Pesti Srácok

Politikatörténeti mérföldkő: felelősséget vállalt a Momentum

Politikatörténeti mérföldkő: felelősséget vállalt a Momentum

Újbuda pályázati aloldalán nemrég húsz eladó ingatlan jelent meg, amelyeknél a pályázati letétösszeg sok tíz-, olykor százmillió forintra is rúg. Az ingatlanok között szerepel a korábban fogyatékkal élő fiatalkorúak számára nappali ellátást biztosító, majd kulturális célra pályáztatott villaépület a Gellért-hegy oldalában, a Ménesi úton, egy jókora ősfás zöldterület az Ulászló utcában, ahol a környező lakók régóta szeretnének egy kis parkot létesíteni, valamint a Bocskai úti általános iskola lényegében egyetlen nagyobb zöldfelülete. A kerület zöldítésével kampányoló Momentum viszont valószínűleg megérezhette, hogy a kialakult helyzet igencsak kínos rájuk nézve, ezért Orosz Anna, a kerület momentumos alpolgármestere egy Facebook-bejegyzésében azt írta: hibáztak abban, hogy a telek jelenlegi építési engedéllyel történő pályáztatását megszavazták.

A Mandiner azt írta: a helyiek beszámolója szerint a 2010 előtti, Molnár Gyula-féle szocialista önkormányzat minél több hasonló ingatlantól próbált megválni, a fideszes vezetés alatt ezek a kiárusítási tervek leálltak, majd a 2019-es önkormányzati választás után újraindult az érintett területek dobra verése. A baloldaliak a zöldítés programjával kampányoltak a kerületben, így például Orosz Anna, Újbuda köznevelésért és városfejlesztésért felelős alpolgármestere, a Momentum alelnöke is a fideszes ingatlanfejlesztések ellen tiltakozva a Nekik beton, nekünk zöld kampányszlogent választotta.

A Mandiner vasárnap meg is kereste Orosz Annát; arról kérdezték volna, mennyire összeegyeztethetőek kampányszlogenjei a zöldterületek, különösképpen a Badacsonyi utcai iskolakert kiárusításával, mennyiben tartja támogathatónak társasházak felépítését zöldterületeken. A telefont asszisztense vette fel, aki visszahívást ígért, de semmilyen kérdésre nem válaszolt.

Orosz Anna elismerte, hogy hibáztak

PestiSracok facebook image

Orosz Anna hétfői Facebook-bejegyzése alapján a Momentum is érezte, hogy pozíciója tarthatatlan.

– fogalmazott. Hozzátette, hogy amennyiben a városvezetés az eladást a testület elé terjeszti, a Momentum képviselői nemmel fognak szavazni. Azt is írta, hogy a Saroktelek helyzetét illetően bevonják a helyieket a telek jövőjéről szóló diskurzusba.

Forrás: Mandiner; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.