Pesti Srácok

Portiktól a Momentumig - Kármán Irént indítják az ellenzéki előválasztáson Szolnok megyében (Frissítve!)

Portiktól a Momentumig - Kármán Irént indítják az ellenzéki előválasztáson Szolnok megyében (Frissítve!)

A Momentum Mozgalom a zavaros múltú Kármán Irén oknyomozó újságírót, dokumentumfilmest indítja az ellenzéki előválasztáson a Jász-Nagykun-Szolnok megye egyes választókerületében. A nő kapcsolatban állt Portik Tamással.

Fekete-Győr András Momentum-elnök a Facebookon jelentette be pénteken, hogy Kármán Irén újságírót indítják a Jász-Nagykun-Szolnok megyei egyes választó kerületében az ellenzéki előválasztáson. Kármán Irén a 2000-es években dokumentumfilmet forgatott az olajszőkítésről és könyvet írt az olajmaffiáról, igaz, ezekből, illetve leginkább az akkori nyilatkozataiból úgy tűnt, főleg a Fideszre és az MDF-re igyekezett tolni az olajbotrányt, árnyalva ezzel a szocialisták szerepét, holott a Horn-kormány idején tombolt leginkább az erőszak és az olajbűnözés. Kármán Irénről az is tudható, hogy a 2000-es évek közepén szoros kapcsolatba került a ma már több alvilági gyilkosság miatt fegyházban ülő Portik Tamással, aki az olajszőkítési ügyek egyik legjelentősebb szereplőjének tartott Energol Rt.-nek volt igazgató-tulajdonosa.

Gyengéd szálak

Kármán arról maga nyilatkozott, hogy “gyengéd szálak kötötték Portikhoz”, akit elfogása után nagyon sokáig mentegetett a saját blogján. De később azt is mondta, hogy nem is volt intimitás a Portikkal való kapcsolatában. Sokan emiatt a hitelességét is megkérdőjelezték, mondván, "átkerült a másik oldalra", szerinte ilyen nem történt, viszont Portiknak köszönhetően valamennyire beleláthatott az alvilágba. Évekkel ezelőtt a Heti Válasznak beszélt arról, hogy a maffiózó elvitte egy olyan éjszakai találkozóra, ahol a szervezett bűnözés fontos szereplői vettek részt, köztük a Hajógyári-sziget egykori ura, Vizoviczki László. A Portikhoz köthető Művészinas étteremben tartott találkozót Kármán Irén csak egy távoli asztalról figyelhette.

PestiSracok facebook image

Szívesség Pető Ivánnak

Az újságíró arról is beszélt, hogy 1993-ban az SZDSZ-elnök Pető Iván barátnője volt, miközben Kármán akkor Pető körzetében, Zuglóban volt helyi tévés. Pető műsorvezetőként is feltűnt a helyi tévében, azt pedig Kármán állítása szerint Fenyő János meggyilkolása után maga kérte a riporternőtől, hogy a médiavállalkozóval készített "bájolgó" interjú kazettáját hozza el a tévé archívumából. A dokumentumfilmesről az is tudható, hogy együtt dolgozott az azóta már elítélt és börtönben ülő Labanc Ferenc ex-rendőrrel, illetve Sándor István "Papa" egykori nyomozóval is, akivel anyagi-elszámolási viták miatt összevesztek. Sándor István ezután arról kezdett beszélni, hogy Kármán Irén rossz tanácsadókra hallgat, és arra is tett egy célzást, hogy Portik Tamásnak „sajátosan” alakult a viszonya Kármánnal.

Az újságírónőt 2007 júniusában máig ismeretlen tettesek összeverték. Erről az esetről a PestiSracok.hu azt írta, egy bíróság előtt felolvasott vallomásból kiderült, hogy Portik bevallotta, ő verette meg Kármán Irént. Portikot egyébként a magyar kriminalisztika egyik legszövevényesebb emberölésével is megvádolták, az ügyészség szerint ő volt az, akit Gyárfás Tamás megbízott Fenyő János médiacézár meggyilkolásával. A vád szerint Portik a megbízást elfogadta, és rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt – Jozef Roháčot a médiamogul megölésére. Roháč 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerület, Margit utcán a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó Fenyőhöz lépett, és egy gépfegyverrel kivégezte a médiacézárt.

Forrás: Facebook, hvg.hu, PS; Fotó: Kármán Irán Facebook-oldala

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.