Pesti Srácok

Prostitúcióra kényszerítette kiskorú barátnőjét egy Somogy megyei férfi

Prostitúcióra kényszerítette kiskorú barátnőjét egy Somogy megyei férfi

Koldulásra, majd prostitúcióra kényszerítette a kiskorú barátnőjét egy húszas éveiben járó férfi. A Somogy Megyei Főügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal elkövetett emberkereskedelem, kényszermunka és más bűncselekmények miatt állítja bíróság elé.

A Somogy Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a drogfüggő fiatalember 2020 októberében ismerkedett meg az akkor 17 éves, intézetből megszökő lánnyal, aki idővel erősen kötődni kezdett hozzá. A folyamatosan pénzzavarral küzdő férfi ezt kihasználva előbb koldulásra kényszerítette a lányt, majd egy ismerősének készpénzért több alkalommal át is adta őt szexuális cselekmény végzése céljából – írja a 24.hu.

A férfi rendszeresen verte és megalázta a lány, ha nem tette azt, amit kért tőle. Tavaly júniusra a lánynak elege lett a vádlott életviteléből és viselkedéséből, ezért elmenekült tőle. Ezt azonban a férfi nem hagyta annyiban, megkereste a lányt, és a nyílt utcán úgy arcon ütötte az ellen álló lányt, hogy eltörött az arccsontja. A kaposvári rendőrök még aznap elfogták és őrizetbe vették a férfit, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatását is. Az ügyészség fegyházbüntetést kért a terheltre, míg az egészről tudó ismerősére börtönbüntetést kért gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt.

Forrás: 24.hu; Fotó: Getty Images (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?