Pesti Srácok

Percről-percre

Kiütéssel győzött a Fidesz-KDNP jelöltje a győri időközi választáson – PS-interjú az új polgármesterrel!

Kiütéssel nyert a győri időközi polgármester-választáson Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP jelöltje, a városban rendkívül népszerű szívgyógyász. Az adatok 100 százalékos feldolgozottsága szerint 56,14 százalékkal, 23932 szavazattal vert rá köröket – a durva lejárató kampány ellenére is – legerősebb riválisára, Pollreisz Balázsra, aki az MSZP, a DK, a Momentum, a Jobbik és az LMP favoritjaként a szavazók 39 százalékának bizalmát érdemelte ki. Dézsi a győzelem bejelentése után videointerjút adott a PestiSrácok.hu-nak. Pollreiszen kívül még négyen jelentkeztek be Győr vezetésére: Hajnal János és Kirchfeld Mária függetlenként indultak, Géber Józsefet a Mi Hazánk Mozgalom, Balla Jenőt pedig az Összefogás Győrért Egyesület jelölte. A választást októberben a kampányban kirobbant botránya ellenére megnyerte a megyeszékhelyt korábban irányító Borkai Zsolt, aki később lemondott tisztségéről. Az ügyben zsarolás miatt indult hatósági vizsgálat, amelynek kezdetén Borkai korábbi ellenfele, a DK-s Glázer Tímea gyanúsan gyorsan lépett le a színről. Mint arról a PestiSrácok.hu a napokban beszámolt, Pollreisz Balázs OKJ-s segédkönyvtárosként, ipari szakiskolai képzettséggel szakértősködött a Gyurcsány-kormány korrupciótól bűzlő vidékfejlesztési programjában, így a jelenleg újra Gyurcsány Ferenc uralta baloldalon bizonyára megbízható kádernek számít. A PestiSrácok.hu stábja, Füssy Angéla és László Petra az urnák zárása után élő bejelentkezésekkel, összefoglalókkal jelentkezett Győrből, a lent látható tudósításokkal.

18:30-kor 42 százalék alatt a részvétel

Vágólapra másolva!
19:26
2020. január 26.
 
A valasztas.hu portálon egyelőre még csak a 18:30-as részvételi adat látható. E szerint fél órával urnazárás előtt a választásra jogosult győriek 41,24 százaléka adta le a szavazatát.

Magasan vezet Dr. Dézsi Csaba András

Vágólapra másolva!
19:45
2020. január 26.
 
A szavazatok 4,17%-nak feldolgozottsága mellett toronymagasan vezet a Fidesz-KDNP jelöltje, dr. Dézsi Csaba András. A kormánypárti jelölt 53,32 százalékon áll, míg az ellenzéki pártok jelöltje, Pollreisz Balázs jelenleg a voksok 41.72%-át tudhatja magáénak. Harmadik helyen az Összefogás Győrér jelöltje áll, 2,48 %-kal. A Mi Hazánk jelöltje ért még el eddig 1 százaléknál magasabb eredményt. A két független jelölt, KIRCHFELD MÁRIA 0,87, HAJNAL JÁNOS 0,47 százalékon áll.
Vágólapra másolva!
19:52
2020. január 26.
Nem hivatalos információink szerint Dézsi Csaba András megnyerte a választást.

Szokatlan durva, hazug kampányt folytatott az ellenzék

Vágólapra másolva!
19:56
2020. január 26.
Szokatlan durva, hazug kampányt folytatott az ellenzék - erről beszélgettünk az eredményvárón Simon Róbert Balázzsal, győri fideszes országgyűlési képviselővel.

Nőtt Dézsi előnye

Vágólapra másolva!
20:08
2020. január 26.
 
A szavazatok 38,54%-nak feldolgozottsága mellett 55.83%-on áll a Fidesz-KDNP jelöltje, dr. Dézsi Csaba András. Az ellenzéki pártok jelöltje, Pollreisz Balázs 39.11%-on áll.

Az MSZP volt győri alelnöke már közölte, ki az új polgármester

Vágólapra másolva!
20:14
2020. január 26.
Németh Árpád, az MSZP korábbi győri alelnöke, aki maga is a Fidesz jelöltjét támogatja Facebook oldalán már jelentette az eredményt ...

Dézsi Csaba András polgármester élő Facebook videóban

Vágólapra másolva!
20:31
2020. január 26.
Dézsi Csaba András polgármester élő Facebook videóban mond köszönetet a győrieknek

A feldolgozottság 84,38%

Vágólapra másolva!
20:32
2020. január 26.
Dr. Dézsi Csaba András 56.13%-on án, Pollreisz Balázs eredménye most 39.0%

A Fidesz üzenete Győrnek

Vágólapra másolva!
20:34
2020. január 26.
Fölényesen győzött a Fidesz-KDNP jelöltje Győrben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik részt vettek az időközi polgármester-választáson és szavazatukkal Dézsi Csaba Andrást és a fejlődést támogatták. Gratulálunk Győr új polgármesterének, és jó munkát kívánunk neki. Fidesz – Magyar Polgári Szövetség

A Fidesz megerősítette támogatottságát

Vágólapra másolva!
20:39
2020. január 26.
Miközben ősszel Borkai Zsolt 44 százalékkal nyert, Dézsi Csaba András 84 százalék feletti feldolgozottságnál már 56 százalék felett áll. Ellenfele Pollreisz Balázs eredménye a szavazatok összesítésének előrehaladtával arányosan romlik. Mindez azt mutatja, hogy a kormánypártok támogatottsága nem megtorpant, vagy csökkent, ahogy azt az ellenzék sugallja, hanem erősödött. Az új polgármester megerősített támogatással kezdheti a munkát Győr város élén.

A megye érdeke is volt, hogy a Fidesz jelöltje nyerje a választást

Vágólapra másolva!
21:11
2020. január 26.
Németh Zoltánt, a Győr-Moson Sopron Megyei Közgyűlés elnökét kérdeztük, kampányról, az áhított békéről, az eredményről és a jövőről

Dézsi: "Holnaptól levesszük a nyakkendőt és felvesszük a munkásnadrágot"

Vágólapra másolva!
21:25
2020. január 26.
 
Sajtótájékoztatón mondott köszönetet a győrieknek dr. Dézsi Csaba András. Az új polgármester többek között arról beszélt, hogy keménykezű, határozott vezetést várhatnak tőle. Azt is mondta, hogy számára, mint kardiológus számára Győr az ország szíve. Ezt szem előtt tartva kezdi meg a városvezetői munkát. Nem a protokoll, hanem a munka embere lesz polgármesterként is - mondta. Úgy fogalmazott, hogy holnaptól le kell venni a nyakkendőt és fel kell venni a munkásnadrágot. Győrnek tovább kell haladnia a fejlődés útján - jegyezte meg Dézsi - hozzátéve, hogy ennek garanciája a város két országgyűlési képviselője, Simon Róbert Balázs és Kara Ákos is.

100 százalék feldolgozottság - toronymagas győzelem

Vágólapra másolva!
21:34
2020. január 26.
 
A szavazatok száz százalékának feldolgozottsága mellett immár véglegesnek mondható a mai győri időközi választás eredménye. 23 932 szavazattal, 56.14%-kal győzött a Fidesz-KDNP jelöltje, dr. Dézsi Csaba András. Az ellenzéki pártok jelöltje, Pollreisz Balázs a voksok 39.05%-át kapta, ez 16 646 szavazatot jelent. Harmadik lett 923 szavazattal, 2.17%-os eredménnyel Balla Jenő, az Összefogás győrért Egyesület jelöltje. Negyedik helyen végzett a Mi Hazánk jelöltje, Gréber József. Ő 1.28%-ot ért el, 546 szavazattal. A két független jelölt nem lérte el az 1 százalékot sem. Hajnal János a hajrában előzött, 325 szavazattal 0.76%-ot ért el. Kirchfeld Mária lett a sereghajtó, 257 szavazattal, ami 0.6%-ot jelent.
Ajánljuk még

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.

Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított

Exkluzív 2023 december 15.
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…