Pesti Srácok

Popharisnyás B. Tóth ízlést terrorizál a Nyugatinál

Popharisnyás B. Tóth ízlést terrorizál a Nyugatinál

A Pesti Mese igyekszik tippeket, ötleteket adni Budapesten, a szórakozás, a kultúra, az étkek és egyebek terén. Néha sajnos óvnunk, védenünk kell a pesti skacokat, nehogy baleset, sérülés vagy egyéb károsodás érje szegénykéket. Az Ízlésrendőrség nevében felszólítok mindenkit, hogy óvakodjon a zenei úton, szombat esténként terjedő fertőtől a Remixben, az egykori Mixben, a Nyugati oldalánál. Szombat esténként Dj Informer, azaz B. Tóth László játssza a Modern Takonytól Lajos bátyánkat.

De ugorjunk vissza egy kicsit vagy negyed évszázadot az időben. Akkor még nem sejtettük, hogy Laci bácsi a hármas csoportfőnökségnek jelent, igaz, ő máig tagadja ezt. Volt akkortájt egy Super Chanel nevű zenés tévé, egyszer bejelentkeztek Budapestről, a Csillagfény Diszkóból. Hallhattuk a nagy rádiós lemezlovast beköszönni: Helló, gúd ívning, máj ném íz Bítótlászló, ájem de didzsé, hír inde klub. El is neveztük gyorsan Bájtót Lászlónak.

Szóval a mai napon akadtam a hirdetésre a neten, mely szerint retró dalokat pörget egy egykoron jó nevű klubban a kivénhedt mester. Aki a maga idején sem volt underground, ha a takony zenét jó fajta eufemizmussal írhatom le a nagyérdeműnek. Persze, az ember eljátszik a gondolattal, hogy az egyszeri partyarc a pesti éjszakából módosult tudatállapotban véletlenül letéved oda, a Nyugati oldalába, remélvén, a szokásos elektronikus zenéjével találkozik. Ehelyett hűdejóhangom van Lacibácsi épp Sabrinától konfolja a Boys, boys, boys című aktuális retróját, felvarrt arcú mamókák és szürke zakó-kék ing összeállítású pocakos, barna cipős bátyókák nagy-nagy örömére. Olyan ez, kérem szépen, mint Fodor-collos Gáborka felbukkanása a baller lista élén. Váratlan, de meglepő, olyan helyzet, amikor a vodka is feljön a gyomorból megnézni, mi ez az őrület. Biztos lesznek olyanok is, akik mint a tarajos punk a szigetfesztiválos táncdal sátorbéli Korda házaspár-Uhrin Benedek koncert alatt, pógózni kezdenek majd az első sorban a Bad Boys Blue-ra. Ha valaki véletlenül ilyet lát a Nyugatinál, gyorsan hívja doktor Zacher Gábor toxikológus barátomat, mert rövidesen az ő szakszerű beavatkozására lesz szükség. Egyébként jó bulit a hétvégére. Bárhol másutt.

PestiSracok facebook image

Feaky D. - Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.