Pesti Srácok

Potápi Árpád János: Kolozsvár nélkül nincsen magyar történelem, nincsen magyar nemzet

Potápi Árpád János: Kolozsvár nélkül nincsen magyar történelem, nincsen magyar nemzet

Kolozsvár nélkül nincsen magyar történelem, nincsen magyar nemzet, és a város fejlődése az itt élő embereknek, a magyarság összefogásának is köszönhető – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap az erdélyi városban.

Potápi Árpád János a Farkas utcai református templom melletti óparókia, a magyar kormány támogatásával felújított Herepei-ház avatóján vett részt. Az ezt megelőző istentisztelettel vette kezdetét a 14. Kolozsvári Magyar Napok.

– mondta az államtitkár a középkori épület példás felújítására utalva. Úgy vélte, aki az 1980-90-es évek óta nem járt Kolozsváron, meglepve látja a fejlődést, de ez "nem önmagától való".

PestiSracok facebook image

– közölte. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt 12-13 év egész Kárpát-medencére kiterjedő beruházásai bizonyítják, hogy az összefogás csodákat teremt, és ebben a munkában a történelmi egyházak voltak a magyar kormány kiemelkedő partnerei.

– mutatott rá. Kiemelte, hogy a magyar közösség fejlesztése a templomok, az iskolák, óvodák és egyetem építése, fejlesztése után újabb mérföldkőhöz érkezett: a Herepei-ház az ifjúság, az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) tere lesz.

Emlékeztetett Tavaszy Sándor teológus 1942-ben írt szavaira, melyek szerint meg kell újulni az erdélyi, Kárpát-medencei magyarságnak. Hozzátette, hogy a kolozsváriak akkor sem csüggedtek, tudták, hogy van felemelkedés, ha kitartanak szülőföldjükön. A népszámlálás eredményei miatt sem kell csüggedni, az itthon maradt közösséget kell erősíteni, és megteremteni a feltételeket, hogy visszatérjenek, akik elmentek. A magyar kormány is ezen dolgozik – mondta. Az államtitkár az ukrajnai háborúra is kitért, hangsúlyozva: a magyar kormány kiáll, segítő kezet nyújt a kárpátaljai magyaroknak, és azt vallja, hogy nincs más lehetőség, mint a fegyverszünet és a mielőbbi béke.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, hogy az egyház nem öncélúan, csupán a műemlékvédelem miatt újította fel a Herepei-házat, hanem hogy átadja az ifjúságnak.

– fogalmazott. A Kolozsvári Magyar Napok kapcsán kiemelte a találkozás fontosságát, és emlékeztetett, hogy a rendezvénysorozat valamelyik magyar történelmi egyház templomában, hálaadással kezdődik, mely alkalomra új közösségi teret építenek, újítanak fel. A Herepei-házzal befejeződött a Farkas utcai református templom közel egy négyzetkilométeres körzetének, az egyház "legszentebb terének" az újjáépítése.

– fogalmazott Kató Béla a közeli tanintézetekre is utalva. Oláh Emese kolozsvári alpolgármester a házat Kolozsvár újabb kincsének nevezte, mely bizonyítja, hogy a városban érdemes magyarnak lenni. Apetroae Lucas, az egyházkerület ifjúsági referense az IKE nevében az öröm és hála érzését tolmácsolta a kapott ajándékért. Az épület történetét és a felújítást Weisz Attila művészettörtész ismertette, aki szerint a tanácstermében talált későreneszánsz falfestés, a latin nyelvű bibliai idézetek, intelmek miatt ez Kolozsvár és Erdély ékköve. Külön megköszönte, hogy az egyház nem sajnálta az időt, pénzt a restaurálására. Az ünnepségen egy időkapszulát is elhelyeztek, majd a szalagvágás után Kató Béla püspök áldotta meg a két év alatt megújult egyházi ingatlant.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Gábor

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.