Pesti Srácok

Ráth Orsolya: A lelátóról jelentjük

Ráth Orsolya: A lelátóról jelentjük

Hatalmasnak hitt, valójában azonban jelentéktelen csatában maradt alul a Jobbik Magyarországért FC a már többszörös bajnok Fidesz – Magyar Polgári Szövetség focicsapatával szemben vívott április 8-ai mérkőzésen. Mint ismert, a futballra vonatkozó edzésterveket mindenkor úgy kell összeállítani, hogy a hangsúly az úgynevezett relatív erőre helyeződjön, ami azt jelenti, hogy a testsúlyunkhoz mért erőkifejtés számít. A Jobbik FC azonban a saját súlyát sohasem tudta megfelelően megítélni, mindig erősebbnek hitte magát, és számottevőbbnek a játéktéren, mint amilyen valójában.

PolgárPortál publicisztika

Ez nem akadályozta meg azonban a tagokat abban, hogy a biztonság kedvéért előre próbáljanak megállapodást kötni az LMP SC nevű rivális sporttömörüléssel a selejtező mérkőzések eredményéről – egy kiszivárgott telefonbeszélgetés alapján. A pénzbeli ajánlattétel ugyan megtörtént, a futballbundára végül azonban mégsem került sor.

Ezt megelőzően is volt viszont néhány nehezen értelmezhető húzása a 2003-ban megalapított futballklubnak, mert amíg eleinte egyértelmű nemzeti radikalizmus jellemezte a játékstílusukat, később azonban egyre markánsabban a balliberális irányvonalat igyekezték követni a pályán – és azon kívül is. Sokak szerint azért változtattak taktikát meglehetős hirtelenséggel, mert az ominózus áprilisi összecsapásra felkészülve új szponzor vette szárnyai és befolyása alá a Jobbik FC együttesét. Ezzel összefüggésben egykori kabalaállatukat, a turulmadarat kölyökkutyára cserélték, csapatzászlajukon pedig az árpád-sávok helyett ma már inkább jellemzően kék alapon sárga csillagok szerepelnek. Ezzel lehet összefüggésben, hogy a focista alakulat a hajdan megbecsült szurkolókat manapság futballhuligánokként emlegeti, azokat az utánpótlás-szervezeteket pedig, amelyek nem értenek egyet JFC mostani játékstílusával, rendre felszámolják, megszüntetik. Arról nem beszélve, hogy a játékosok azóta több alkalommal is összejátszottak az ellenfeleikkel, nem kis felzúdulást okozva ezzel a lelátókon, ahol mostanában egyre kevesebben ücsörögnek.

PestiSracok facebook image

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a mérkőzés elvesztésének következtében a focistáknak a saját előzetes várakozásaikkal ellentétben nem sikerült a tabella élére kerülnie, ezért a csapatkapitányuk lemondott, és többszörösen is rosszul járt, mivel a magánéletét is kikezdték, azt híresztelték róla, hogy a másik csapatban játszik. A formáció támogatója nagyon hamar kivonult a futballklub életéből, velük a szponzorációs szerződés mellett egyúttal az együttműködést is felbontotta. Ezt követően a Jobbik FC játékosai a vezetőség bevonásával néhány kisebb horderejű meccset egymás között is lejátszottak. Ennek következményeként a futballklub egyik női játékosát kiállították, egyaránt el kell hagynia a pályát és a kispadot, ahonnan belső információk szerint többen is felállnak majd. Az érezhetően a felbomlás szélén álló formáció képviselői a különféle sportcsatornákon azt kommunikálják, hogy kisebb a konfliktus a házuk táján annál, mint ami a tabella tetejéről látszik. Arról pedig, hogy a szponzorációs nyomás megszűnésével visszatérnek-e a kezdetekben alkalmazott játékstílusukhoz, az egyik csapattag úgy nyilatkozott: visszafordulni már semmiképpen nem lehet, legfeljebb csak felerősíteni a Jobbik FC eddigi karakterét a focipályán. Az azonban, hogy ez milyen mértékben fog megvalósulni, a csapatkapitányon és a vezetőedzőn múlik a továbbiakban, akik mindketten a balliberális játékmodort igyekeznek a játékosok között meghonosítani.

Címlapkép: sport365.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.