Pesti Srácok

Programok helyett Trump elmozdítása volt a téma a demokraták választási tévévitájában

Programok helyett Trump elmozdítása volt a téma a demokraták választási tévévitájában

Donald Trump amerikai elnök alkotmányos felelősségre vonása mellett foglaltak állást az elnökjelöltségre pályázó demokrata párti politikusok a kedd este tartott negyedik tévévitájukon. Az ohiói Westerville egyetemén tartott, a CNN hírtelevízió által élőben közvetített tévévita volt az első azóta, hogy a képviselőház megkezdte az elnök elleni alkotmányos vádeljáráshoz (impeachment) szükséges előzetes vizsgálatokat.

A tizenkét demokrata párti elnökjelölt-aspiráns messzemenően egyetértett abban, hogy Trumpot el kell mozdítani posztjáról.

– hangoztatta Elizabeth Warren massachusettsi szenátor, akit az egyik legesélyesebbnek tartanak a jelöltség megszerzésére Joe Biden volt alelnök és Bernie Sanders vermonti szántor mellett. Biden és Sanders az amerikai történelem legkorruptabb elnökének nevezte Trumpot; szerintük mindenképpen le kell folytatni ellene az alkotmányos vádeljárást.

PestiSracok facebook image

A demokrata párti tévévita előtt, kedden, az amerikai védelmi minisztérium részben jogi indokokra hivatkozva nem adta át a képviselőháznak a bekért anyagokat a vádeljárás lefolytatásához. Mike Pence alelnök és Trump személyes ügyvédje, Rudy Giuliani is bejelentette kedden, hogy nem fog együttműködni a képviselőházzal az elnök elleni vádeljárásban.

Washingtonban a demokrata többségű képviselőház bizottságai vizsgálatot folytatnak Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júliusi telefonbeszélgetése miatt. Trump ugyanis azt kérte az ukrán politikustól, hogy segítsen feltárni Joe Biden és fia, Hunter Biden korábbi jövedelmező ukrajnai üzleteit. A demokraták ezt úgy értelmezték, hogy Trump idegen hatalmat "kért fel" beavatkozásra saját politikai ambíciói, 2020-as újraválasztása érdekében, és erre hivatkozva megindították az alkotmányos felelősségre vonáshoz szükséges vizsgálatokat.

A keddi tévévita vezetője azt kérdezte Joe Bidentől: helyénvaló-e, hogy egy amerikai alelnök fia nagyban üzletel más országokban. Biden leszögezte, hogy sem ő, sem a fia nem tett semmi elítélendőt. Biden felhívta a figyelmet arra, hogy a fia kedden interjút adott erről az ABC Newsnak. Leszögezte, hogy a fia felel saját lépéseiért.

– így Biden.

A demokrata vezetők időnként gúnyolódva beszéltek Donald Trump külpolitikájáról. Többen közülük a szemére vetették, hogy cserben hagyja az Egyesült Államok szövetségeseit, és gyengíti a világporondon az országot azzal, hogy hirtelen kivonja az amerikai katonákat Észak-Szíriából. Joe Biden azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak jelenleg "kiszámíthatatlan, őrült elnöke van, akinek fogalma sincs a külpolitikáról".

Több demokrata politikus azon a véleményen volt, hogy az Egyesült Államoknak keményebben kell bánnia Oroszországgal. Cory Booker New Jersey-i szenátor például Trump szemére hányta, hogy gyakrabban lép kapcsolatba Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mint Washington szövetségesével, Angela Merkel német kancellárral. Beto O'Rourke texasi képviselő szerint Oroszország folytatja az amerikai demokrácia bomlasztására irányuló kísérleteit, és Washingtonnak helyre kell állítania a kapcsolatait a szövetségeseivel ahhoz, hogy szembeszálljon Moszkvával.

A tévévitában számos belpolitikai vonatkozású témáról is véleményt mondtak a résztvevők, jórészt megismételve a korábbi tévévitákban elhangzottakat. A műsorvezető a korukra vonatkozó kérdéseket is feltett a három legidősebb és egyben a jelöltségre legesélyesebb résztvevőnek. A legidősebb közülük, a 78 éves Bernie Sanders két hete szívinfarktuson esett át, és a tévévitában kitérő választ adott arra a kérdésre, miként tudja meggyőzni a választókat arról, hogy jó egészségnek örvend. A 76 éves Biden azt hangoztatta, hogy tudja, mivel jár az elnöki tisztség, és – jegyezte meg – a tapasztalat és bölcsesség korral jár. A hetvenéves Elizabeth Warren azt mondta, hogy munkabírásban és kitartásban bárkin túltesz, beleértve a republikánusokat.

A keddi tévévitában 12 demokrata politikus vett részt, de elemzők szerint nem kizárt a lemorzsolódás a mezőnyben. Különféle okokból néhányuk számára feltehetően a keddi volt az utolsó demokrata párti tévévita, és a következő, novemberi megmérettetésen már nem vesznek részt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/David J. Phillip

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?