Pesti Srácok

Pedofíliával vádolják Bill Clinton és Obama kormányának két tagját

Pedofíliával vádolják Bill Clinton és Obama kormányának két tagját

Az emberkereskedelemmel és kiskorúak elleni szexuális visszaélésekkel megvádolt amerikai milliárdos, Jeffrey Epstein egyik áldozata politikusokat is megvádolt szexuális visszaélésekkel.

A New York-i ügyészi hivatal pénteken mintegy kétezer oldalnyi bírósági dokumentumot hozott nyilvánosságra, amelyből kiderült: Epstein egyik áldozata, a jelenleg 33 éves Virginia Robert Giuffré már 2015-ben feljelentést tett szexuális zaklatásért és kényszerítésért Epstein és barátnője, Ghislaine Maxwell – a néhai sajtómágnás Robert Maxwell lánya – ellen. Giuffré azt állította: Epstein és Maxwell a 2000-es évek elején, amikor ő még kiskorú volt, szexrabszolgaként tartotta fogva őt.

Két demokrata párti politikussal is kapcsolatot kellett létesítenie

PestiSracok facebook image

A nyilvánosságra került tanúvallomás szerint Epstein szexuális szolgáltatásokra kényszerítette Giuffrét két befolyásos demokrata párti politikussal is:

  • Bill Richardsonnal, aki Bill Clinton kabinetjének tagja, majd új-mexikói kormányzó és Barack Obama kormányzatának is tagja volt, valamint

  • George Mitchell szenátorral, aki Obama közel-keleti ügyekkel foglalkozó különmegbízottja is volt.

2016-ban rögzített vallomásában az egykori áldozat azt is elmondta: befolyásos politikusokkal, külföldi vezetőkkel és tehetős üzletemberekkel kellett kapcsolatot létesítenie. Mások mellett András yorki herceget is megnevezte.

A megvádolt politikusok tagadnak

Bill Richardson a szóvivője révén tagadta a vádakat. Közleményében leszögezte, hogy nem ismeri Virginia Robert Giuffrét, soha nem is találkozott vele, Epsteinnál pedig soha nem vett észre és nem is gyanított kiskorú lányokkal fenntartott, nem megfelelő viszonyt. Hasonlóképpen tagadta a vádakat George Mitchell, aki a témával bő terjedelemben foglalkozó Fox televíziónak küldött közleményt.

Az Epstein-ügy hetek óta izgalomban tartja az Egyesült Államokat. Jeffrey Epstein milliárdos üzletembert július elején – egy, a Miami Herald című lapban megjelent cikksorozat nyomán – tartóztatták le emberkereskedelem és pedofília vádjával, és a bíró óvadék ellenében sem engedélyezte szabadlábra helyezését. A botrányba eddig Alexander Acosta, a Trump-kormány munkaügyi minisztere bukott bele. Epsteint ugyanis egyszer már – 2007-ben, Floridában – elítélték prostitúció elősegítéséért, de vádalkut kötött, és elkerülve a szövetségi vádemelést, csupán 13 hónapot töltött börtönben, mielőtt saját kezével vetett volna véget életének. A vádalkut sok homály fedte; amerikai sajtóértesülések szerint Epstein titkosszolgálatoknak is dolgozott, de erről konkrétumok nem láttak napvilágot. Amikor lemondása előtt Alexander Acostát az újságírók erről faggatták, a miniszter csak annyit mondott: Epstein titkosszolgálati ember volt, de részletekbe ő sem kívánt bocsátkozni. Júliusi letartóztatása után egyre több egykori áldozat fedte fel magát és tett tanúvallomást arról, hogy hol és hogyan működött a szexkereskedelem, a sajtóban pedig egymás után jelennek meg részletek a milliárdos üzelmeiről. Kiderült például, hogy Bill Clinton volt elnök 26-szor vette igénybe Epstein magánrepülőjét, és többször vendégeskedett nála a privát szigetén – a karibi St. James szigeten –, amelyet a helybéliek csak "pedofil szigetnek" neveztek. Donald Trumppal is mutatkozott Epstein, de amikor Trump észrevette, hogy Epstein fiatal lányokat zaklat, azonnal kitiltotta őt a floridai birtokáról, és megszakította vele a kapcsolatot. Epstein, akinek vendégei közé tartozott mások mellett András yorki herceg, Ehud Barak volt izraeli kormányfő, Alan Dershowitz amerikai sztárügyvéd vagy Woody Allen filmrendező, jelenleg egy New York-i börtönben van.

Forrás: MTI/Origo

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.