
Magyarországnak az ukrajnai háborúra és nem az „álproblémákra” kellene összpontosítania – mondta az amerikai nagykövet a France24.com-nak adott interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy szegény ő és gonosz Orbán a kormány nyíltan oroszbarát propagandát közvetít az embereknek. Pressman azért lazán azt is elejtette: na, nehogy azt gondolja itt bárki is, hogy mindezt tétlenül nézik az óceán túlsó partjáról, mert bizony az USA rendkívül összpontosít arra, hogy hazánkban ne sérüljön a demokrácia és/vagy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog, mert amúgy ez most nincs is. És igen, mindezt még sikerült megfejelnie: szerinte Magyarországon mindenkit ügynöknek neveznek, akinek ellenvéleménye van. Ja, és az ellenzék sem független…
„Ez nem a woke-izmusról szól. Ez Oroszországról szól” – mondta David Pressman egy francia lapnak adott interjúban az amerikai és európai konzervatívok által életre hívott budapesti CPAC-találkozóval kapcsolatban, ahol „a woke-izmus vírusáról” beszéltek. A France24.com arról ír, hogy Budapest immár második éve ad otthont a Konzervatív Politikai Akciókonferenciának (CPAC), amelyen főként amerikai és európai konzervatívok vesznek részt, majd kitér arra is, hogy a rendezvényen Orbán Viktor arról beszélt, hogy neki megvan az ellenszere „nyugati liberálisok” által terjesztett „woke-izmus”, vagyis a progresszivizmus vírusa ellen. Természetesen megemlítik, hogy a miniszterelnök Donald Trump a Fehér Házba való visszatéréséről is szólt beszédében. Úgy tűnik, ez nem igazán tetszik az amerikai diplomatának, aki azonnali válaszcsapásként egy francia lapnak adott interjút arról, hogy mennyire keserű és sanyarú a magyarok sorsa az elnyomó Orbán-diktatúrában. Persze, tőle azért nem áll távol a kormány bírálata: tegnap éppen arról beszélt, hogy „Magyarországon sajnálatos módon buzgón beszélnek egy bizonyos álkultúrharcról”.
Ugyanakkor a szomszédban valódi háború zajlik, ahol ezrek halnak meg Vlagyimir Putyin agresszív háborújában
– mondta David Pressman szerdán, amikor az ukrán határ közelében segélymunkásokkal és menekültekkel találkozott. A nagykövet azt is szóvá tette, hogy Szijjártó Péter a háború kezdete óta öt alkalommal járt Oroszországban, hogy energetikai ügyekről tárgyaljon, de közben Dmitro Kulebával, az ukrán külügyminiszterrel egyszer sem ült le beszélni.
Míg más országok az orosz energiától való függetlenedés mellett döntenek, addig Magyarország megerősíti a Gazprommal való kapcsolatát
– hangsúlyozta, utalva az orosz energiaóriásra. Pressman aggodalmának is hangot adott azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon oroszbarát propagandával lehet találkozni. Szerinte ugyanis Budapest sértette az EU Oroszországgal szembeni szankcióit, és azonnali tűzszünetet követel.
Eközben az Orbán-párti média rendszeresen sugározza az Ukrajna-ellenes narratívát
– olvasható a francia lapnak adott interjúban.
Az egyik kihívás, amellyel Magyarországon szembe kell néznünk, a Kreml dezinformációinak terjesztése
– hangsúlyozta Pressman, aki arról is beszélt, hogy áprilisban az Egyesült Államok szankciókat vezetett be az orosz vezetésű Nemzetközi Beruházási Bank ellen. Egy nappal később Magyarország kilépett a szervezetből, és a bank is bejelentette, hogy elhagyja Budapestet. Pressman elmondta, hogy üdvözli Magyarország késői döntését.
Sajnálatos, hogy az Egyesült Államok részéről ilyen szintű elkötelezettségre volt szükség ahhoz, hogy reagálni lehessen
– vélekedett erről a nagykövet.
„Külföldi irányítású ügynök”
„A tavaly szeptember óta hivatalban lévő, nyíltan meleg Pressman konfrontatív stílusa az első naptól kezdve az Orbán-barát média támadásainak csapdájába került, amikor férje és gyermekeik fényképeit közzétette a Twitteren” – írja a France24.com, hozzátéve, hogy „Budapest összetűzésbe került Brüsszellel az LMBTQ-embereket célzó törvényszigorítások miatt”. A portál beszámol arról is, hogy az amerikai nagykövet rendszeresen kritizálja a kormányzati tisztviselőket és a közösségi hálózatokon megjelenő narratívát, felrúgva a diplomáciai etikettet. Pressman a francia lapnak arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok „továbbra is arra összpontosít, hogy teret biztosítson a demokratikusan működő intézményeknek és a szabad véleménynyilvánításhoz való jog érvényesüléséhez Magyarországon”. A nagykövet hozzátette: ha valaki ellenvéleményt próbál megfogalmazni az Orbán-kormány intézkedéseivel kapcsolatban, akkor azt ügynöknek nevezik. Szavai szerint „akkor Önt (a) valamilyen módon külföldi ellenőrzés alatt álló, befolyásolt vagy finanszírozott ügynökként azonosítják”. Majd lazán közölte, hogy „a függetlenség azonban nem egyenlő az ellenzékkel”.
(Mondjuk, legalább ebben egyetértünk… – a szerk.)
A teljes interjút a France24.com oldalán olvashatják el, ide kattintva.
Vezető kép: US Embassy Budapest/Janka Szitas
Amarma
2023-06-14 at 06:52
TÖRVÉNYÜNK VAN A GYŰLÖLET-BESZÉD ELLEN..UGYE?
ezt a rongyot MIÉRT MEM DOBJUK KI MAGARORSZÁGRÓL ?
FÉLÜNK HOGY MIT SZÓLNAK?
KIK???
Ezek szerint
2023-05-28 at 18:17
Brüsszelben is megy miattunk, ott is mindent intéz nekünk, mert Magyarországon minden hozzá
tartozik. A pártok, a bírók, vidék és főváros, kultúra, az összes felekezet személyzeti ügye.
A Heisler Andrást is milyen bravúrosan kibillentette a székéből, de előtte jól meg is alázta, mégis tudja hol a helye az asztalnál, ill. már csak alatta, ha szerencséje van Gyöngyösi dob neki egy kis csontot, hadd rágódjon.
lesi
2023-05-28 at 18:09
szálljon béle ez a kampós
orrú a jó ides anyába
László54
2023-05-06 at 19:34
Még meddig kell ennek a buzernyák biboldónak az elmebeteg véleményét hallgatni?!
Ilona
2023-05-06 at 19:01
Pressman: „a függetlenség azonban nem egyenlő az ellenzékkel”.
Ebben részben igazat kell adni az amerikainak, de csak részben – (akit, talán hölgynek kellene szólítani, hogy ne sértődjön meg, hiszen feleségként emlegetik, és nem férjként.) A leghelyesebb talán ebben az esetben inkább a pár megnevezés lenne, a megfelelő szó, mint a nagykövet párja, társa kedvese. Ez jobban kifejezné az adott szituációt.
Aki az általánostól eltérő szerelmi viszonyt alakít ki, az nyugodtan teheti, joga van hozzá, senkit sem érdekel, jogai semmiben nem sérülnek, hiszen hazánkban demokrácia van. Az viszont már igazán nem érhető, miért kell a hagyományos férj, feleség megnevezést alkalmazni, egy nem hagyományos helyzetben?
Akinek ugyanis hazánkban férje van az hölgy (nő) és nem úr, aki pedig úrnak (férfinak) született, annak felesége van, hiszen a természet, a biológia szerint két biológiai nem létezik, nem több csak kettő.
Az, hogy ehhez mit hazudnak még hozzá a genderek, akár 1000 oldalas könyvben felsorolva a nem létező, de kitalált társadalmi nemeket, az más téma, nem a tudományhoz kapcsolható, hanem a most divatossá váló tudománytalan, emberi fajt butító, genderizmushoz.
Jó lenne, néhány világhírű biológus véleményéről is hallani valamit, ne csak a biológiához nem értő politikai genderek harsány ostoba , a természet törvényétől, a tudománytól eltérő véleményét hallhassuk.
Nos, az amerikai nagykövet mondata részben igaz, ez tagadhatatlan, ugyanis a magyar baloldali dollárellenzék politikája, működése, így függőssége, nem független a nekik dollár milliókat, esetleg pl. euró milliókat juttató külföldiektől.
Ez kiderült, bizonyítást nyert, 2022 augusztusában MZP elszólása következtében.
Küldik külföldről a dollár milliókat, eurókat a dollárbaloldalnak, azonban ezt nem ingyen teszik. Külföldről a baloldalnak küldött júdáspénzekkel kapcsolatban becstelen elvárásaik, mondhatni becstelen követeléseik vannak az “adományozóknak”, – bár semmi közük hazánk belügyéhez – mégis ők akarnák megmondani, az idegenek, a baloldalnak juttatott becstelen a dollár millióik révén, hogy mi magyarok hogyan éljünk kis hazánkban.
A júdáspénzt küldők célja, hogy hazánkban káoszt, anarchiát keltsenek, mivel függőségi viszonyba kerültek a baloldal politikai pártjai a külföldiek pénze miatt, így valóban veszélyben van a baloldalik függetlensége a külföldiek miatt. Ám ezt kizárólag saját maguknak, a pénzéhségüknek, hazaárulásuknak köszönhetik és nem a végtelenül toleráns törvényeinknek.
Ez az igazság fele, hogy az ellenzék nem független a dollár, vagy euró… millióktól. Így nem is működhetnek objektív okok miatt szabadon, tisztességesen, hiszen pártjaik függetlenségét, a külföldiek pénze gátolja, hogy teljesen független politikát folytassanak, amely a haza érdekét is szolgálná esetleg.
Az igazság másik fele viszont az, mivel hazánkban demokrácia van, törvényünk minden mai baloldali pártnak biztosítja a teljes függetlenséget, ugyanúgy, mint a jobboldaliaknak, országgyűlési,EP parlamenti, önkormányzati …képviselők lehetnek,szólásszabadság, tüntetések szinte a végtelenségig biztosítva…
Zárszóként az mondható, hogy, ha függetlenség, a szabad politikai gondolkozás megvalósítása nem teljes mértékben biztosított a baloldaliak számára, az kizárólag a külföldi befolyásolás, a hazát is eláruló júdáspénzek miatt van, nem a magyar törvényeink miatt, de nem is a magyar kormány miatt.
Hozzászóló:Ilona, közgazdász, Tiszaújvárosból.
Puncius Pinatus
2023-05-06 at 16:52
00 öblítve!
Feketemacska
2023-05-06 at 03:44
Nyom inger úr nem is ukrajnáért aggódik, hanem csak Zeli úrért. Úgy látszik, a fiúkák riszás tánca teljesen kihozta a sodrából, azért szaladgál fel és alá és beszél sületlenségeket. Vagy csak túl hideg az éghajlat errefelé és így akar még melegebbet? Akkor menjen melegebb éghajlatra ! Ne itt rontsa a levegőt ! Ön független, de sajna csak az igazságtól, attól viszont nagyon ! Éppen annyira, mint ellenzékiek a nép és hazaszeretettől.
csakafidesz
2023-05-06 at 02:13
kbandi1 2023-05-05 at 08:44
Méghogy buzi nem lehet nagykövet..
Uram, maga homofób! (Elárulom: én is.)
tarcsa
2023-05-05 at 17:35
Ez még hülyébb, mint az előző biboldó! Igaz, az nem volt buzeráns és csak ügyvezető címre hallgatott.
SDI
2023-05-05 at 15:34
Én úgy látom, hogy ezek akik idejönnek a hazánkba és osszák az észt, próbálnak “megnevelni mindannyiunkat” azok egyáltalán nem ismerik a magyar néplelket, a kurucosségot 🙂
Nem tűrünk a nyakunkon semmilyen idegen hatalmat 🙂 (A víz szalad, a kő marad,
a kő marad. W.A.)
Naprózsa
2023-05-05 at 14:37
Asszem rövidesen haza kéne vitetni ezt a buzit, mert láthatóan nem bírja a gyűrődést. Ez az egész nyilatkozata olyan, mint egy eszét vesztett hisztérikus feleségé, akit se a főnöke, se a családja, se a környezete semmire se becsül, és épp idegösszeomlás előtt állva rohan fűhöz fához, s bárkinek aki hajlandó egyáltalán meghallgatni elmeséli a világfájdalmait.
Még valódi raplis nőnek is rosszul áll ennyi önuralomhiány, de egy kisfiúkat “nevelő” vagy abuzáló fensőbbrendű amerikainak így nyivákolni meg egyenesen szégyen. S nemcsak magára szégyent hoz hanem egész USÁ-t nnevetségessé tesz egy ilyen nyomorult buzi.
A gazdái azért küldték, hogy minket ez a pedofil páros megalázzon, oszt fordítva sült el, még az alkalmatlan ellenzékünk is rühelli egy ilyen nyüszítő senki rinyálását, amivel pont a gazdáit teszi a világ szemében nevetségessé.
Hümmögő
2023-05-05 at 14:29
Ha valakinek eddig kétsége volt, hogy a Telex nevű portál kinek a szolgálatában áll, ki és miért finanszírozza, a mai Pressmann országjárást ismertető marathóni cikke ezt világossá teszi.
Az már az arcátlanság teteje, hogy minden cikk végén adományt kérnek, azt a látszatot erősítve, mintha a z olvasók tartanák el, ezt a “független médiát”
Tipli
2023-05-05 at 14:07
Szijjártó úr! Már hatalmas utilapuk tenyésznek a mezőn negyvenötöstől ötvenhatosig minden méretben. Próbáljon fel már egyet a Pressmann Pipőkének, hátha illik a lábára és kösse fel neki, ha már feleségül nem tudja venni.
Magyar Gyula
2023-05-05 at 10:51
go home mr pressman
Húzzál haza jóbarát.
Tíz ellenség jobb mint egy ilyen jóbarát.
Mekkelek
2023-05-05 at 10:46
Nem csak a férfiak végbele iránt érzett beteges vonzalma miatt kellene beutalni pszichiátriára ezt a preszment.
Vannak itt más gondok, komplexusok is.
kbandi1
2023-05-05 at 08:44
A nyomiember képtelen valós nagyköveti tevékenységre, ezért az álságos hozzáállása. Az, aki még hangoztatja is genderségét, normális ember nem lehet, bármennyire is prüszkölnek a liburnyák agyhalottak.
Judit
2023-05-05 at 08:05
Na te buzogány presman, húzd le magad a klozeton.!!!
angelblind652
2023-05-05 at 07:50
MIÉRT IS MENT A CPAC ALATT BU*I ÚR AZ UKRÁN HATÁRRA??????? CSAK NEM DÖNT HELYETTÜNK??