Pesti Srácok

Geib Hajnalka: Tommy szabadlábra helyezésével csak részigazság született

null

Tommy Robinson fellebbezési meghallgatására 2018. július 18-án került sor. A bíróság nem engedélyezte, hogy élő videóközvetítés legyen a meghallgatásról, sőt, Tommy maga sem lehetett jelen az épületben, ehelyett videó linken keresztül vett részt ügyének tárgyalásán. Miután a bírók engedélyezték, hogy a jelenlévők a közösségi médián keresztül tájékoztassák a fejleményekről a nagyérdeműt, Tommy kanadai bizalmas barátja, Ezra Levant saját Twitter oldalán keresztül közvetítette az eseményeket. Sokak meglepetésére nem pusztán Tommy 13 hónapos börtönbüntetést fellebbezte meg az ügyvédi csapat, hanem a bírói rendelet megsértését kimondó ítéletet is, mi több, egy előző ítéletének jogossága kapcsán is nyomós érveket vonultatott fel a védelem.

PolgárPortál beszámoló

A bírói kar meghallgatva a védelem, majd az ügyészség érveit, rövid időre elvonult tanácskozni, majd visszatértek azzal a bejelentéssel, hogy úgy látják, jó eséllyel még a hónap végéig döntést fognak hozni.

PestiSracok facebook image

A döntés kihirdetésére ma került sor: Tommy Robinsont óvadék ellenében szabadlábra helyezték azzal a feltétellel, hogy egy új meghallgatáson kell részt vennie a Leedsben történt korábbi esetével kapcsolatban. Legfrissebb hír, hogy Tommy az ítélethirdetésen még videó linken sem volt jelen, a börtönben tudta meg egy ott lévő személytől, hogy ma haza mehet. Talán nem meglepő, hogy el sem tudta hinni a hírt.

Miután az Onley börtönben eltöltött időszaka alatt Tommy folyamatosan ki volt téve a bent lévő muszlim gangek életveszélyes fenyegetéseinek, nagy valószínűséggel a szabadon engedéséhez az egész börtönt le fogják zárni, amíg biztonságban ki nem ér az épületből.

A mai nap született egy részigazság. Azért nem teljes, mert több mint két és fél hónapot börtönben tölteni azért, amit ő „elkövetett,” teljességgel jóvátehetetlen.

Amint Tommy jelentkezik a Facebookján, folytatjuk a beszámolót.

Vezető kép: Infowars

Ajánljuk még