Pesti Srácok

Pikóék miatt drogosok és hajléktalanok lepték el Józsefváros koszos közterületeit

Pikóék miatt drogosok és hajléktalanok lepték el Józsefváros koszos közterületeit

Pikó András korábbi választási ígéreteihez képest a közterületek koszosabbak, az utcákat hajléktalanok és drogosok lepték el, a társasházak támogatása szinte lenullázódott. Szűk egy év alatt az eddig fejlődő pályán lévő kerületet sikerült rossz irányba fordítani – többek közt erről is panaszkodtak Kocsis Máté országgyűlési képviselőnek, valamint Sára Botond kormánymegbízottnak a Józsefvárosi Fidesz által szervezett keddi, teltházas lakossági fórumon – derül ki a hirnyolc.hu beszámolójából.

A hirnyolc.hu tudósítása szerint aggódó józsefvárosiakkal telt meg a Polgárok Háza kedden délután a Józsefvárosi Fidesz szervezte lakossági fórumon, amellyel egyidőben szerény érdeklődés mellett tartott közmeghallgatást a Józsefvárosi Önkormányzat is a Polgármesteri Hivatalban. Kocsis Máté, a kerület országgyűlési képviselője – aki mintegy 10 éven át vezette Józsefvárost – köszöntőjében összegezte az eddigi helyzetet: Pikó Andrásék felszámolnak mindent, ami az előző vezetéshez kötődik. Elsőként törölték el a rendvédelmi jogszabályokat, amiket éppen azért hoztunk, hogy nagyobb biztonság legyen a kerületben. Kocsis kiemelte: "a felelősségünk most az, hogy amennyire csak lehet, védjük meg a kerületet, s fel kell készülni a következő választásra".

– fogalmazott Kocsis Máté.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Sára Botond kormánymegbízott a járványról adott tájékoztatást. Mint mondta, a konzultáció és a szakemberek is megerősítették a kormányt abban, hogy a második hullámban a mindennapjaink, gazdaságunk megvédése is kiemelt feladat. A járványügyi szabályok, protokollok betartása és betartatása mellett az élet megy tovább. Azoktól pedig, akik számára a vírus nagyobb kockázatot jelent – idősektől, betegektől – fokozottabb odafigyelést igényel. A kormánymegbízott cáfolta Pikó András korábbi állítását is, miszerint a magyar állam nem biztosít fertőtlenítőket az iskoláknak. Mint mondta, az EMMI-vel közös feladatuk volt az iskolák felszerelése a szükséges eszközökkel. Ennek keretében a kerületi oktatási-nevelési intézményekbe eddig 400 liter kézfertőtlenítőt és 300 liter felületfertőtlenítőt szállítottak ki, a napokban pedig ugyanennyit biztosítanak számukra, továbbá fővárosszerte mintegy 7 ezer hőmérőt is szétosztanak.

Kocsis Máté szerint egy önkormányzat számos eszközzel tudja segíteni a közbiztonságért dolgozók munkáját. Fotó: hirnyolc.hu

A lakosok legtöbben a közbiztonság romló tendenciáját észrevételezték, amire Kocsis Máté azt válaszolta: egy önkormányzat számos eszközzel tudja segíteni a közbiztonságért dolgozók munkáját, ami az eredményekre is hatással van. Az előző években mintegy 60 közszolgálati lakásra pályázhattak rendőrök, továbbá eszközökkel, járművekkel segítették a rendőrséget és évente többször jutalmakat is osztottak, ezek mára szinte teljesen megszűntek.

– tette hozzá Sára Botond. A közterületi italozás, az üzlethelyiségekben lakó egyének és a hajléktalanok száma is megugrott. Ezekre korábban fokozottan figyelt a kerület vezetése, most azonban nemigen lehet látni ilyen irányú lépéseket.

Az elapadt társasházi pályázati forrásokkal kapcsolatban Kocsis Máté rávilágított: a tavalyi évben a Sára Botond vezette kerület 2 milliárd forint saját forrást különített el a házak felújítására, ez mára mindössze 40 millióra csökkent, és azt is csak veszélyhelyzet elhárítására költhetik a pályázók. Mint fogalmazott, fel kell tennünk magunknak a kérdést: hogyhogy tavaly minden fontos ügyre jutott pénz, és idén hogyhogy nem jut. Szóba került az eddig 60 milliós bírságot eredményező menzabotrány, és Pikó András választási ígéretei is, amelyekből eddig túl sok minden nem valósult meg, így nem látni, hol az évi 5 ezer négyzetméter új zöldfelület a kerületben, de egyáltalán nem lett átlátható az önkormányzat működése sem, amit többek közt a megválaszolatlan közérdekű adatkérések tömkelege is alátámaszt. Felmerült a hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt Szarvas Koppány Bendegúz momentumos képviselő ügye is, aki Kocsis Máté szerint méltatlanná vált arra, hogy a Százados-negyedieket képviselje. A többség azt remélte, létezik jogi lehetőség az inkompetens és választóit becsapó önkormányzati vezetés lemondatására, amire az volt a válasz, hogy választók akaratát tudomásul kell venni, a feladat az, hogy a következő választásokon le kell vonni a következtetéseket. Addig pedig az új város vezetését szembesíteni kell az elkövetett hibáikkal – olvasható a hírportál tudósításában.

Forrás: hirnyolc.hu; Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.