Pesti Srácok

Pontokba szedték, hogyan sarcolja a baloldal az embereket a járvány idején

Pontokba szedték, hogyan sarcolja a baloldal az embereket a járvány idején

Míg a járvány idején és azt követően a kormány több fronton védte a gazdaságot és segített az embereknek többek közt hitelmoratóriummal, ingyenes parkolással, áfacsökkentéssel, addig a baloldal polgármesterei, élükön Karácsony Gergellyel, visszaéltek a veszélyhelyzet miatt kapott hatalommal; megszorításokkal sarcolják a lakosságot és a vállalkozásokat – számolt be róla a Ripost.

Pontokba szedve közölt listát a Ripost arról, hogy hogyan sanyargatta a "szociálisan érzékeny" baloldal az embereket a járvány idején, miközben a családokat és a vállalkozásokat segítő kormányra mutogattak. Íme, a lista:

  • Megemelik a gyermekétkeztetés díját: A főváros tulajdonában álló ingatlanokban működő óvodákban és iskolákban 10 százalékkal többet fizethetnek a szülők – erről döntött Karácsony Gergely főpolgármester (az ellenzék előválasztásának miniszterelnök-jelöltje) egyszemélyben, ahogyan a város 2021-es költségvetésének elfogadásáról is maga határozott.
  • Emelték az építményadót: Erzsébetvárosban (Niedermüller Péter, DK), Szombathelyen (dr. Nemény András, MSZP) és Salgótarjánban (Fekete Zsolt, MSZP).
  • Maximális összegre növelték a kommunális adót Józsefvárosban (Pikó András, Összefogás).
  • 10 százalékkal növelte az idegenforgalmi adót Eger (Mirkóczki Ádám, Jobbik, tavaly kilépett a pártból). Ez volt a szándéka a gyöngyösi (Hiesz György, MSZP) és a salgótarjáni polgármesternek is, de az életbe lépő, ezt tiltó kormányrendelet miatt már nem tehették meg.
  • Megvonta az óvónők juttatásait több ellenzéki fővárosi kerület. Többek közt Ferencvárosban (Baranyi Krisztina, Ellenzéki összefogás), Józsefvárosban és Újbudán (dr. László Imre, Ellenzéki összefogás) is kevesebb pénzt kaptak a dolgozók.
  • Elvették a dolgozóktól a 13. havi juttatást Józsefvárosban.
  • Megszüntették az ingyenes lakossági wifit, ugyancsak Józsefvárosban.
  • Térítési díjat vezettek be az önkormányzati fenntartású bölcsődékben Budakalászon (dr. Göbl Richárd, 2011 Egyesület).
  • Megvonták a cafeteriát az óvodai dolgozóktól Ferencvárosban.
  • Építmény- és telekadót emelt Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, erről egy személyben döntött.
  • Hatszorosára akarta emelni Ferencvárosban az éves parkolási engedély díját Baranyi Krisztina, 2 ezer forintról 12 ezerre. Eljárás indult emiatt.
  • Megemelte a helyi adókat a kormányrendelet tiltása ellenére Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere. Egy interjúban közölte: tudatosan szembemegy a rendelettel és várja a Kúria, valamint az Alkotmánybíróság állásfoglalását.
  • Megemelte a lakbéreket Déri Tibor (Momentum), Újpest polgármestere. Az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. levélben tájékoztatta az önkormányzati társasházak lakóit, hogy áprilistól új közös költség lesz, illetve külön szolgáltatási díjakat is fizetniük kell.
  • Megszüntették a fiatal házasoknak járó, egymillió forintos vissza nem térítendő lakáshoz jutási támogatást Újpesten.
  • Két és félszeresére emelte a kerületi lakbéreket V. Naszályi Márta (Párbeszéd) az I. kerületben.
  • Háromszorosára emelik a vendéglátóhelyek teraszai után fizetendő közterület-használati díjakat az I. kerületben, amint ez lehetséges lesz – jelentették be.
  • 1700 ember elbocsátását helyezte kilátásba Szaniszló Sándor (DK), a XVIII. kerület polgármestere.
  • Emelték az önkormányzati lakások bérleti díját a XVIII. kerületben, különböző mértékben.
  • Növelték a házasságkötés megrendezéséért fizetendő díjat a XVIII. kerületben.
  • Elbocsátottak embereket a Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt.-től Dunaújvárosban (Pintér Tamás, Jobbik).
  • Fizetés nélküli állásidőt rendeltek el a polgármesteri hivatal dolgozóinak Vácon (Kiss Zsolt János, Összefogás).
  • Csökkentették a polgármesteri hivatal dolgozóinak a fizetését Hódmezővásárhelyen (Márki-Zay Péter, az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltje).

Mindeközben...

Nőtt az alpolgármesterek száma a járvány idején Óbudán, Újpesten, Zuglóban, Angyalföldön, Erzsébetvárosban, Újbudán, az I. és a II. kerületben, továbbá Vácon, Hódmezővásárhelyen, Pécsen és a fővárosban. Karácsony Gergely helyettesei 200 ezer forinttal keresnek többet, mint annak idején Tarlós István helyettesei; javadalmazásuk a járvány időszakában – és az­óta – sem csökkent.

Forrás: Ripost; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.