Több Magyarországon működő pénzintézet alkalmazottjai is közreműködhettek a „Czeglédy-vagyon” mentésében és végrehajtás alatt álló bankszámlák leürítésében, adatok manipulálásában – értesült a PestiSrácok.hu. A végrehajtást kérő azokkal az információkkal, amely a pénzintézetek trükközését mutatja, a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) fordult és feljelentést tett. A PestiSrácok.hu stábja elutazott Szombathelyre, hogy személyesen járjon utána, hogyan működhettek együtt bankok a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédyvel és társaival. Kíváncsiskodásunk kis híján rendőrségi előállítással zárult, ugyanis az egyik bankfiókban inkább kihívták ránk a rendőrséget – mondván botrányt okozunk – mint sem megengedték volna, hogy két szót váltsunk a fiókvezetővel.
Három Magyarországon működő pénzintézet alkalmazottjai is közreműködhettek a „Czeglédy-vagyon” mentésében és végrehajtás alatt álló bankszámlák leürítésében, adatok manipulálásában – tudta meg a PestiSrácok.hu. A végrehajtást kérő, akinek a „megvásárolt” üzletrészt a mai napig nem fizették ki fedezetelvonás, csalás, sikkasztás és más bűncselekmények miatt korábban feljelentést tett, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pedig nyomoz. A legfrissebb információkkal, amely már a pénzintézetek trükközését mutatja, az üzletember a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) fordult és szintén feljelentést tett. A Human Operator Zrt. ellen zajló végrehajtásról korábban már beszámoltunk. A történet tömören annyi, hogy 2007-ben Czeglédy Csaba cége megvásárolta a Magyar Apartman Kft. üzletrészeit, így 100 százalékos tulajdonrészre tett szert, majd gyorsan tovább is adták jó haszonnal a céget, csak az üzletrészek eredeti tulajdonosát „felejtették el” kifizetni. Több éves pereskedés után 2016 augusztus 23-án a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése alapján a Fővárosi Törvényszék kiadta a végrehajtási lapot. A végrehajtó első körben a Human Operator Zrt.-hez és az annak főszámláit vezető bankhoz fordult, a sikertelenség után jöttek a partnercégek és mindazon pénzintézetek, amelyekben vagy a HO-nak számlái vannak. A végrehajtási kísérletek kezdete jóval megelőzte Czeglédy Csaba és társai letartóztatását.
Nincs pénz a zárolt számlákon
A Czeglédy-ügyben egyébként napról napra derülnek ki az újabb szövevényes részletek, és bővül a közreműködők köre, akik nem csak a gyanú szerinti bűnszervezet működését segítették, hanem azt is, hogy a pénznek, az eltűnt milliárdoknak a nyomozók, ahogy a végrehajtók is, bottal üssék a nyomát. Egy Human Operator Zrt. által megvásárolt, de ki nem fizetett üzletrész miatt bíróság által elrendelt végrehajtás sikertelensége az ékes bizonyítéka, hogy a Czeglédy-körhöz tartozó számlák üresek. A százmilliók, akár milliárdok alszámlákon való eltüntetésében, majd ügyes szétfolyatásában bankok is segíthettek. Konkrétan három bankban kereste a végrehajtó a Human Operator cégcsoportjának vagyonát. Az Oberbank és az UniCredit Bank kitérő válaszokat adott, majd fedezethiányra hivatkozott. Az OTP pedig máig húzza az időt. Hihetetlennek tűnik, de arra is megtalálták a módot, hogy a végrehajtó által lefoglalt számláról kifizessenek, miközben a végrehajtást kérő évek óta hiába vár a pénzére.
Bár a McDonald’s-ban dolgozó diákok bére is elillant, a Mc’Donald’s partnerek kitartottak
Az első furcsaságok a Human Operator Cégcsoport számláin 2016-ban jelentkeztek. Közel 1000 diák hiába várta januárban a decemberi bérét, csak nem jött. Aztán kiderült, hogy a McDonald’s elutalta, de a Human Operator jogi vitákra hivatkozva nem arra fordította, amire kellett volna, azaz a diákok bérére. A McDonald’s a botrány elkerülése érdekében még egyszer kifizette a durván 100 millió forintot, akkor már közvetlenül a dolgozóknak, Czeglédy cégét pedig azóta is perlik. Az ugyanakkor meglepő, hogy a Mc’Donald’s franchise partnerei a franchise gazda balszerencséjéből nem tanultak, s mint azt a korábbi cikkünkben bemutattuk,egészen Czeglédy Csaba letartóztatásáig hűséges megrendelői maradtak a Human Operator Zrt.-nek.
Oberbank: egy kilós aranyrúdtól az MNB vizsgálatáig
Ahogy azt már korábban megírtuk, az Oberbank, amelynek szombathelyi fiókja az MSZP iroda szomszédságában van, a Human Operator Zrt. egyik fő számlavezetője. További érdekesség, hogy a fiók vezetője a Human Operator Zrt. felügyelő bizottsági tagja is egyben. Az Oberbankban jelentős hitelállománya is van a cégnek, amit a pénzintézet részéről a több alkalommal is a fiókvezető írt alá. Ugyanez a bank volt, amelyiknek Ausztriában lévő fiókja Czeglédy Csaba nevén lévő széfjében egy kilónyi befektetési aranyat találtak. Amikor a Magyar Apartman Kft. kifizetetlen üzletrésze miatti végrehajtás elindult, az Oberbank – a végrehajtó megállapítása szerint abszolút jogellenesen – elvonta a törvényszéki lefoglalás alól a fedezetet. Oly módon, hogy előbb fedezethiányra hivatkozva 35 napra sorba állította a követelést, majd októberben teljesítetlenül visszaküldte az átutalási végzést a Fővárosi Törvényszéknek.
Az Oberbank AG Magyarországi Fióktelepe által megküldött pénzforgalmi kimutatások alapján megállapítottam, hogy a pénzintézet 2016. október 12-én, a Fővárosi Törvényszék átutalási végzésének hatálya alatt a Human Operator Zrt. adós részére …. számú fizetési számlájáról a … Kft.-től származó árbevételek rendszeres átvezetéseként átvezetést teljesített a Human Operator Zrt. bankon belül vezetett, végrehajtás alá vont számlájára
– olvasható a PestiSrácok birtokába került, Végrehajtói Iroda által kiállított dokumentumban.
Hozzáteszik, hogy a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény és az átutalási végzés alapján teljesítendő kifizetésnek meg kell előzze az egyéb fizetések teljesítését, az Oberbank a jogszabály megsértésével a Fővárosi Törvényszék átutalási végzésében előírt átutalási kötelezettségének nem tett eleget, jogellenesen elvonta Czeglédy Csaba cégének, mint adósnak a számláján jóváírt, a végrehajtást kérő követelésének rendezésére szolgáló fedezetet azzal, hogy a lefoglalt pénz felhasználását Czeglédy cégének lehetővé tette. Megtudtuk: az ügyben több hónapos vizsgálatot folytatott a Magyar Nemzeti Bank és elmarasztalta az osztrák pénzintézetet. A feljelentés természetesen ebben az esetben sem maradhatott el.
Letakarított számlák
Ennél is megdöbbentőbb az, amit a dokumentumok szerint meg mert tenni az UniCredit Bank. Az a bank, amely nem mellesleg Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára közös vállalkozásának, az ALTUS Zrt.-nek is számlavezetője. A végrehajtási eljárásban eljáró végrehajtó kísérletet tett pénzfedezetet lefoglalni az UniCredit-nél is. A bank azonban letakarította a végrehajtás alá vont számlákat.
A végrehajtási eljárásban rendelkezésre álló iratokból megállapítottam, hogy az UniCredit Bank Zrt. 2017. 03.20-án kelt teljesítési utasításokkal az adós egy másik …. számlájára irányította át a Human Operator Zrt. pénzforgalmát, amely fizetési számláról, sem ekkor, sem pedig fizetési számlára kiadott hatósági átutalási megbízás alapján nem teljesítette a végrehajtói letéti számlája javára elrendelt letétbe helyezési kötelezettségét
– írja az okiratban a végrehajtó.
A végrehajtó azt is megállapította továbbá, hogy az UniCredit Bankban 2017. 03.24.-én és 2017. 05. 19-én is átvezettek pénzeket a Human Operator Zrt. számlájáról, hogy azokhoz a végrehajtó ne jusson hozzá. A lefoglalt pénzt tehát Czeglédy cége könnyedén felhasználta. Megtudtuk, hogy az úgynevezett “teljesítési utasítás”, amivel a fedezetet a végrehajtás alatt álló fizető számlákról elvonták, a gyakorlatban úgy működött, hogy az UniCredit Bank hivatalosan megkereste a Human Operator Zrt.-vel partnerkapcsolatban álló drogériákat, és arra utasította őket, hogy ne a végrehajtás alá vont főszámlára, hanem a cég UniCredit Bankban vezetett másik számlájára utalják a kölcsönzött munkaerő utáni járandóságot, a Human Operator Zrt. árbevételét. A sértett természetesen már ebben az ügyben is feljelentést tett.
Az OTP – ahonnan névbélyegzővel vehettek ki százmilliókat
A harmadik izgalmas pénzügyi szereplője a körnek az OTP. Az egyik előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított családjától tudjuk, hogy a férfit azzal gyanúsítják, hogy összesen 71 alkalommal több mint 600 millió forintot vett fel az OTP szombathelyi fiókjában. A pénzfelvételekhez állítólag egy olyan névbélyegzőt használtak, amelyet egy másik gyanúsított irodájában foglaltak le. A dolog elmondásuk szerint azért is lehetetlen, mert több alkalommal, amikor a pénzfelvétel történt, a férfi a munkahelyén dolgozott, amit kültéri kamera is rögzített. Forrásunk elárulta, hogy az OTP-ben a pénzkivétel úgy működött, hogy valaki a Human Operatorból odaszólt, hogy ki fog menni a pénzért, amit aztán a névbélyegzőre kiadtak. A hatályos törvények szerint ezt nem tehették volna meg. Ráadásul ekkora készpénz felvét is gyanús, ugyanis éppen a pénzmosás ellen hozott törvény mondja ki, hogy 300.000 forint felett nyilatkozatot kell kitölteni a pénzt felvevőnek. Állítólag a kapcsolat itt is megvolt a Human Operator Zrt, és a bank között. Az OTP szombathelyi igazgatójának párja informátorunk szerint érintett Czeglédy Csaba cégében.
Felhívtuk telefonon T. Imrét, aki néhány évvel ezelőtt mellesleg az év bankára lett és arról kérdeztük, mi is felvehetnénk-e névbélyegzővel pár száz millió forintot. Arra is kíváncsiak voltunk, miért nem válaszoltak a mai napig a Human Operator Zrt-re kiadott végrehajtási megkeresésekre. Az igazgató eleinte készségesnek tűnt, majd egyre ingerültebbé vált, amikor pedig a párjáról és a Human Operator kapcsolatáról kérdeztük, kiabálni kezdett. Azt mondta, nem is érti, hogy mit akarunk tőle, és ő nem fog velünk telefonon beszélgetni, személyesen pedig nem akar találkozni, sőt egyáltalán nyilatkozni se akar, a felesége pedig soha nem dolgozott a Human Operatornál. Amikor visszakérdeztünk, hogy ha nem is dolgozott ott, de valamilyen érintettsége van a cégben, arra már nem felelt.
Nem voltak velünk sokkal barátságosabbak a személyes látogatás alkalmával az Oberbankban és az UniCredit bankban sem. Az Oberbank szombathelyi fiókjában csak annyit kértünk, hogy két szót válthassunk a fiókvezetővel és mondja ki ő, hogy nem nyilatkozik, de állítólag ezzel botrányt okoztunk, ezért azt mondták hogy hívták a rendőrséget. Addig pedig míg erre várakoztunk, egyszerűen levegőnek néztek bennünket. Az UniCredit Banknál a biztonsági őr már az épület előtt ránk rontott és hadonászva mutatta a matricát az ajtón, hogy nem szabad kamerázni. Próbáltuk felhívni a figyelmét, hogy az a bankra vonatkozik és nem az előtte lévő közterületre, de nem sok sikerrel jártunk. Végül hajlandó volt bekísérni bennünket a bankfiókba, ahol konkrétan azt a két hölgyet kerestük, akik aláírták az ominózus teljesítési utasításokat, melyek alapján a Human Operator partnereinek nem a megszokott számlára kellett utalniuk a pénzeket. Név szerint megneveztük a két nőt, de állítólag azok továbbképzésen voltak. Arra pedig, hogy mi az a “teljesítési utasítás” és milyen jogi alapon lehet egy végrehajtás alá vont adós fizető partnereit ezzel arra bírni, hogy ne a végrehajtás alá vont számlára utaljanak, nem voltak hajlandóak válaszolni, állítólag ezt csak a központban tudják.
Összeállnak a mozaikok – kirajzolódik a gépezet
Czeglédy Csaba megalapozott gyanú szerinti bűnszervezete olyan volt, mint egy jól megépített gépezet, ami egészen addig működött, amíg olajozták. Ahhoz, hogy a gépezet mozgásban legyen, kellettek a meghatározó fogaskerekek, de nem csak a cégen belül, hanem azon kívül is. Czeglédy Csaba munkaerő-közvetítő vállalkozása ügyesen be volt csatornázva, ahogy a példa mutatja, nem csak a partnercégekhez, hanem a pénzintézetekhez is.
Az ügy egyik szereplője azt mondta, az a döbbenetes, és mutatja az erejét ennek a szervezetnek, ha belegondolunk, mivel lehetett rávenni bankárokat, vagy fiókvezetőket, hogy ha nincs más mód, akár bűncselekményt is elkövessenek Czeglédy Csaba érdekében. Nem mellékes az sem, hogy az Országgyűlés nemrég úgy döntött, hogy nem elég a károsultak kifizetése, azt is vizsgálni kell, milyen pártok finanszírozására használhatták fel a nyomtalanul eltűnt milliárdokat.
Vezető kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS