Pesti Srácok

Pilhál György és Pilhál Tamás vehette át a Lovas István-sajtódíjat – Vésey Kovács László tudósítása (videó)

Pilhál György és Pilhál Tamás vehette át a Lovas István-sajtódíjat – Vésey Kovács László tudósítása (videó)

Harmadik alkalommal adta át a Lovas István-sajtódíjat péntek este az egykori újságíró szellemiségét ápoló társaság. Idén Pilhál György és Pilhál Tamás, a Magyar Nemzet napilap munkatársai vehették át a kitüntetést. A díjazottakat munkatársunk, Stefka István méltatta. Az eseményről Vésey Kovács László tudósított.

Pilhál György sportújságíróként kezdte pályafutását, írt a Népsport és a Magyar Hírlap hasábjain, még a rendszerváltás előtt. Politikai írásait először az Új Magyarországnál jelentette meg, majd a Napi Magyarországnál, azután 2002 óta a Magyar Nemzetnél. A máig naponta jelentkező Tollhegyen rovatának írásai kezdetben Margó cím alatt jelentek meg.

Kollégánk kérdésére Pilhál György azt mondta, hogy a történelem segíti át az embert, hogy láthassa a párhuzamokat az évtizedekkel ezelőtti kommunista hálózatokkal szembeni harcban. Szerinte nem véletlen, hogy a baloldal a múlt eltörlésére törekszik, hiszen ugyanazok a tendenciák jelentkeznek náluk most is, mint akkor, de ugyanazok a jelszavak és figurák is. Egyúttal kijelentette, hogy örül annak, hogy a mi oldalunk szakít azzal a hozzáállással, hogy mindig úriemberként akart szembeszállni a baloldallal. Mint fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Pilhál Tamás 2002-ben a Magyar Nemzetnél kezdte újságírói pályafutását. A konzervatív napilapnál 2016-ig dolgozott, majd a PestiSrácok.hu-nál dolgozott. Jelenleg ismét a Magyar Nemzet munkatársa, publicistája. Pilhál Tamást arról kérdezte kollégánk, hogy mit gondol azokról, akik az egyértelmű kiállás helyett "megbékélés és nemzeti minimum" címszó alatt hajlanak a kiegyezésre és az ellenzékkel kötendő kompromisszumokra. Pilhál szerint "mindig kilóg a lóláb"; aki a baloldallal megpróbál szót érteni, arról előbb-utóbb kiderül, hogy egy követ fúj velük. Példaként említette Lukácsi Katalint és Márki-Zay Pétert, hozzátéve:

Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója laudációjában is kiemelte a sajtószabadság kérdését. Miközben a baloldal folyamatosan hiányolja a sajtószabadságot, addig még mindig ők rendelkeznek hatalmas médiafölénnyel, és bármit mondanak – legyen az gyűlöletbeszéd, vagy uszítás –, ők szabadon garázdálkodhatnak. Ennek kapcsán elmondta azt is, hogy míg a balliberális média elhalmozza sajátjait díjakkal és kitüntetésekkel, addig a nemzeti média nem örvend ekkora megbecsülésnek.

A Lovas István Társaság 2019-ben alakult azzal a szándékkal, hogy megőrizze és továbbadja mindazon értékeket, amelyeket az ország egyik legnépszerűbb újságírója képviselt. Az alapítók elsődleges célja Lovas szellemi örökségét ápolni, gondozni, s bemutatni, milyen szakmai és erkölcsi mércét képviselt ő. A társaság tagjai szeretnék előmozdítani a nemzet sorskérdéseivel, politikai életével kapcsolatos, nemzeti értékeket védő, tisztességes sajtómunka nagyobb megbecsülését is, valamint az ezt a szellemet képviselő alkotók együttműködését és érdekeinek védelmét. Céljuk az is, hogy a határon túli magyar nemzeti közösségek megmaradását segítsék. A társaság díjat alapított, amelyet minden évben olyan újságírónak ítélnek meg, aki azt az értéket képviseli munkájában, mint a 2018-ban elhunyt Lovas István.

Forrás: Pesti TV; Fotó: Pesti TV/Képernyőfotó

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?