Pesti Srácok

Pénzügyminisztérium: a gazdasági növekedésnek jót tesz a gyenge forint

Pénzügyminisztérium: a gazdasági növekedésnek jót tesz a gyenge forint

Úgy tűnik, hogy egyes hazai és belföldi liberális körök „túlreagálják” a forintárfolyam csökkenését - legalábbis ez derül ki azoknak a nyilatkozóknak a szavaiból, akiket a Pesti Srácok megkérdezett. Továbbá az is kiderül, hogy a tartósan gyengébb árfolyamnak akár pozitív hatása is lehet a magyar gazdaságra.

A jelenlegi forintkrízis közel sem drámai, hiszen mintegy 5 százalékos gyengülésről beszélhetünk – fejtette ki lapunk kérdésére Parragh László, a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara elnöke. A várható hatása a gazdasági szereplőkre tulajdonképpen tankönyvszerű. Vagyis az elnök szerint az exportáló cégeknek kedvez, miközben az energiaárakat felfelé mozdítja. Ez utóbbi csak akkor számottevő - folytatta -, ha tartósan így marad az árfolyam. Egészében kijelenthető, hogy az importot valamelyest visszafogja, de a vállalkozók számára egy ilyen esetben az a döntő, hogy milyen jövedelempozícióban vannak. Az, aki sokat importál - akár energiát, akár alkatrészt -, az általában sokat is exportál, vagyis ilyen esetben semleges az árfolyammozgás hatása.

Háztartások esetében ma már ritka, hogy devizahitelük lenne. Ha mégis, akkor általában valamelyik családtagnak devizajövedelme is van, és ezért hátrányosan aligha érinti őket. De ma már azért elmondható, hogy a lakossági hitelek túlnyomórészt forintban vannak, amiket nem érint az árfolyammozgás.

De hangsúlyozni kell - közölte Parragh -, hogy jelenleg nincs komolyabb veszély. Azonban ha tovább csúszna lefelé az árfolyam, akkor az idővel inflációs hatást váltana ki. Az is negatív lenne, ha Magyarországot besorolnák egy alacsonyabb gazdasági körbe.

PestiSracok facebook image

Nincs rendszerszintű probléma

Jelenleg a forint "nem tudja, mit akar, hol emelkedik, hol csökken, keresi az irányt" – fejtette ki lapunknak Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A gazdaságra jelenleg semmiféle hatással nincs az árfolyamgyengülés. Az 5-10 évvel ezelőtti állapotokhoz képest sokkal jobb a helyzet - mondta Suppan -, akkor még jellemzően devizahitelek voltak, ma viszont az államadósság már csak 20 százaléka van devizában. De ma már ez nincs így. Kijelenthető, hogy rendszerszintű problémát egyáltalán nem okoz. Csupán annyi, hogy azoknak kellemetlen, akik külföldön nyaralnak, és majd néhány árucikk valamelyest drágulni fog - jellemezte a helyzetet az elemző. Az olcsóbb forint miatt már megindult Szlovákia felől a bevásárló turizmus, és a hazai szobakiadók sokkal jobban fognak járni.

A piac igyekszik kikövetelni a jegybanki kamatemelést, próbálják beárazni valahogy, de erre semmi szükség – szögezte le Suppan Gergely. Azért sincs rá szükség, mert a folyó fizetési mérlegünk pozitív, és ha véget ér a világgazdasági mizéria, akkor erősödni fog a forint. Az amerikai lépések mellé azonban sajnos egy újabb nemzetközi feszültség társul. Egyre bizonytalanabb a német kormány sorsa, ami negatív hatással van a feltörekvő piacokra - jelezte Suppan Gergely.

Jót tesz a gazdaságnak a gyenge forint

Kérdésünkkel megkerestük a Pénzügyminisztériumot, ahol a következőket közölték: forintosítottuk a devizahiteleket és a devizában felvett IMF-hiteleket is visszafizettük, így a magyar családok és az ország védve van a devizaspekulációval szemben. A turizmusnak, az exportáló magyar vállalatoknak, a gazdasági növekedésnek és a mezőgazdaságnak pedig jót tesz az árfolyam változása.

Fotó: HPGY/PS

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.