
Itt van az év vége, és ismét arra kérjük olvasóinkat, szavazzanak az év legjobb bűnügyi PS-cikkére! Szaftos sztorikból akadt idén is bőven, érintse az a politikai szférát, vagy az alvilágot. Igaz, politikus és maffiózó néha egyet akar. Erről árult el részleteket a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Orosz István egykori maffiaellenes főrendőr, aki azt is megemlítette, hogy az adócsalásért és vesztegetésért bíróság elé állított diszkócsászár, Vizoviczki László több politikust is a markában tarthat. Ezt igazolja az a cikkünk is, amiben megírtuk, az éjszaka császára terhelő információkat adott át Gyurcsányról és volt honvédelmi miniszteréről az ügyészeknek, bár a diszkópápa arra is utalt, a másik oldallal kapcsolatban is a birtokában vannak kényes infók. Nyomozások végül mégsem indultak. Emellett büszkék vagyunk arra is, hogy a Brazíliából való hazahozatala után elsőként nekünk adott videóinterjút az alvilág bankárának gúnyolt Lakatos András, aki kipakolt a leszámolásokról és az olajmaffia által megvásárolt egyenruhásokról, honatyákról. Azt is sikerként könyvelhetjük el, hogy mi írtunk legtöbbet a Czeglédy-féle botrányról, de lerántottuk a leplet a szegedi Mars téri piac botrányos ügyéről is, amit már a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) is vizsgál. Arról is mi számoltunk be elsőként, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) csalással gyanúsított volt politikusát októberben a terrorelhárítók fogták el. Most már csak arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak! A cikkeket időrendben és nem helyezés szerint tettük közzé! Szavazni az írás alján tudnak!
1. Portik bármikor magával ránthatja baloldali kapcsolatait – Exkluzív PS-videóinterjú az alvilág Kisbandijával!
Elsöprő sikere volt és nagy vitát generált az alvilág bankárának gúnyolt Lakatos Andrással készített videóinterjúnk idén januárban. A brazíliai börtönt is megjárt, 2016 augusztusában Magyarországra szállított férfi az interjúban beszélt többek között saját szerepéről, a magyar „maffiaháború” kirobbanásának valódi okáról, halállistáról, gyilkosságokról, az alvilág felosztásáról, olajozásról, Portik Tamás személyiségéről, rendőri és politikai kapcsolatairól, valamint Vizoviczki Lászlóról is. Elhangzott az is, hogy milyen összefüggés van a baloldal 2010-es bukása és az alvilág két, sokáig megkérdőjelezhetetlen hatalmú és befolyású urának letartóztatása között, és hogy mi köze van mindehhez a volt NBH-főnöknek, Laborc Sándornak. A beszélgetésből kiderült továbbá, hogy Portik miért hallgat a mai napig ilyen következetesen titkosszolgálati és politikai támogatóiról.
2. Kisbandi kitálal: Százmilliós kenőpénzek az olajmaffiától Csintalannak és Bokros Lajosnak – PS Mozi
Néhány hónappal első PS-interjúja után Kisbandi újra megszólalt portálunknak és egy olyan időszakról rántotta le a leplet, amikor hazánkban az olajszőkítők irányították a politikát, valamint minden áldott nap felrobbantottak egy autót egy “vállalkozóval” és a bűnözők hadszíntérré változtatták Budapestet. Szóba került, hogy a szervezett bűnözői köröknek minden pénzt megért, hogy kiépítsék a politikai kapcsolataikat, miután rájöttek arra, hogy az „elit” kilóra megvehető. A férfi elmondta, kenőpénz fejében miként segítette milliárdos haszonhoz Portik Tamást és körét az MSZP egykori nagykutyája, Hír TV-s műsorvezető, Csintalan Sándor, valamint pénzügyminiszterként Bokros Lajos.
3. “Ha Vizoviczki úgy dönt, hogy mindent kipakol a politikai kapcsolatairól, akkor lennének meglepetések” (PS-interjú!!)
Kőkemény interjút adott a nyáron a PestiSrácok.hu.nak Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bűnszervezetek elleni osztályának volt vezetője. A volt főrendőr azt állította, sokan megdöbbennének, ha Vizoviczki László vagy Portik Tamás úgy döntene, mindent kipakolnak a magas rangú politikai kapcsolataikról, és szerinte elképzelhető, hogy ezek a bűnözők komoly bizonyítékokkal tarthatják sakkban egykori támogatóikat. A szervezett bűnözés elleni egység egykori vezetője hangsúlyozta, ma is ülnek az Országgyűlésben olyan személyek bal- és jobboldalon egyaránt, akik segítették egy-egy bűnszervezet működését. Orosz egyébként portálunknak évekkel ezelőtt azt is megemlítette, tudja, ki az az ember a mai magyar politikai közéletben, akire, ha ránéz, hánynia kell, mert annyit ismer a honatya mocskos ügyei közül.
4. Az MSZP-s Czeglédy és társai őrizetben – Hat városban csaptak le a csalókra (Frissítve a NAV válaszával!)
Portálunk számolt be elsőként arról június közepén, hogy a csongrádi NAV bűnügyi igazgatósága költségvetési csalás miatt őrizetbe vette az MSZP-nek és a DK-nak is jogi képviseletet adó Czeglédy Csaba baloldali politikust, ügyvédet. A Csongrád Megyei NAV Bűnügyi Igazgatósának nyomozói több helyszínen tartottak házkutatást. A gyanú szerint a tettesek Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet működése során követhették el a csalást, amelyről a PestiSrácok.hu már korábban cikket írt.
5. Nem hagyják futni a Fenyő-gyilkosság megbízóját
Pikáns anyagnak bizonyult az az írásunk is, amelyben közöltük, vizsgálja a rendvédelmi szervek és a titkosszolgálatok egy részének belső elhárításaként működő, a 90-es évek alvilági leszámolásaiban a rendőrségnek segítséget nyújtó Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), hogy ki állhatott a Fenyő-gyilkosság hátterében. Rendőrségi forrásunk kiemelte, ahogy az Aranykéz utcai robbantásra, úgy a Fenyő-gyilkosságra is Portik Tamás adhatta ki a közvetlen parancsot Rohácnak, az azonban egyelőre nem világos, hogy az Energol-vezér egyedüli döntése volt a likvidálás, vagy valaki megbízta őt, így a vizsgálódás kiterjed arra is, hogy fizetett-e bárki is a merénylet után Portiknak. Több hatósági forrásunk azt az évek óta közszájon forgó verziót tartja valószínűnek, hogy a leszámolás hátterében egy ismert közéleti szereplő áll.
6.Milliárdokat fizethet vissza Szeged, ha lezárulnak a Botkáék sötét piacberuházását feltáró vizsgálatok
Aligha fogja tudni kikerülni a korábban a gazdagok megsarcolását ígérő Botka László, hogy magyarázatot adjon a szegedi Mars téri piac botrányos ügyére. Az 1,9 milliárd forint értékű piacberuházást már a Nemzeti Nyomozó Iroda és az OLAF is vizsgálja, mivel felmerült, hogy a Botka vezette önkormányzat szándékosan félrevezetve az Európai Uniót, eleve jogszerűtlenül nyújtott be pályázatot és igényelt fejlesztési forrást az érintett területre. Portálunk olyan okiratok birtokába jutott, mely bűncselekmények egész sorát vetik fel…
7. Terhelő bizonyítékok Gyurcsányról Vizoviczki kezében?
Részletes cikket közöltünk októberben arról, hogy a PestiSrácok.hu információi szerint Gyurcsány Ferenc volt kormányfővel és Juhász Ferenc egykori honvédelmi miniszterrel kapcsolatos bűnügyi adatokat és operatív információkat adott át az ügyészségnek az adócsalással és rendőrök megvesztegetésével is vádolt diszkócsászár, Vizoviczki László. Az éjszaka császára a portálunk által megismert ügyvédi beadvány szerint azt is vállalta, hogy a két politikus elleni büntetőeljárás során a nyomozati és bírósági szakból kimaradva, operatív együttműködőként segíti a hatóságok munkáját. Nyomozás azonban végül nem indult…
8. A terrorelhárítók fogták el Gyurcsány egykori, csalással gyanúsított párttársát
Nagyot robbant az a cikkünk is ősszel, amiben megírtuk, a Terrorelhárító Központ munkatársai elfogták Kőrös Gusztávot, a Demokratikus Koalíció korábbi tagját. Az elhíresült bajai hamis videóval is összefüggésbe hozott férfi a gyanú szerint társaival együtt magát TEK-esnek kiadva, politikai kapcsolatokra hivatkozva csalt ki több tízmillió forintot több vállalkozótól. Kőrös több esetben államtitkárnak adta ki magát.
9. Folyamatosan pénzelhette az ALTUS Czeglédy Csaba cégét – Újabb 90 milliós kölcsönre bukkantunk
A PestiSrácok.hu birtokába került dokumentumok szerint 2016. augusztus 15-én az Altus Portfolió Kft. 90 millió forintos kölcsönt folyósított a Czeglédy elnökölte Human Operator Zrt.-nek. Dokumentumainkból kiderült az is, hogy a Human Operator az Oberbanktól is kért kölcsön, amelyet jelzáloggal biztosított. A 2013-as ügylet érdekessége azonban az, hogy az osztrák bank részéről az a K. László fiókvezető jegyezte ellen a szerződést, aki akkor már két éve a Humán Operator felügyelőbizottsági tagja is volt egyben.
10. Az ecuadori követ, a bróker, a stróman meg a báb – Milliárdos ingatlanspekuláció a Pilisben
Néhány hete hívtuk fel a figyelmet arra, hogy másfél évtizede folytat háborút Pilisborosjenő sváb kisebbségével egy Távol-Keletig nyúló érdekkör, felhasználva a település polgármesterét, Küller Jánost is, aki minden módszert és eszközt bevet, hogy gátolja, lassítsa a kárpótlási telkek beépítését. A panaszosok szerint azok a kárpótoltak, akiktől a kommunizmus idején egyszer már elvették mindenüket, egy jól kitalált ingatlanspekuláció, és az ahhoz asszisztáló polgármester által vezetett önkormányzat jóvoltából újra kisemmizetté váltak. Azt állítják, hogy a háttérben milliárdos szocialista brókerek érdekei húzódnak, akiket kiszolgál a helyi vezetés.
Tények
2018-01-03 at 13:19
Törölték az adószámát, megszűntnek nyilvánították, kényszertörlés hatálya alatt áll, mégis vígan működik Vizoviczki újbudai diszkója
….a pénztárgépet nem ütik drogot árulnak de ez senkit nem érdekel, csupán nyugtaadási kötelezettség elmulasztása
http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AN=uptheclub&MN=GazdasagiBunugyek&LN=Hungarian
http://privatkopo.hu/WebSearchResult.aspx?MN=Kereses&NOCH=1&ST=vizoviczki
xy
2018-01-01 at 23:23
“A vádlottak közötti beszélgetések során másokat is kódneveken emlegettek. Azt a bíróság előtt valószínűsítették a megszólalni hajlandó vádlottak, hogy a „nagy ember” az államtitkár volt.
Hogy ki volt a „nagyon nagy ember”, és kire vonatkozott a „meg kell beszélni a dolgot L-lel” kijelentés, arra a bíróságnak eddig nem sikerült fényt derítenie.
Mengyi szerint kizárt, hogy utóbbi, tőle származónak tartott kijelentést valóban ő tette.”
Ki lehet az a titokzatos L.?? 🙂 Elképzelésem sincs. 🙂 https://mno.hu/belfold/mengyi-a-nem-eletszeru-visszaosztasrol-2407836
xy
2018-01-01 at 23:28
Az ügyész uraknak sem sikerült kideríteni a “széleskörű nyomozás során”, ahogy a “széleskörű nyomozás során” nem találtak semmilyen bizonyítékot R. és Vizó kapcsolatára sem. Pedig biztos mindent bevetettek!. 🙂
Ciklon
2018-01-02 at 16:33
Rogánt hamarosan Vizoviczki és sleppje fogja védeni a bíróságon.
Névtelen
2018-01-01 at 18:40
Köt még veled valamelyik biztosító életbiztosítást ?
Ciklon
2018-01-01 at 14:06
🙂
Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.
xy
2018-01-01 at 23:16
előbb utóbb minden kiderül, semmi nem tart örökké. Ha létrehoznak a nevetséges KNYF helyett román mintára egy Korrupcióellenes Ügyészséget, akkor utána R. vagy L. percekig lenne csak szabadlábon.
Balogh Tibi
2018-01-01 at 13:43
Az évszázad bűnügyi storyját is a machinátor maffiavezér Vizoviczki nyerné a Fidesz után.
A Gyurcsány diszkókkal mi a helyzet ? Ja ,az egy pitiáner story, most már semmi sem lényeges. A maffiavezér átpártolt a Fidesz-KDNP-MSZP-hez az egyik 🙂 óvodatárs támogatásával.Közben miheztartás végett befenyítette a többi pártot is. Vizoviczki felemelkedésében és mai támogatásában minden magyar politikus aki csak hallgatott/hallgat részt vett és vesz. Drognagykereskedést csak így lehetett/ lehet üzemeltetni tizenéven keresztül.
Még az Amerikai tiltólista sem okozott problémát a magyar ugaron.
laja46
2017-12-31 at 13:23
Boldog újévet kívánok a fideszkdnp seggnyalóinak!!!
Apamaci
2017-12-31 at 07:13
A maszop-szadesz valódi maffiaállamot épített!
Szó nincs arról, hogy bűnözők tartanák kézben a maszop-szadesz vezéreket.
Inkább a maszop-szadesz vezérek a rendőrökkel kerestettek megfelelő strómanokat és velük végeztették el a piszkos munkát!
A rendőrök persze szintén megkapták a fizetésüket.
Névtelen
2017-12-31 at 12:20
A fideszkdnp nem épített maffia államot. Saját maga az!!!!!!!!
Brut
2017-12-30 at 23:40
Az mszp, dk, bűnszövetkezet, maffia!!! Van egy felvilági ága, politikusok, üzletemberek és egy alvilági Portik vezérletével. Megrendült a hatalmuk, a birodalmuk összeomlott! Ezért ugatnak feljebb csahos kutyáik! Persze minden logikát nélkülöző módon! Ha egy mákszemnyi is igaz lenne hazug meséikből azt nem az interneten terjesztenék, hanen sakkban tartanák az érintetteket. Ennek jelei lennének, Portik felmentése. sőt már bírói szakig sem vitték volna el a nyomozást. stb.
Névtelen
2018-01-01 at 18:35
Kicsilakáj !Évi 2000-2500 milliárd uniós forrás csorog a szotyolásbárók zsebébe.
Névtelen
2017-12-30 at 22:29
Ami úgy kezdődik, hogy azt beszélik….. azt már el sem olvasom.
Névtelen
2017-12-30 at 20:03
5.) Egy magánokirat hamisító fővárosi alpolgármester
Bitvai Nándor, a XV. kerület volt alpolgármestere elkövette a magánokirat-hamisítás vétségét-írja a HVG Azt nem sikerült bizonyítani, hogy Bitvai hamisította volna az aláírásokat, azt viszont igen, hogy tudhatott a hamisításról, így visszaélt az okiratokkal. Az ügyészség szerint súlyosbító tényező, hogy ezt folytatólagosan követte el éveken keresztül. Bitvai mai napig képviselő a Fidesz színeiben.
4.) Sikkasztásban bűnsegéd a pécsi képviselőnő
Fodor Ibolyáról az RTL Klub derítette ki, hogy korábban jogerősen elítélték sikkasztásért bűnsegédként, azt pedig a hvg.hu írta meg először, hogy a képviselőasszony egy hozzá kritikusan viszonyuló Facebook-felhasználót fenyegetett meg. A pécsi MSZP méltatlansági eljárást kezdeményezett a politikusnővel szemben, de a Fideszes többségű testület szerint nem az a tisztségre.
3.) A nőverő polgármester
Balogh József polgármester úr ellen még 2013-ban kezdett nyomozni az ügyészség, azután, hogy a kórház jelezte a rendőrségnek: a politikus élettársa súlyos sérülésekkel került hozzájuk ellátásra. A vádirat szerint a fideszes politikus rátámadt az asszonyra, ittas állapotban, ököllel ütlegelte őt, végül a terasz fakorlátjához csapta a fejét. Orrcsonttörés, többszörös járomcsonttörés és sérülésekkel került kórházba. A nőverő polgármester azt estről azt nyilatkozta, hogy élettársa a család vak komondorán esett át, így sérült meg. Később meggondolta magát, és beismerő vallomást tett. A bíróság pedig szépen elítélte, ahonnan a 24.hu szerint nevetve távozott.
2.) A Keletiben hamis pénzzel csencselő ifi Fideszes
A legújabb büszkeség a csapatban Veres Áron, aki első fokon 1 év 6 hónap börtönt kapott. 2015 februárjában bukott le, miután a Keleti pályaudvarnál megpróbált beváltani egy hamis százeuróst. A pénzváltó észlelte, hogy a bankjegy hamis, és bár Veress Áron el akart menekülni, a rendőrök elfogták. Ruházatának átvizsgálásakor további hamis bankjegyeket találtak nála, majd lakásán is volt egy kevés hamis suska.
1.) Bebetonozta áldozatát a Fideszes képviselő úr
A rendőrség őrizetbe vette, és emberölési ügyben gyanúsítottként hallgatta ki Gál Rolandot, Dunaújváros fideszes önkormányzati képviselőjét-írta a Blikk Az önkormányzati munkát szakértőre bízta a Fidesz, Gál volt 2010–14 között az önkormányzat közbiztonsági bizottságának az elnöke. A Fidesz hezitálás után úgy döntött, hogy ez már nekik is kemény, így eltávolították a képviselőjüket. Ebben az ügyben még nincs bírósági ítélet.
Hab a tortán Kiss Szilárd, Fazekas miniszter kebelbarátja!!! Na ugye, hogy ugye kis butám!!! A wc-s néni itt nem szerepel!
Névtelen
2017-12-31 at 12:18
balogtibi! kussolsz tán???!!!
geda
2017-12-30 at 19:29
Balogh Tibi…és ezek kik?….Zuschlag…Hagyó…Hunvald…Wiest…Simon…stb…?????….jogerősen elítélt libsi komcsik….most mondjál te 2-ő, ilyen ismert fideszest….nos?.nem megy??..duma…duma..a wc-s marinéninek…aki népszavát olvas…ill.azt a részét amit az ügyfelei nem használtak fel….haver…
Névtelen
2017-12-30 at 20:06
És kimaradt Farkas Flóri tezsvíred!!!
Névtelen
2017-12-30 at 17:50
Tobruki A gyűlölet szellemi, erkölcsi, mentális, majd testi leépülést
eredményez, végül a sárga házban ismeretlen okból kezdenek nevetgélni.
Luca Brasi
2017-12-30 at 15:11
Olyan nincs, hogy olajszőke Pintér milliárdos őrzővédő komcsi kitálal? (ja nincs, nem is lesz)
Üdv: Diettmar
Tádé
2017-12-30 at 16:24
30 évre titkosítva. Ha lejár, újrakezdődik…
KARY
2017-12-30 at 13:53
MSZP-SZDSZ Gyurcsányék idején a gyilkos maffia korrupt bűnözővel ,Portik Tamással titkosszolgálati elvtársaik beszéltek Orbánék elleni ,hazug ,kreált vádak kreálásáról és terjesztéséről ,ezek olyan tetű dilettáns balliberális ,gyurcsányisztikus barmok ,hogy még titkosszolgálati iratban is hivatalosan rögzítették.Mint ha le is hallgattatták volna magukat …… .
Névtelen
2017-12-30 at 12:57
A fideszkdnp maffiával kapcsolatos vallomások 30 évre titkosítva!!!!!!
Tádé
2017-12-30 at 14:32
Nem véletlen, hogy a szavazólistából is hiányoznak.
geda
2017-12-30 at 19:37
…..ez kevés…okoska…Zuschlag…Hunvald…Gál…Hagyó…stb…ezek??…jogerősen elítélt libsi korruptok…és te tudsz ilyenek a fidesztöl??…haver….duma..duma…meskete
Névtelen
2017-12-30 at 19:58
5.) Egy magánokirat hamisító fővárosi alpolgármester
Bitvai Nándor, a XV. kerület volt alpolgármestere elkövette a magánokirat-hamisítás vétségét-írja a HVG Azt nem sikerült bizonyítani, hogy Bitvai hamisította volna az aláírásokat, azt viszont igen, hogy tudhatott a hamisításról, így visszaélt az okiratokkal. Az ügyészség szerint súlyosbító tényező, hogy ezt folytatólagosan követte el éveken keresztül. Bitvai mai napig képviselő a Fidesz színeiben.
4.) Sikkasztásban bűnsegéd a pécsi képviselőnő
Fodor Ibolyáról az RTL Klub derítette ki, hogy korábban jogerősen elítélték sikkasztásért bűnsegédként, azt pedig a hvg.hu írta meg először, hogy a képviselőasszony egy hozzá kritikusan viszonyuló Facebook-felhasználót fenyegetett meg. A pécsi MSZP méltatlansági eljárást kezdeményezett a politikusnővel szemben, de a Fideszes többségű testület szerint nem az a tisztségre.
3.) A nőverő polgármester
Balogh József polgármester úr ellen még 2013-ban kezdett nyomozni az ügyészség, azután, hogy a kórház jelezte a rendőrségnek: a politikus élettársa súlyos sérülésekkel került hozzájuk ellátásra. A vádirat szerint a fideszes politikus rátámadt az asszonyra, ittas állapotban, ököllel ütlegelte őt, végül a terasz fakorlátjához csapta a fejét. Orrcsonttörés, többszörös járomcsonttörés és sérülésekkel került kórházba. A nőverő polgármester azt estről azt nyilatkozta, hogy élettársa a család vak komondorán esett át, így sérült meg. Később meggondolta magát, és beismerő vallomást tett. A bíróság pedig szépen elítélte, ahonnan a 24.hu szerint nevetve távozott.
2.) A Keletiben hamis pénzzel csencselő ifi Fideszes
A legújabb büszkeség a csapatban Veres Áron, aki első fokon 1 év 6 hónap börtönt kapott. 2015 februárjában bukott le, miután a Keleti pályaudvarnál megpróbált beváltani egy hamis százeuróst. A pénzváltó észlelte, hogy a bankjegy hamis, és bár Veress Áron el akart menekülni, a rendőrök elfogták. Ruházatának átvizsgálásakor további hamis bankjegyeket találtak nála, majd lakásán is volt egy kevés hamis suska.
1.) Bebetonozta áldozatát a Fideszes képviselő úr
A rendőrség őrizetbe vette, és emberölési ügyben gyanúsítottként hallgatta ki Gál Rolandot, Dunaújváros fideszes önkormányzati képviselőjét-írta a Blikk Az önkormányzati munkát szakértőre bízta a Fidesz, Gál volt 2010–14 között az önkormányzat közbiztonsági bizottságának az elnöke. A Fidesz hezitálás után úgy döntött, hogy ez már nekik is kemény, így eltávolították a képviselőjüket. Ebben az ügyben még nincs bírósági ítélet.
Hab a tortán Kiss Szilárd, Fazekas miniszter kebelbarátja!!! Na ugye, hogy ugye kis butám!!!
Névtelen
2018-01-01 at 17:39
Ki hagyd a dunaújvárosi betonozó fideszes gyilkost , mucus !
Névtelen
2018-01-01 at 17:55
A nemzetvezető kijelentette a jövőről : folytatjuk! Naná! Míg szét nem szakad , mint a véres-hurka a sütő tepsiben.
fidesznyáj
2018-01-12 at 22:27
Olvass már vissza te agyhalott… Itt kajak mindenki szülei testvérek:-D
Névtelen
2018-01-01 at 18:32
Naná !