Pesti Srácok

Putyin és Biden Ukrajnáról fog tárgyalni kedden

Putyin és Biden Ukrajnáról fog tárgyalni kedden

Virtuális csúcstalálkozót tart kedden Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök, amelyen az ukrajnai helyzetet, valamint a kétoldalú kapcsolatokat és a júniusi genfi találkozójukon történt megállapodás megvalósítását vitatják meg – közölte az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov a Reuters brit hírügynökséggel szombaton.

A két elnök a tervek szerint megvitatja az orosz csapatok ukrán határ mentén történő felvonultatását és más kérdéseket – közölte egy nevének elhallgatását kérő, jól értesült amerikai illetékes is a brit hírügynökséggel. Biden a stratégiai stabilitásról, kiberbiztonsági és regionális kérdésekről is tárgyalni kíván. A csúcstalálkozó pontos időpontját nem tették közzé. Olekszij Reznikov ukrán védelmi miniszter hírszerzési jelentésekre hivatkozva pénteken kijelentette, hogy Moszkva feltehetően nagyszabású katonai offenzívára készül január végén, mivel több mint 94 ezer orosz katona vonult fel az ukrán határ térségében.

– közölte az amerikai vezető.

PestiSracok facebook image

Biden januári hivatalba lépése óta a két vezető egy alkalommal találkozott személyesen, júniusban, Genfben. Legutóbb telefonon beszéltek, július 9-én. Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) stockholmi értekezlete szünetében tárgyalt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, akinek azt mondta, hogy súlyos következményei lesznek, amennyiben Oroszország lerohanja Ukrajnát.

Forrás: MTI; Fotó: politic.karpat.in.ua

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.