Pesti Srácok

Petíciót indított a CitizenGO a kereszt védelmében

Petíciót indított a CitizenGO a kereszt védelmében

Eltávolíttatta a keresztet a német zöldpárti külügyminiszter a G7-csúcstalálkozó előtt, nehogy zavaró legyen annak látványa valamely résztvevő számára. Annalena Baerbock a münsteri városháza XVI. századi feszületéről gondolta úgy, talán mégiscsak bölcsebb azt elvinni a helyéről, amíg a külügyi tanács ülésezik, a döntés viszont nemcsak a németországi keresztények körében váltott ki ellenállást, hanem Európa-szerte megdöbbentette a jóérzésű embereket.

Bár a külügyminisztérium kitért az egyenes válaszadástól, lapinformációk szerint azért távolíttatták el a münsteri városháza feszületét, nehogy valaki számára sértő legyen. A hivatalos álláspont szerint egyébként a miniszter nem tudott a döntésről, ennek tudatában pedig igencsak érdekes, hogy még a felháborodást követően sem helyezték vissza a feszületet, sőt, sem a döntéstől nem határolódtak el, sem nem kértek érte bocsánatot, és még csak felelősségre sem vontak azért egyetlen embert sem.

A CitizenGO oldalán most aláírásgyűjtést indítottak a kereszt védelmében. A Schittl Eszter által szignált kérelemben felidézik Robert Schuman közel hetven éves mondatait:

PestiSracok facebook image

Hozzáteszik: az egységes Európa megálmodójának, a luxemburgi születésű német-francia kereszténydemokrata politikusnak igaza volt... A CitizenGo petíciójában arra kérik az Európai Parlament tagjait, hogy lépjenek fel a kereszt védelmében, és minden, Európában jelentkező keresztényellenes jelenséggel szemben:

Amennyiben egyetért a CitizenGO oldalán közzétett petícióval, ide kattintva támogathatja azt aláírásával.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.