Pesti Srácok

Putyinék jogtalan ukrajnai fegyverszállítással vádolják Magyarországot

Putyinék jogtalan ukrajnai fegyverszállítással vádolják Magyarországot

A Kijevnek szánt, Magyarországról származó fegyverszállítmányok nyílt megsértését jelentik azoknak a kötelezettségeknek, amelyeket Budapest a hagyományos fegyverek exportja területén vállalt - közölte az orosz külügyminisztérium. Moszkva pénteken a Hídfő.net portál hírét kommentálta, amely fotókat is közölt egy tankokkal megrakott, állítólag Ukrajnába tartó nyíregyházi tehervonatról.

A magyar honvédelmi minisztérium valamilyen "felhatalmazott ügynökségen" keresztül Ukrajnának szállít állományában lévő páncélos technikát, egyebek között T-72-es harckocsikat - írta az Itar-Taszsz hírügynökség által idézett külügyi kommentár. Az orosz külügyminisztériumban úgy vélik, hogy az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok sértik az Európai Unió e kérdésben kialakított közös álláspontját, mivel az arra kötelezi az EU-tagországokat, hogy ne exportáljanak olyan termékeket, amelyek fegyveres konfliktusokat szíthatnak vagy mélyíthetnek el.

Ennek az álláspontnak az értelmében figyelembe kell venni, hogy a szállítmányt fogadó ország tiszteletben tartja-e az emberi jogokat illető nemzetközi normákat - áll az orosz közleményben. Mindenkinek nyilvánvaló, hogyan is tartják tiszteletben az ukrán hatóságok ezeket a nemzetközi normákat, hiszen az ukránok lövik Kelet-Ukrajna városait és falvait - olvasható a moszkvai kommentárban. A fegyverszállítmányok az orosz külügyminisztérium szerint a fegyverkereskedelemről szóló nemzetközi egyezményt is sértik. A kommentár szerint ez a dokumentum tiltja a fegyverek eladását az egymással szembenálló feleknek, ha olyan információ birtokában vannak, amely szerint ezeket a fegyvereket népirtásra vagy emberiesség elleni bűncselekményre lehet felhasználni.

PestiSracok facebook image

A kommentár szerint nem fér kétség ahhoz, hogy Kijev felháborító módon felrúg minden szabályt és normát a fegyverek belső konfliktusokban való felhasználása terén. Az orosz külügyi állásfoglalás szerint magától adódik a kérdésfeltevés az Európai Unióban lévő kollégákhoz: "miért volt szükségük ilyen tevékenyen előmozdítani a sokoldalú kötelezettségvállalások ügyét a fegyverellenőrzés és -kereskedelem területén, ha éppen Önök azok, akik ilyen cinikus módon veszik azt semmibe?"

A Hídfő.net portál augusztus 2-án közölt több olyan, a nyíregyházi vasútállomáson készült olvasói fotót, amelyeken állítólag a valaha a Magyar Honvédség állományába tartozó T-72-es közepes harckocsik láthatóak egy Záhony felé tartó szerelvényen. A vonat a beszámoló szerint át is lépte Ukrajna felé az államhatárt. Az oldal azt írta, hogy az ukrán válság kirobbanása óta a Magyar Honvédség készleteiből kivont eszközöket árusító HM EI Zrt. két pályázatot is kiírt használt T-72-es harckocsikra és mindkettőt az 2013 októberében alapított, állítólag cseh magánszemélyek által birtokolt társaság, az Excalibur Defense Kft nyerte meg.

A Hídfő.net szerint az, hogy az Excalibur Defense Kft. mikor és kinek, belföldön vagy külföldön értékesítette a tulajdonában lévő, összesen 80 db használt T-72-es harckocsit, arról nincsenek információik. Úgy fogalmaztak, hogy mivel a szomszédos országok közül csak Ukrajna vív háborút és jelentős haditechnikai veszteségei vannak, így elképzelhető, pont oda lehetett eladni ezeket a harckocsikat és úgy tudják, a lefényképezett vasúti szerelvény is éppen oda tartott. "Eközben szépen robognak a volt magyar fegyverek Ukrajna felé. Talán ezzel járul hozzá Magyarország a civilek ezreinek haláláért felelős ukrán megtorló művelethez?" - írta a portál.

A külügy cáfol

Nem szállít Magyarország haditechnikát Ukrajnába - jelentette be pénteken késő este a Külügyminisztérium, azt követően, hogy az Itar-Taszsz hírügynökség szerint a moszkvai külügy egy kommentárt tett közzé, miszerint a magyar honvédelmi minisztérium valamilyen "felhatalmazott ügynökségen" keresztül Ukrajnának szállít állományában lévő páncélos technikát, egyebek között T-72-es harckocsikat.

Forrás: MTI/hvg.hu

Fotó: Mandiner.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?