Perújítást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla a Hajógyári-szigeti emberölés ügyében a sértett édesanyjának indítványára – tudatta a tábla pénteken, közleményben.
Az eredeti vád szerint 2011. december 3-án hajnalban a Hajógyári-szigeten üzemeltetett Coronita DOKK nevű szórakozóhelyről a két biztonsági őrként dolgozó vádlott kivezette az ittas állapotban lévő sértettet, a parkolóban bántalmazták, majd a 7 méter magas támfalról a téli időben a Dunába dobták. A sértett ennek következtében vízbe fulladt.
A vádlottak tagadták bűnösségüket, az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést, a védők felmentést indítványoztak.
A Fővárosi Törvényszék a 2016. április 20-án kihirdetett elsőfokú ítéletével a két vádlottat az ellenük társtettesként elkövetett emberölés vádja alól bizonyítottság hiányában felmentette. A törvényszék annyit tudott megállapítani, hogy a sértett bűncselekmény áldozata lett. A bíróság rendelkezése álló bizonyítékok szerint azonban a szórakozóhelyen kívüli eseményeknek egyetlen szemtanúja volt, aki ellentmondásos, más bizonyítékokkal ellentétes vallomást tett, amely a vádlottak tagadásával szemben nem volt elegendő a vádlottak bűnösségének kimondásához. A Fővárosi Ítélőtábla 2017. április 20-án helybenhagyta és jogerőre emelte az elsőfokú, felmentő ítéletet. A tábla szerint is egyértelmű, hogy nem baleset vagy öngyilkosság történt, a sértett bűncselekmény áldozata lett, ám az nem bizonyított, hogy a vádlottak követték el az emberölést.
A jogerős döntés ellen a sértett édesanyja terjesztett elő perújítási indítványt, amelyben előadta, hogy a fia halálával kapcsolatos események ügyében jogi képviselőjén keresztül jelentkezett egy személy, akinek a nyilatkozatát csatolta beadványához. Az új tanú állítása szerint látta, hogy a megvádolt személyek vitték a sértettet a Duna-partra, majd onnan a sértett nélkül tértek vissza. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a perújítás megengedhetőségének tisztázására perújítási nyomozást rendelt el, amelyben tanúként hallgatták ki a sértetti hozzátartozónál jelentkező személyt is. Ezután a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a perújítást. A védők a perújítási indítvány elutasítását kérték, mert álláspontjuk szerint a sértetti hozzátartozó által megjelölt, jelenleg büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodó személy vallomástételét a korábbi szabadulás reménye motiválta, továbbá vallomása ellentétben áll az alapügyben beszerzett bizonyítékokkal.
A Fővárosi Ítélőtábla július 13-án elrendelte a perújítást. Az ítélőtábla szerint a sértetti hozzátartozónál jelentkező személy tanúvallomása új bizonyítéknak tekinthető, amely alapján a korábbi ítélet lényeges megváltozhat. Az új bizonyíték részletes elemzése a megismételt eljárást lefolytató bíróság feladata lesz.
A tábla pénteken közölte, hogy az ügyet megküldte a Fővárosi Törvényszéknek.
Három éve, a másodfokú felmentő rendelkezés indokolása során a tábla bírája többek között arról beszélt: a vádbeli szórakozóhelyen rendőrök is dolgoztak biztonsági őrként illegálisan, az eljárás során pedig felmerült, hogy vallomásaikat igyekeztek befolyásolni; történtek lépések annak érdekében, hogy ne legyen kideríthető, ki teljesített szolgálatot a vádbeli cselekmény idején a szórakozóhelyen, például utólag átírták a beosztásokat. Korábban az elsőfokú bíróság pedig megállapította, hogy több – feltehetően megfélemlített – tanú megváltoztatta vallomását. Majd a másodfokú eljárásban jelentkezett egy tanú, aki azt állította, hogy tudja, ki a bűncselekmény elkövetője, felbujtója, ám a tárgyaláson már tévedésről beszélt.
Az üggyel a PestiSrácok.hu többször is foglalkozott, erről itt olvashatnak bővebben.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS