Pesti Srácok

Pesty László: Tizenegy országban ünnepelnek az őshonos kisebbségek

Pesty László: Tizenegy országban ünnepelnek az őshonos kisebbségek

Tizenegy országban ünnepelnek az őshonos kisebbségek, a katalánoktól kezdve a baszkokon át a litvániai lengyelekig, a legnagyobb ünneplés mégis a Székelyföldön folyik, Gyergyószentmiklóstól Los Angelesig ünnepelnek az erdélyi magyarok – mondta portálunknak Pesty László, a péntek éjfélkor sikerrel zárult őshonos kisebbségekről szóló uniós aláírásgyűjtés kampányfőnöke. Mint fogalmazott, "az, hogy Belgiumot hagytuk a legvégére, mintegy slusszpoénnak, egy kicsit válasz Brüsszelnek is a Minority Safepack csalódásai után". Hozzátette: emblematikus gesztus a belga eredményeken keresztül "Brüsszel asztalára Brüsszelt letenni", mint a "fenevadat a saját barlangjában meglepni".

Pesty László, az állampolgári kezdeményezés kampányfőnöke megkeresésünkre elmondta: pénteken tizenkettő óra öt perckor gyakorlatilag lezárult az aláírásgyűjtés, ekkor gyűlt össze ugyanis Belgiumban is a megfelelő számú támogatás. Mint hozzátette, egyetlen országban sem szabad megelégedni a 100 százalékkal, hiszen hamarosan országonként megkezdődik az aláírások összeszámolása, ahol az esetleges érvénytelen szavazatok esetén a megfelelő arány alá csökkenhet az aláírásszám. Emiatt a brüsszeli bázis péntek éjfélig folytatta a kampányt.

Pesty László. Fotó: MTI

Belgiumban kellett a legintenzívebb kampány

PestiSracok facebook image

Pesty László felidézte, tizenegy országból gyűlt össze összesen a kellő számú aláírás, tavaly tavaszra Magyarországon, Románában és Szlovákiában, novemberre Horvátországban és Litvániában, karácsony előtt Svédországban. Idén év elején Szlovénia és Spanyolország zárkózott fel, majd Lettország, az utolsó hónapokban Írország és végül Belgium. Mint a kampányfőnök fogalmazott,

Kilenc hónapja épül a székely lobbi

A Minority Safepack méltatlan félresöprése kapcsán Pesty László elmondta: rendkívül fájó, jogtalan, igazságtalan és méltánytalan, hogy a Vincze Lóránt által fémjelzett kezdeményezést az Európai Bizottság megsemmisítette. Hozzátette: a Minority Safepack csapatával az elmúlt 15 hónapban szoros kapcsolatot alakítottak ki, tapasztalatokat cseréltek, és a jövőben is együtt kívánnak dolgozni. Hangsúlyozta, hogy le kell vonni a megfelelő következtetéseket abból, ahogy a Minority Safepackkel szemben a Bizottság eljárt, ezért a következő egy-másfél évben a jogtechnika terén a legprofibb nemzetközi jogászok segítségül hívásával kell felkészülniük az Európai Bizottság lépéseire vagy húzásaira. Pesty László hozzátette: nagyon fontos emellett a lobbizás.

– hangsúlyozta. Pesty László kiemelte: tizenegy országban ünnepelnek most az őshonos kisebbségek, a katalánoktól kezdve a baszkokon át a litvániai lengyelekig, a legnagyobb ünneplés mégis Székelyföldön folyik, Gyergyószentmiklóstól Los Angelesig ünnepelnek az erdélyi magyarok.

– fogalmazott Pesty László.

A kezdeményezés célja, hogy ha az érvényes és eredményes, a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei alanyi jogon pályázhatnak európai uniós támogatásokra.

Vezetőkép: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.