Pesti Srácok

Dr. T. Túri Gábor: Populizmustól megvezetett németeknek

Dr. T. Túri Gábor: Populizmustól megvezetett németeknek
Budapest, 2017. november 12. Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz újraválasztott elnöke a párt XXVII., tisztújító kongresszusán a budapesti Hungexpón 2017. november 12-én. Orbán Viktort egyhangúlag, 1358 szavazattal választották újra pártelnöknek. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ma délelőtt egy komoly összefoglalás volt a német Phoenix Televízióban, ahol a „menekült“-kérdést foglalták össze 2015-től indulóan. A film igyekezett egy neutrális képet festeni a helyzetről és annak eszkalációjáról, a Willkomenkulturtól az AfD Siegeszugjáig, vagyis a fellépő politikai ellenzék győzelmi útjáig, azonban mégis, a film alapjaiban manipulatív maradt. A kialakult problémáért, amiben most Európa találhatja magát, azokat az országokat teszi felelőssé, amelyek a migránskvóta ellen vannak. Egyértelműen a Visegrádi országokra mutogat a film, mint bűnösökre, amelyek akadályoznak minden (minden?) józan (józan?) megoldást.

- a szerző Németországban élő orvos, író

Már tegnap este is volt ugyanitt, egy ezzel kapcsolatos műsor, amelyben a populizmus vádjával illetett országok vezetőiről, főleg Orbán Viktorról mutattak be egy 45 perces filmet. (ld. a fotót)

a szerző fotója
Ez oly mélyen igazságtalan, manipulatív, valamint hazug volt, hogy nehezemre is esett végignézni. Az említett („Europa und die Flüchtlinge” című) mai filmmel kapcsolatban igen érdekes volt látni, hogy mennyire befolyásolható a német nép a média által… Látható volt az az örömteli üdvözlése, az a kritikátlan mellre ölelése az ideérkezőknek, amely a kezdeti eufóriát jellemezte… Majd az is, hogy bár már 2016-ban egyre többen látták a bevándorlók befogadására vonatkozó kapacitás csökkenését, majd annak majdnem nullára mérséklődését, mégsem merészelt senki nyíltan fellépni ellene. És itt a hangsúly a „merészelt”-en van, ugyanis aki végül csak fellépett, azt rögtön populizmussal és jobboldalisággal is vádolták… Később pedig AfD szimpatizálással, ami a politikai berkekben több volt, mint egy egyszerű megbélyegzés. És a lakosság ezt is „bevette“... A cikk folytatása a PolgárPortálon. Kattintson ide!
PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.