Pesti Srácok

Portik Tamás órákat beszélt az utolsó szó jogán – Jövő héten megtudhatjuk, bűnös-e a Fenyő-gyilkosságban

Portik Tamás órákat beszélt az utolsó szó jogán – Jövő héten megtudhatjuk, bűnös-e a Fenyő-gyilkosságban

Börtönbe küldené az ügyésznőt Portik Tamás, aki szerint az ellene valló tanúk is mindannyian hazudnak, feljelenti őket, különben is szavahihetetlenek. A rendőrök még ennél is megátalkodottabbak voltak, szerinte mindenki bűncselekményt követett el az ügyét vizsgálva. A Fenyő-gyilkosság megbízásával vádolt Portik ma elkezdte az utolsó szó jogán tervezett többtízezer szó elmondását, amit holnap két óra alatt be is fog fejezni. Amennyiben így lesz - Portiknál soha nem lehet tudni -, jövő héten kihirdetheti Póta Péter bíró az ítéletet. Portik életfogytiglanira számíthat, ha bűnösnek találják, Gyárfást akár bizonyítottság hiányában fel is menthetik. Szerdára kiderül.

A Fenyő János meggyilkoltatásával vádolt Portik Tamás össztüzet zúdított ma a hatóságokra, a tanúkra és gyakorlatilag mindenkire, aki így-úgy kapcsolódik az 1998. február 11-i gyilkossághoz. Portik az előzményekhez képest meglehetősen "ártatlanul" kezdte az utolsó szó jogán tervezett többtízezer szó elmondását. Emlékezetes, hogy mintegy egy éve folyamatos időhúzást erőltetett. Sorra felmondott a megbízott ügyvédeinek, vagy rábírta a kirendelt ügyvédeit, hogy mondják fel a kirendelést, a legutóbbi kirendelt védőt pedig fel is jelentette. Ugyanakkor elfogultságot jelentett be a bíró ellen, ám azt elutasították.

Portik Tamás így nézett ki a Fővárosi Törvényszéken még 2019. március 11-én. Azóta konszolidálódott (Fotó: Horváth Péter Gyula)
PestiSracok facebook image

Mivel Gyárfás Tamás már tegnap elmondta az utolsó szó jogán a mondandóját, jöhet az ítélet meghozatala és kihirdetése. Erre jó eséllyel szerdán kerülhet sor a törvényszék dísztermében.

Portik szerint ilyen a világ, mindenki hibás, csak ő nem

Azonban még térjünk vissza Portik mai rendhagyó iratismertetéséhez. Kívülállók, illetve azok részére, akik a gyilkosság időszakában még meg sem születtek, meglehetősen zagyvának tűnhetett Portik mai mondandója.

Honnan is ismerhetnék a fiatal olvasóink azokat a vérre menő gazdasági és valódi harcokkal, valamint áldozatokkal teli '90-es éveket? Az összefüggéseket pedig végképp nem látják. Portik pedig úgy beszélt konkrétumokról, alvilági leszámolásokról, mintha a hallgatóság is benne lett volna, élet volna az akkori világban.

A tanúk pedig, akik arról beszéltek, hogy Portik ölethette meg Fenyő Jánost, mind hazudnak, feljelenti őket - ezt többször is megígérte Portik..

Beszélt Jozef Rohácsról is, akit, mint azt tudjuk, jogerősen életfogytigalni fegyházra ítéltek az Aranykéz utcai, négy halálos áldozatot követelő robbantásért és Fenyő János meggyilkolásáért. Portik szerint nevetséges, hogy Rohács lett volna Fenyő gyilkosa. A gyilkos által használt sapkában, amit a kivégzés után bedobott egy kapualjba, Rohács hajszálát találták meg.

Rohácsot 2008-ban magyar körözés alapján elfogták és kiadták Magyarországnak. A körözés szerint ő helyezte Seres Zoltán luxusautója alvázára a pokolgépet, ami aztán leesett néhány méter megtétele után. A Bentley duralu alvázát nem fogta a pokolgép mágnese. Portik szerint a pokolgépen megtalálták Rovács DNS-ét, ami alapján azonosították. Csakhogy - így Portik - DNS-vizsgálat csak 2011-től van Magyarországon.

Portik mondott néhány értékelhető dolgot is a mai napon

Portik ezután a perben egyébként már sokadszorra elismételte: Gyárfás Tamáshoz és Princz Gáborhoz őt a rendőrök küldték el, hogy mindenáron mondassa ki velük, nekik közük van a Fenyő-gyilkossághoz. (Portik még korábban azt mondta: mentora, néhai Drobilch Gábor és általa megnevezett rendőrök küldték Gyárfásra és Princzre - a szerző.) A feladatot nem tudta teljesíteni.

Gyárfás Tamás 2023-ban a Fővárosi Törvényszéken (fotó: Hatlaczki Balázs)

Portik ma azt is felemlegette, hazugság, hogy Sz. Józsefet (Portik egykori embere, aki rávallott Portikra például a Gyüre-gyilkosság ügyében - a szerző.) ő 1997-ben arra kérte volna, hogy adja át az üzenetét Gyárfás Tamásnak. Ha valóban üzent volna Gyárfásnak, hogy "a dolgok rendben lesznek", akkor amikor titokban felvette a vele zajló beszélgetéseket, ki tudta volna mondatni Gyárfással: tőle megbízást kapott. Sz. azonban ezt az egész üzengetést úgy húsz évvel később találta ki, csak hogy a hatóságnál jó pontot szerezzen, az együttműködését más bűnügyben figyelembe vegyék - így Portik.

Portik azt mondta a nyomozati iratokat úgy értékelve: Fenyő legnagyobb vetélytársa Princz Gábor volt és nem Gyárfás Tamás.

Vádlott az utolsó szó jogán csütörtök délelőtt fejezi be a mondandóját. Ezt követően már csak a bírói ítélet marad hátra, amelyre várhatóan jövő héten sor kerülhet. Ami biztosnak tekinthető, bármi is lesz az ítélet, valamelyik fél fellebbezni fog, így másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd a Fenyő János meggyilkolása miatt mint felbujtóként Gyárfás Tamás és Portik Tamás ellen 2019-ben indult per.

Kiemelt kép: A Népszava címlapja Fenyő János meggyilkolásának másnapján (Forrás: Arcanum)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.