Pesti Srácok

Szalai Péter: Az egyén és a közösség kapcsolata, avagy hogyan vész el a lélek egyedisége

null

Az egyetemes harmónia intézménye a közösség és az individuum kapcsolatában keresendő. Ha a mérleg valamelyik oldala súlyosabb, annak következménye mindig a káosz lesz. A két fogalom szerves részei egymásnak. A közösség nem létezik az individuum nélkül és az egyén sem létezik a közössége nélkül. Ez a természet közreműködésével megköttetett szerződés. Ha ez nem teljesül, akkor eluralkodik a káosz.

Erre nem is lehetne jobb példát mondani, mint azt a megállapítást, miszerint ha egy ember egy hétig nem érintkezik (értsd: tapintás) egy másik emberrel, akkor depressziós lesz (bővebben itt). Tehát a társadalom felel minden egyes résztvevőjéért és a résztvevőknek is vannak kötelességeik a társadalom felé. Fontos, hogy létrejöjjön egy olyan etnicitás, amely olyan színes egyéniségekkel van tele, akik képesek egymás között a vitakultúrát és a konstruktív diskurzust gyakorolni, ugyanis bizonyított tény, hogy ha rengeteg, ugyanazt az ideológiát követő vagy ugyanazt valló ember tömörül egy élettérbe, az mindig radikalizálódáshoz vezet. Ezért érdeke a civilizált létnek, hogy különböző gondolkodású emberek éljenek együtt.

PestiSracok facebook image
Szalai Péter
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.