Pesti Srácok

Pénzbírságot kapott a szivárványcsaládos mesekönyv forgalmazója

Pénzbírságot kapott a szivárványcsaládos mesekönyv forgalmazója

Kétszázötvenezer forintra büntette a Micsoda család! című könyv forgalmazóját a Pest Megyei Kormányhivatal – erről beszélt Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott a HírTV Magyarország élőben című műsorának keddi adásában. Az indoklás szerint a két szivárványos családról szóló könyv megtévesztő helyen volt a könyvesboltokban.

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott a HírTV Magyarország élőben című műsorában elmondta, a kiadvány a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénybe ütközik, a könyv terjesztője nem vette figyelembe a jogszabályt, ami alapján külön fel kellett volna tüntetni, hogy a mesekönyv a szokványostól eltérő tartalommal rendelkezik. A vizsgálat hetekkel ezelőtt indult el és bebizonyosodott, hogy igaz volt a bejelentés, mivel a klasszikus mesék, valamint a Benedek Elek-könyvek között volt a Micsoda család! a polcokon Tarnai Richárd közlése szerint, így – tette hozzá – egy vásárlónak első ránézésre fel sem tűnik, hogy a lapozgató tartalma más, mint a többi könyvé, vagyis megtévesztették a vevőket. Földi-Kovács Andrea műsorvezető kérdésére, hogy miért a bírság kiszabása mellett döntöttek, a kormánymegbízott elmondta, mert egyértelműen megvalósult a törvénysértés.

– tette hozzá Tarnai Richárd.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.