A magyar nemzetpolitika egyik kiemelt területe a sport, hiszen a sportnak is köszönhetően erős magyar közösségek jönnek létre – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az MTI-nek csütörtökön, azt követően, hogy Tóthfaluban időkapszulát bocsátottak az épülő tornaterem alapjába. Az államtitkár kiemelte, hogy a település egy 2019-es kormánydöntéssel kapta meg a sportberuházás lehetőségét. A háromszázötvenmillió forintból a tornaterem megépítése mellett egy buszt is tudtak vásárolni a közösség számára.
A magyar nemzetpolitika egyik kiemelt területévé vált a sport az elmúlt években Kárpát-medence-szerte, ez látszik a nagy beruházásokból, az épülő sportakadémiákból is
– tette hozzá. Potápi Árpád János szerint ezzel egyrészt egészséges életmódra neveljük a fiatalokat, másrészt pedig erős közösségeket hozunk létre.
Amikor pedig a sportolók sikereket érnek el, azt nemcsak önmaguknak, a közösségüknek, hanem az egész magyar nemzetnek a javára érik el. Nemcsak sikeres sportolók, sikeres tanulók, hanem büszke magyar emberek nőnek így fel
– fogalmazott a politikus.
Tóthfalut a XIX. század elején Tóth József földbirtokos alapította, a magánbirtokán adományozott telkeket hetven családnak, majd iskolát és templomot építtetett. A település pedig elkezdett növekedni, és a mai napig létezik. Itt működik a topolyai labdarúgó akadémia egyik tagozata is, a most épülő tornatermet a sportolók és a helyi iskolások is használni tudják majd, remélhetőleg már jövő ilyenkor
– részletezte Potápi Árpád János.
Forrás: MTI. Fotó: MTI/Mohai Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS