Január elején írtam egy hosszabb értekezést a genderlobbi térnyeréséről a balett művészet területén. Nem szeretek magamra, mint valami szegény ember Cassandrájaként hivatkozni – ugyan, dehogy, vak tyúk inkább vagyok, aki ünnepnapokon, nagy ritkán talál néha egy-egy ott felejtett szemet –, de jóslataim egy része esetünkben megvalósult, vagy megvalósulni látszik. Most a Cannes-i filmfesztiválon láthattuk. És bár Magyarországot, illetve a magyar embereket én tényleg nagyon szeretem, és soha nem tudnék máshol, mások közt élni, azt azért kénytelen vagyok belátni, hogy néha roppant idegesítő tud lenni, hogy ez a kétségkívül kivételesen tehetséges nép néha úgy érzi, mindenhez ért. Vagy inkább, mint a legendás Chuck Norris: mindenhez is.
Mi vagyunk a tízmillió szövetségi kapitány, a tízmillió séf, tízmillió énektanár, és a jelek szerint a tízmillió balettszakértő országa is. Cikkem nyomán ugyanis az egyik legfontosabb szakmai fórumon megjelentek a botcsinálta táncszakírók, tánckritikusok, és táncesztéták, no meg a pszichológusok, akik hol kulturáltabban, hol kevésbé kulturált formában fejezték ki abbéli véleményüket, hogy teljesen abszurd állításokat fogalmaztam meg, nyilvánvalóan szellemekkel viaskodok, rémeket látok, természetesen fel sem merülhet olyan, hogy egy férfi balettművész női balettművész legyen, különben is a rezsim szolgálatába állt lakájpropagandista vagyok, aki régen ugyan tehetséges volt, de mára már elvesztette a józan eszét, valamint menjek a francba. Pedig az úgynevezett szellemek, vagy rémek, vagy nevezzük akárhogy is őket, itt járnak közöttünk.
Sajnos.
Ugyan egyelőre csak nyugaton, de a genderlobbi itt kopogtat /dörömböl az ajtónkon, és minden erőnkre szükségünk van, hogy továbbra is megmaradjunk a normalitásért harcolók csapatában.
De nézzük, mi is történt a Cannes-i filmfesztiválon!
Tegnap adta hírül – mit adta, harsogta, diadalmasan világgá kürtölte – a Fidelio nevű művészeti portál, hogy számos díjat besöpört, egy olyan film, ami az utóbbi idők legfontosabb genderalkotása lehet. Szerintük.
A mű egy olyan fiú(?) küzdelmét követi végig, aki úgy döntött, hogy balerina lesz.
Jól olvasta az én kedves olvasóm: balerina, és nem balerinó.
Spicc-cipőt, balettszoknyát (tütüt) viselő, férfi szerepek helyett, női szerepekre ácsingózó balerina. „Egy transznemű tinédzser balerina akar lenni.” – írja a Fidelio. És nem pszichológusért kiált, nem azonnali egészségügyi segítséget ajánl, hanem a csodálattól elalélva számol be erről a művészet és gyerekellenes propagandáról.
Ezen a ponton szeretném megjegyezni, hogy az ilyen pedofil rendezőket, nem díjakkal kellene elhalmozni, nem ehhez hasonló, rajongó hangvételű genderpropagandista cikkeket kellene írni, hanem szépen komótosan ki kellene rángatni őket egy forgalmas utcára, és hosszan de mégis kellő alapossággal kellene addig pofozni, míg a gondolattól is elmegy a kedvük, hogy akárcsak látótávolságra is megközelítsék a gyerekeinket. Forgalmas utcára bizony. Hogy a többi pedofil is okuljon a történtekből.
A mentálisan zavart fiú a filmben, azért, hogy lány – balerina – lehessen hormoninjekciókat és sok támogatást kap, hiszen egy ilyen törekvés mögé mindenkinek erkölcsi kötelessége odaállni. A cikkbe beágyazva találhatunk pár, három perces előzetest is. Az egyiken az látszik, hogy egy igazi fiú partnereli – pas de deux –, duettet táncol a nemigazi fiúval. Az igazi fiú – szinten 15 év körüli lehet – persze küszködik a szálkás, de azért fiús alkatú nemigazi fiúval, azonban az arcán erőltetett, és nyilvánvalóan a rendező által instruált öröm látszik.
Ez az erőltetett öröm, ami az elvárt viselkedés a liberálnáciktól. Így kell mosolyogni, így kell örülni egy szerencsétlen fiú mentális betegségének. Így kell ehhez az agyrémhez viszonyulni a többségi társadalomnak. Mert ilyen lesz a „szép új világ”. Ilyen új világot képzelt el a kisebbségben lévő liberális véleményvezérek perverz elitje. Ezt akarják lenyomni a torkunkon, ha a fene fenét eszik is. És persze, ha hagyjuk.
Magam részéről csak annyit szeretnék mondani, hogy abban pillatanban fogom végérvényesen rácsapni az ajtót a liberális művészelitre, ha engem vagy bármelyik normális kollégámat arra akarnának kényszeríteni, hogy Spartacusként egy olyan fiúval kelljen szerelmes duettet táncoljak, akinek hormoninjekciók miatt ugyan már vannak mellei, de még rendelkezik férfi nemi szervekkel is. Akkor fogok végleg hátat fordítani a művészetnek, amikor egy valaha volt fiút kell makrancosságából kigyógyítanom Petruchioként. Akkor fogok minden olyan művészt aki normalitásban hisz, a pálya elhagyására buzdítani, amikor a Társaság a Szabadságjogokért, meg a Helsinki Bizottság arra fogja kényszeríteni a heteroszexuális balettművészeket, hogy egy (ex)fiúként élő Júliába szeressen bele a színpadon Rómeó szerepét táncolva.
Igen kedves nagyon szakértő, a mommuson okoskodó, megmondóemberek! Ez egy valós veszély. Hogy egy heteroszexuális táncművész mondhatja-e, hogy nem hajlandó szerelmes „pas de deux” táncolni nemet váltott fiúval? Mert én egészen biztos vagyok benne, hogy a különböző Soros-féle jogvédő és civil szervezetek szerint nem, és jogi utakon keresztül fogják majd próbálni rákényszeríteni a táncművészeket, balett-, és színházigazgatókat, hogy ösztöneiket, és normalitásukat elnyomva lobbanjanak lángra az átműttetett fiúk irányában a világot jelentő deszkákon. És ti is így fogtok járni prózai kollégáim.
Persze füleltek botját nem mozdítottátok legutóbbi cikkem nyomán, de azért remélem megértettétek, hogy ez a harc a ti harcotok is. Egy csónakban evezünk ugyanis.
A genderlobbi utolsó náciként fog megbélyegezni minden egyes olyan prózai művészt, aki – mondjuk 5-10 év múlva – vissza akarná adni a szerepét arra hivatkozva, hogy nem tud és nem akar hitelesen szerelmes monológot szavalni egy azonos nemű(?) nemváltáson átesett kollégájának.
Végezetül csak azt szeretném utolsó gondolatként megjegyezni, hogy a saját kezemmel fogom a taknyán kirángatni azt a pedofilt, aki megpróbálja bármelyik magyarországi balettképzőben arról győzködni a fiúkat, egy csak pár hormoninjekció kérdése és máris gyönyörű balerina lehet belőle.
Fotó: Részlet a Girl című filmből / Forrás: Flanders Today
