert, akinek csúcsjelöltsége tökéletesen szemlélteti, hogy milyen állapotba került az Európai Néppárt és milyen jellemek kerültek a pártcsalád élére.
Az Európai Néppárt a liberálisok foglya lett, politikai, technokrata-liberális irányvonala már alig van köszönőviszonyban az eredeti, kereszténydemokrata értékekkel és eszmékkel, és már most, az európai parlamenti választások előtt kibújt a szög a zsákból, hogy a néppárt már az új parlamenti ciklus elején koalícióra léphet a baloldallal és a liberálisokkal, a továbbiakban is velük működne együtt, így az Európai Néppárt részvételével jönne létre egy bevándorláspárti szivárványkoalíció az Európai Parlamentben. Világos, hogy ebben a felállásban semmi keresnivalója a Fidesznek és annak a közép-európai jobboldalnak, amely már gyakorlatilag el is szakadt a nyugat-európaitól. Az eredeti, kereszténydemokrata értékeket nem a néppárt, hanem a Fidesz és a közép-európai jobboldal képviseli következetesen. Bármennyire is fáj, de be kell látni és ki kell mondani, hogy az Európai Néppárt észhez térítésére nincs esély, Magyarország érdekeinek védelme pedig már nem biztosítható a pártcsalád keretein belül.
Az Európai Néppárt az önfeladást választotta, Junckerék és Weberék balra, Verhofstadtnál és Macronnál keresnek és találnak szövetségeseket. A néppárt a kereszténydemokrácia árulójává lett egyik tagpártjának, a lengyel Polgári Platformnak az útjára lépett, amely Lengyelországban már szövetséget kötött a bukott posztkommunistákkal és a liberálisokkal, valamint a bevándorláspárti zöldekkel, az EP-választásra pedig közös listát állítanak és Európai Koalíció néven mérettetik meg magukat. Ebbe a zsákutcába kanyarodott be a bevándorláspártivá lett Európai Néppárt, amelyben Soros György befolyása is megnőtt.
Orbán Viktor és a Fidesz a kereszténydemokrácia, az értékek érdekében és a hűség jegyében a falig elment a néppárton belül, nincs tovább; Weberék lefeküdtek a szocialistáknak és a liberálisoknak, akik előbb felszalámizzák, majd felfalják a néppártot. A kereszténydemokrata értékek képviseletére, a hagyományos és nemzeti, jobboldali politika további erősítésére nem az Európai Néppártban, hanem a Varsó-Budapest-Róma tengelyen belül van esély.
Az Európai Néppárt megásta a saját sírját, ezért fájó szívvel, de Magyarország és Európa érdekében egyre inkább a genovai Giovanni példáját kell követni, mert ahogy Konstantinápolyban, úgy az Európai Néppártban is tobzódnak az árulók, a féleszűek és a megvásároltak, az ön- és birodalomveszejtők. Csakúgy, mint Giovanninak, a Fidesznek is tépett zászlóval, de ép becsülettel kell hazatérni, mielőtt a patkányhad rágta ház ránk szakad.
A címlapon lévő illusztráció Roger Crowley: 1453 – Konstantinápoly utolsó nagy ostroma című könyvéből való.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS