pilhál tamás
Pilhál Tamás: Gyakorlatilag arról van szó, hogy egy idegen birodalom a leggátlástalanabb eszközökkel, és most már nyíltan próbál kormányt buktatni Magyarországon
Pilhál Tamás volt a Paláveres Találkozó vendége, az ismert publicista "A" Balogh Zsuzsa és Vajda Miklós meghívásának eleget téve vett részt a polgári körös rendezvényen. A Lovas István-sajtódíjjal kitüntetett kiváló újságíró - korábban a PestiSrácok.hu kiemelt főmunkatársa, jelenleg a Magyar Nemzet csapatát erősíti - ezúttal sem rejtette véka alá markáns véleményét a hazai ellenzéknek nevezett külföldi érdekeket kiszolgáló csoportok, szervezetek munkájáról. Kifejtette: ezek az emberek természetes módon művelik a hazaárulást. Teljesen nyíltan, birodalmi érdekeket kiszolgálva próbálják megmutatni a törvényesen megválasztott magyar kormányt. Szavai szerint "ez hajmeresztő". Hozzátette: nekünk szerintem az a feladatunk, hogy erre minden nap, minden hullámhosszon rávilágítsunk, és távol tartsuk ezeket az erőket a hatalomtól.Pilhál Tamás: Kegyelmet Budaházynak! (és egy poszt utóélete)
Budaházy Györgyöt tizenhét év fegyházra ítélték a héten bűnszervezetben elkövetett „terrorcselekményekért”. Pilhál Tamás Facebook-oldalán megjelent írásában azonban felhívja a figyelmet: ha Budaházy „terrorcselekményeket” követett el, akkor mi volt, amikor Gyurcsány Ferenc és bűnszervezete gumilövedékes vadászpuskával szemeket lőtt vagy lövetett ki 2006. október 23-án, vagy amikor egy MSZP–SZDSZ-kormánynak hívott bűnszervezet élén szisztematikusan eladósította, kifosztotta, külföldi érdekköröknek kiárusította Magyarországot, hazudott reggel, éjjel meg este? Mindezeket az állami terrorcselekményeket és maffia-gazemberségeket nem Budaházy György követte el, hanem Gyurcsány Ferenc és bűnszervezete. Ám ezek az elkövetők nemhogy büntetést nem kaptak, hanem egyik részük kitüntetést vett át, másik részük kiemelt nyugdíjjal éldegél, mint Marci Hevesen. Maga a főbűnös, a 2006 őszi rendőrterror feltételezett kitervelője, a Hibbant Néró pedig senkitől sem zavartatva éppen arra készül, hogy április 3-án visszatérjen a kormányrúdhoz, és ott folytassa ámokfutását, ahol a 2006 őszi vérfürdőkor vagy az IMF-hitel fölvételekor abbahagyta. Pilhál Tamás írását változtatás nélkül, a szerző engedélyével közöljük.Pilhál György és Pilhál Tamás vehette át a Lovas István-sajtódíjat – Vésey Kovács László tudósítása (videó)
Harmadik alkalommal adta át a Lovas István-sajtódíjat péntek este az egykori újságíró szellemiségét ápoló társaság. Idén Pilhál György és Pilhál Tamás, a Magyar Nemzet napilap munkatársai vehették át a kitüntetést. A díjazottakat munkatársunk, Stefka István méltatta. Az eseményről Vésey Kovács László tudósított.Az Alkotmánybíróság szerint a Pilhál Tamás cikkében kritizált főtitkárságnak nincs is befolyása az ügyek elbírálására
Az Alkotmánybíróság közleményben reagált Pilhál Tamás kollégánk tegnapi írására, amelyben felfedte: fontos pozíciót tölt be az Ab a beadványokat véleményező főtitkárságán egy olyan hölgy, akinek férje az Átlátszó.hu nevű, a Soros-alapítványok által fenntartott portál társtulajdonosa, egyben a budapesti baloldal segítője. A testület a PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott közleménye szerint azonban kollégánk cikke tévedésen alapszik, mert a beadványok sorsáról csak az alkotmánybírókból álló testületek dönthetnek. Szerintük tényfeltáró cikkünk alkalmas az Alkotmánybíróságba vetett közbizalom megingatására.Nem az számít, magyarok-e, hanem az, hogy védekezni kell ellenük!
Tandemben sírtak fel a demokratikus értékek és az alapvető emberi jogok, amiért Pilhál Tamás elvitatta azon szervezetek magyarságát, amelyek folyamatosan a magyar kormány és Magyarország ellen áskálódnak külföldön. Megváltozni persze nem fognak az ilyen cikkektől, de azt nem árt olykor tudatosítani, hogy kik és mit művelnek odaát, a haladó oldalon. Mindegy, hogy ők magyaroknak vallják-e magukat, nem ez számít. Ahogy az se számít, hogy játsszák a mimózát, amikor kertelés nélkül jellemzik őket.Kerpel-Fronius Gábor: Jegyezzük meg jól Pilhál Tamás nevét
A Momentum bukott főpolgármester-jelöltje nagyon megorrolt kollégánk, Pilhál Tamás írására, amelyben a magyar ellenzék ellenségként való viselkedését fejtegette. Kerpel-Fronius szerint Pilhál Tamás nyíltan uszít magyart magyar ellen, és mindez a Fidesz romlott politikájának köszönhető.Újabb kollégánk ellen uszít Czeglédy: Pilhál Tamást és gyermekeit fenyegetik a politikus követői
Újabb szintet lépett a portálunk és munkatársaink ellen a 6 milliárdos csalással vádolt, szabadlábon lévő szocialista politikus, Czeglédy Csaba által indított hadjárat. Ezúttal Pilhál Tamás főmunkatársunk ellen uszít a közösségi oldalán. Kollégánk azzal váltotta ki Czeglédy haragját, hogy élcelődve fel merte hívni a figyelmet az ellenzék csalogányának illetlen megjelenésére. Nagy Blankáról a DK kampánynyitóján készült fotó, amelyet kollégánk is megosztott. A 20 éves, trágárságáról ismertté vált diáklány jóindulattal combja harmadáig érő miniszoknyában terpeszt Varjú László mellett az első sorban. A fotó közzétételéért a jóízlésű ellenzéki kommentelők válogatott kínzásoknak vetnék alá Pilhál Tamást, Czeglédy Csaba szerint pedig még a legmocskosabb hozzászólások is jogosak, ezért leszögezte, hogy moderálni sem fogja azokat. Az uszítására elindult kommentáradatban egymást követik az erőszakos fenyegetések, amelyek kollégánk családját és gyermekeit sem kímélik, szexuális erőszakot is kilátásba helyezve. Néhány nappal ezelőtt, szintén Czeglédy uszítását követően e cikk írója kapott az 5 hónapos kisfiát szexuális erőszakkal fenyegető üzenetet. Ez ügyben a rendőrség már nyomozást indított.Ajánljuk még