„A belvárosi zárt család kihányt magából” – Pozsgai Zsolt és az Öreg
„A belvárosi zárt Család kihányt magából, mert a magyar kulturális és művészeti életben, aki nem budapesti, az nem számít” – így foglalta össze életét és munkásságát, életútját a Pécsről induló Pozsgai Zsolt színház-és filmrendező, drámaíró. A rendező szerint ez a szakma, amely állami támogatásból él, nos ez a liberális fővárosi „Család" másokat nem enged a pénz közelébe.
Az SZDSZ a rendszerváltás után elsősorban a kulturális- és oktatási élet irányítását követelte magának, amit meg is kapott. S ha valaki ehhez hozzá mer nyúlni, akkor az oktatási szabadság, szabad művészet elfojtásának hangoztatásával, annak ürügyén tüntetésekbe kezdtek, sztrájkba lépnek; mint történt a Színház-és Filmművészeti Egyetemen.
Mindenki tudja, hogy ez hazugság, de a liberális mainstream külföldi, anyagi támogatóik ezt várják el tőlük.
A beszélgetés során Pozsgai Zsolt feltárja, hogy a különböző színház-és filmművészeti fesztiválokon csak olyan darabok szerepelhetnek sikerrel, amely valamilyen módon érintik az lmbtq, a genderizmus, az egynemű szerelmek világát vagy a rasszizmus, az antiszemitizmus történetét. De tudomásul kell venni, hogy egy művészeti alkotás nem készülhet csak egy szűk rétegnek, az egész társadalom széles rétegeit is érintő alkotások is kellenek.
Bár egymás után nyeri el filmjeivel (Mindszenty, A föld szeretője, Csendkút, A vasgróf, A Vörösgróf, Magyar Golgota) rangos nemzetközi díjakat, kilenc művét játsszák külföldön, itthon négyet, ennek ellenére rendszeresen kimarad a filmtámogatási rendszerből, a hazai elismerésekből.
A „Család” dolgozik, mindenre figyel
Egy nemzetközi filmfesztiválon Bostonba meghívták Pozsgait a Mindszenty Józsefről szóló művével. Itthonról a „Család” képviselői telefonáltak a bostoni igazgatónak, hogy miként kerül oda Pozsgai, amikor sokkal rangosabb szerzők is vannak Magyarországon, mint például Esterházy Péter. A meghívó bostoni művész elképedt, hogy mi folyhat itt Magyarországon.
Csurka Istvánnal szóló barátságáról is beszélt a drámaíró, akinek révén lett az Új Színház főrendezője és a színház máig magyar szerzők műveit játssza. A Csurka-barátság tovább ásta az árkot, a hazai balliberális emberek és közte. Ennek ellenére elégedett a meglévő lehetőségeivel a rendező, mert mindig akad még a másik oldalról is egy-egy művész (pl. Iglódi István), akinek színházában évekig dolgozhatott.
Pozsgai véleménye szerint a szakmaiság a legfontosabb. Ebben sokat változott a helyzet az elmúlt tizenhárom év nemzeti kormányzása alatt. Sajnos előfordul az is, hogy egy úgymond jobboldali, nemzeti csókos kap lehetőséget a több milliárd forintba kerülő filmkészítésre, de mégis mellé kell delegálni egy igazi filmrendezőt is, aki ért a filmkészítéshez. Ez nem jó fényt vet a hazai művészetre.
A nemzeti oldalon is kialakulóban van egy másik „Család”, ahol szintén folyik egyfajta kirekesztés.
