Pesti Srácok

Patkányozásba torkollott az MSZP és a DK kapcsolata Pesterzsébeten

Patkányozásba torkollott az MSZP és a DK kapcsolata Pesterzsébeten

A DK kimutatta foga fehérjét Pesterzsébeten, ugyanis képviselőjük, Lengyel Dávid lepatkányozta az MSZP-s volt alpolgármestert, Kovács Esztert. Még egy képet is küldött neki egy rágcsálóról, bár most mindent tagad. Érdekes helyzet, hiszen éppen egy szocialista képviselő, nevezetesen Bangóné Borbély Ildikó volt az, aki a magyar politikában először patkányozott, de ő ezt a fideszesekre értette.

Nagyon nincs politikai uborkaszezon a XX. kerületben, erről pedig egy újonnan megválasztott önkormányzati képviselő, a DK-s Lengyel Dávid tehet. Mint ismert, Pesterzsébet MSZP-s alpolgármestere, Kovács Eszter nem szerzett mandátumot körzetében, így az új ciklusban már nem lesz önkormányzati képviselő. Ennek ellenére Lengyelnek komoly véleménye van róla: a Mandiner birtokába jutott képernyőfelvétel alapján Lengyel lepatkányozta a távozó alpolgármestert, pontosabban egy fényképet küldött neki azzal a tárggyal, hogy:

Az ügy háttere, hogy az MSZP visszahívott a múlt heti testületi ülésen két bizottsági tagot, ezt pedig a többi ellenzéki párt finoman szólva is nehezményezte, holott eddig konszenzus volt abban a képviselők között, hogy a másik párt személyi ügyeibe nem szólnak bele.

PestiSracok facebook image

Az, hogy Lengyel Dávid lepatkányozta Kovács Esztert, azért is meglepő, mert Pesterzsébeten a választások előtt létrejött egy alku a szocialisták és a Demokratikus Koalíció között, amelynek keretében Lengyel Dávid a DK – Momentum – MSZP – LMP - Zöldek – Párbeszéd - ZÖLDEK támogatásával indult.

Kovács nagyon meglepődött Lengyel stílusán és elmondta:

Nem ő volt...

A Mandiner elérte Lengyel Dávidot is, a Demokratikus Koalíció leendő önkormányzati képviselője a lapnak tagadta, hogy ő küldte volna el az emailt, szerinte manipulálták az üzenetét és ő is elfogadhatatlannak tartja a patkányozást. Ezzel kapcsolatban Kovács Eszter a Mandinernek kijelentette, ha ennyire nem ért egyet azzal a DK-s politikus, hogy emberek lepatkányozzák egymást, akkor miért küldött el neki egy ilyen üzenetet arról az email-címről, amit még a kampány alatt is használt. Lapunk megszerzett egy dokumentumot a pesterzsébeti politikusok nyilvántartásából, amelyen Lengyel Dávid mellett egyértelműen az a privát email-cím szerepel, amelyről a képet küldték Kovácsnak.

Forrás: Mandiner

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.