Víz alatti multikulti és a raszta Kis hableány: köszönjük, Disney! – Libz of TikTok
Bármennyire is igyekeztek promózni és jobbnál-jobb fényben feltüntetni a már mozikban játszott élő szereplős A kis hableányt, a helyzet az, hogy mind a látványon, mind a film marketingjén, mind pedig az egész filmen érződik az az izzadságszagú törekvés, hogy igazolják: jó döntés volt az egész filmet beáldozni arra, hogy végre egy sötét bőrű lány megkaphassa az eredetileg hófehér, vörös hajú Disney-hercegnő szerepét és bebizonyítsa: a sokszínűség mindent felülírhat. Ezt is a woke-nak köszönhetjük.
Gyalázatos lett az új A kis hableány-film - írja kritikájában az Index. A lap szerint A kis hableányt már előzetesen temették, és a Twitteren trendingelt miatta a #NotMyAriel – legfőképp azért, mert főszereplő sellő eljátszására egy színes bőrű popsztárt kértek fel, Halle Bailey-t.
Látatlanban nem volt túl sok értelme az idehaza május 25-én bemutatott új Disney-filmet ekézni természetesen, és a poén végül a gyűlölködőkön csattant, ugyanis a 2023-as A kis hableánynak egyértelműen a 23 éves énekesnő lett a legnagyobb erőssége, a főgonosz Ursula undok bőrébe bújó Melissa McCarthy mellett
- írják. Nyilván ez egyéni vélemény, nekem egyszerűen nem áll össze a kép, főleg, hogy 5 évesen a világ legszebb teremtésének tartottam Arielt, akire egyúttal féltékeny is voltam a jóképű Eric herceg miatt. Ezt az érzést egyszerűen nem tudom sem átélni sem megérteni, amikor ránézek az egyébként valóban széphangú Halle Bailey színésznőre, miután a dús vörös haj helyett a vízből felcsapva meglobogtatja a raszta haját. Értitek, Ariel és a raszta haj. Botrányos.
Az Index kritikáját aztán így folytatja: Sajnos az új A kis hableány-film a két színésznőn túl sokat nem tud felmutatni, egy gyalázatos élő szereplős remake lett, amelyet a Disney-nek talán sosem lett volna szabad közkinccsé tennie. Mintha az 1989-es klasszikus rajzfilmnek a kibővített változatát akarta volna megcsinálni a rendező, Rob Marshall, csak éppen az extra jeleneteket képtelen volt a készítőbrigád értelmesen beágyazni a sztoriba. Lükén viselkedő sellőlányok helyett kaptunk önmegvalósító hableányokat, víz alatti multikultit egy zagyván rappelős, beszélő állatkák által előadott zenei betéttel megkoronázva – ez utóbbi miatt biztosan hetekig rémálmai lesznek egy jobb zenei ízlésű nézőnek.
Végül a lap így összegzi a látottakat: A kis hableány élő szereplős újragondolása egy lelketlen és borzalmas film, amelyet még csak tisztességes iparosmunkának sem tudunk elkönyvelni. A Disney-nek annyi lehetett a célja vele, mint az összes többi ilyen alkotással: hatni a nosztalgia utáni vágyunkra és kihúzni pár ezer forintot a zsebünkből, miközben mi a horrorfilmbe illő Ficánka, a gülüszemű Sebastien vagy éppen a béna betétdalok miatt feszengünk két órán keresztül. Ha valaki át akarja élni A kis hableány-élményt, ne adj’ isten, a gyerekének megmutatni, akkor tényleg inkább szedje elő a 89-es változatot, ezt meg várja meg a Disney+-on, hogy pár hét múlva bemutassák.
És ez végtelenül elszomorít. Igazából semmi meglepő nincs azon, hogy az élőszereplős kis hableány borzalmas lett, a fő kérdés inkább az, hogy mi szükség van az élőszereplős kis hableányra?
És a válasz sajnos szomorúbb lehet, mint gondolnánk. Ez csak az én teóriám.
Ha bárki megnéz egy klasszikus mesefilmet, akár az 1989-es változatát ennek, vagy a még régebben készült, 1937-es Hófehérkét, akkor a klasszikus Disney-hercegnős történetekkel fog találkozni. A lányt megmenti a herceg, vagy a lány feladja a hableány életét a herceg miatt, vagy a Hamupipőke esetében a herceg jelenti a megváltást a nyomorúságos sorsú szépségnek. Vagyis igazából mindig van egy gyönyörű nő, egy jóképű herceg, egy gonosz mostoha vagy egy rosszakaró boszorkány, de végül a szerelem győz, mindenki szép, mindenki boldog. És mi kell egy kisgyereknek, ha nem ez? Egy kislány azért nézett régen és azért nézi most is a Disney-hercegnőket, mert szépek, csinosak és a boldogságra vágynak. De szó sincs itt feminizmusról vagy LMBTQ-ról vagy túltolt diverzitásról (egyébként van nagyon igényes és menő Disney-mese csupa színes bőrű karakterrel és remek zenékkel, ajánlom mindenkinek). Az üzenet egyszerű, de mégis varázslatos, nincs semmi erőltetve és éppen ezért olyan jók. Éppen ezért olyan alkalmasak arra, hogy egy kislány - egy ifjú hercegnő - ezeket látva egy szépségre és boldogságra törekvő felnőtt nő legyen, aki megküzd az álmaiért. Úgy, ahogyan azt a Disney-hercegnők teszik. Van, aki borsót meg lencsét válogat, van aki szörnyeteget szelídít és van aki napokig elél hét apró, kisebbségi komplexusos férfival, majd megtalálja a boldogságot.
Az a szomorú teóriám, hogy minél több ilyen, a túltolt diverzitásra fókuszáló mesét gyárt nekünk a Disney, annál jobban ki akarja taszítani a köztudatból a klasszikusokat. És, ha a teóriám igaz, az nagyon szomorú lenne. A Disney-hercegnőinket nem adjuk, az élőszereplős Ariel pedig akkor sem lesz az én Arielem. Nincs vita.
