Hűtlen kezelés miatt áll bíróság elé Esztergom egykori polgármestere, volt fideszes országgyűlési képviselő, Meggyes Tamás. Noha a közélettől 2013 óta visszavonult Meggyes pályafutása koránt sem volt mentes a botrányoktól, a politikus mindeddig elkerülte a büntetőjogi felelősségre vonást. Meggyes Tamásnak most az esztergomi városvezetők életbiztosítási szerződéseivel kapcsolatos vélt törvénytelenségek miatt kell számot adnia a Győri Járásbíróság előtt.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Még idén bíróság elé állhat Esztergom egykori polgármestere, Meggyes Tamás volt fideszes országgyűlési képviselő – értesült a PestiSrácok.hu. Meggyest és négy bűntársát hűtlen kezeléssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. Úgy tudjuk, büntetőügyüket a Győri Ítélőtábla kijelölése alapján a Győri Járásbíróságon a Papp Krisztina által vezetett bírói tanács fogja tárgyalni. A politikus mentelmi jogát Polt Péter legfőbb ügyész 2013 októberében kérte ki a parlamenttől, majd a volt polgármestert 2014. január 27-én hallgatták ki gyanúsítottként, aki ellen társaival együtt még az év szeptemberében emelt vádat a főügyészség.
Túlterjeszkedett a hatáskörén
Az ellenük folyó eljárás lényege, hogy az esztergomi önkormányzat 2003-ban életbiztosítási szerződéseket kötött Meggyes és volt alpolgármestere részére. A befektetési életbiztosítások kedvezményezettje a szerződésben rögzített határidő elérése esetén az önkormányzat volt, ezt azonban 2007-ben módosították, és a másik alpolgármesterrel is szerződést kötve a határidő elérése esetén a kedvezményezettek ők maguk lettek. A vád szerint Meggyes hatáskörét túllépve döntött a szerződések meghosszabbításáról, a kedvezményezettek személyének megváltoztatásáról. Az önkormányzat vagyoni hátránya 13 és fél millió forint volt, mivel ennyit fizetett ki a biztosító az életbiztosításokra 2010-ben. Mindezekért K. János és N. József volt alpolgármestereket, valamint P. Józsefet és Z. Dánielt- akik az illetményről szintén döntő bizottság tagjai voltak – jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.
Nem tudott beletörődni a vereségbe
Meggyes Tamás tizenegy évig volt Esztergom polgármestere, majd a helyi Fidesz-frakciót vezette a képviselőtestületben azután, hogy 2010-ben súlyos vereséget szenvedett az MSZP, az LMP, a Jobbik és a helyi civil szervezetek által támogatott független jelölttől, Tétényi Évától, aki csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint Meggyes. Ugyanakkor a Fidesz tíz képviselőt juttatott a 14 fős önkormányzati testületbe, így a költségvetéseken kívül Tétényi és a vereségbe belenyugodni képtelen Meggyes egyetlen lényeges kérdésben sem tudtak megállapodni. Testületi viták és a város kifizetetlen adósságai miatt a helyzet odáig fajult, hogy a tömegközlekedést, a közvilágítást és a gyermekétkeztetést ideiglenesen felfüggesztették. Az esztergomiaknak egy év után elegük lett Meggyes és Tétényi belháborújából és tüntetéssorozatba kezdtek. Volt, hogy rendőröknek kellett megvédenie a politikusokat a feldühödött esztergomiaktól.
Elege lett a Fidesznek is Meggyesből
A Fidesz 2013 szeptember végén újította meg helyi szervezetét, majd állították félre Meggyest népszerűtlensége és a várost évek óta megbénító viták miatt. György Róbert, a Fidesz esztergomi elnöke a történtekről a Magyar Hírlapnak akkor úgy nyilatkozott, hogy „Meggyes Tamás népszerűtlensége ráhúzódott az esztergomi Fidesz-frakcióra és a pártra, ezt belátva és ennek következményeit elfogadva Meggyes kiszáll a közéletből, és a jelenlegi frakció egyetlen tagja sem jelölteti magát újra a következő önkormányzati választáson.” Mindenképp érdemes megemlíteni azt a különös egybeesés, hogy a Fidesz éppen mentelmi jogának kikérése előtt egy hónappal távolodott el a volt polgármestertől.
Egy helyi „vállalkozóval” is konfliktusba került
Esztergom volt polgármestere azonban nem csak az állandó politikai viták, hanem egy tízfős helyi bűnszervezettel való összeütközése miatt is reflektorfénybe került néhány évvel ezelőtt. A konfliktus odáig fajult, hogy 2008. április 8-án hajnalban Molotov-koktélt dobtak a polgármester lakása előtt parkoló autójára, és felgyújtották a Búbánatvölgyben épülő házának tetőszerkezetét. A támadásra azért került sor, mert a merényletek felbujtója, M. János esztergomi „vállalkozó” építkezésével összefüggésben két hatósági eljárás is indult, amely mögött a férfi Meggyes ráhatását sejtette. A megyei hivatal ugyanis csaknem kétszázmilliós építési bírságot szabott ki M. János cégére. A férfi ezután hatmillió forintot fizetett a támadás végrehajtásáért a közvetítőknek, illetve a végrehajtóknak. A rendőrség két hónappal később elfogta a merénylőket és a felbujtót. A hatóság akkori tájékoztatása szerint az autót egy, a házat három gyanúsított gyújtotta fel, a többi végrehajtó pedig a támadás kivitelezésében vett részt.
Címlapfotó: szeretgom.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS