Pesti Srácok

Pénzügyminisztérium: Új családtámogatási intézkedések készülnek

Pénzügyminisztérium: Új családtámogatási intézkedések készülnek

Több családtámogatási elképzelés is a Pénzügyminisztérium napirendjén van, ezek között szerepel az úgynevezett falusi csok is - mondta a Magyar Időknek a pénzügyekért felelős államtitkár.

Gion Gábor a lap szombati számában megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy a családok támogatása elsőbbséget élvez, és gondoskodni kell a megfelelő pénzügyi alapokról is. Olyan megoldásokra van szükség, amelyek kellő anyagi lehetőséget, mozgásteret teremtenek, de korántsem olyan rizikósak, mint például a korábbi devizahitelek voltak - mondta.

Úgy vélte, a béremeléseknek is folytatódniuk kell jövőre. Ennek kapcsán felidézte a rendszerváltás korszakát, amikor a külföldi befektetők részben az olcsó munkaerő miatt jöttek Magyarországra. "Azt ugyanakkor jó tudni, hogy ez a stratégia nem vezethet hosszabb távon sikerre. Magyarország - már csak méreténél fogva is - soha nem fog tudni nagy államokkal versenyezni a költségek ügyében: mindig akad majd olyan hely, ahol jóval több a munkaerő és sokkal kisebb fizetést kell adni a helybelieknek. Magyarországnak ezért mással kell próbálkoznia: olcsó helyett hatékony munkaerőre és ezzel hatékony termelésre van szükség" - fogalmazott.

A harmadik negyedévi GDP-adatokat értékelve kiemelte, hogy az 5,2 százalékos növekedés az elmúlt két és fél évtized legjobb adata, az uniós átlag két és félszeresét meghaladó ütem. Mint mondta, a gazdaság remek eredményében nyilván van szerepük a nemzetközi történéseknek és bizonyos kivételes eseteknek is, de az alapvetést egyes kormányzati intézkedések adják. Ezek közül a legfontosabbnak a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodást nevezte, valamint azt, hogy mára beérett a munkahelyteremtő intézkedések gyümölcse.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: Stockphoto

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.