Pesti Srácok

Rágalomhadjárat folyik Magyarország ellen egy osztrák újságíró szerint

Rágalomhadjárat folyik Magyarország ellen egy osztrák újságíró szerint

Keletellenes rasszizmusban gyökeredző rágalomhadjárat zajlik ma Európában Magyarország ellen egy osztrák újságíró szerint. A magát „Auslands-Österreich”-nak (külföldi osztráknak) nevező, Elmar Forster, tanár, szabadúszó újságíró, aki Bregenzben érettségizett, Innsbruckban majd Berlinben járt főiskolára, számtalan nemzetközi projektben vett részt, majd utazásai közben beleszeretett Magyarországba. 2015-ben a menekültválság idején döntött úgy, hogy nem hallgathat tovább, és védelmébe veszi azt az országot, ahol letelepedett. A közelmúltban megjelent „Magyarország szabadság és szerelem: védőbeszéd egy rágalmazott nemzetért és az ő igazságért folytatott harcáért" című könyve, most pedig a Kossuth rádiónak mesélt tapasztalatairól.

Számos téren rágalomhadjárat zajlik Magyarország ellen Elmar Forster szerint aki a Kossuth rádiónak kifejtette, már 2015-ben is azt mondta, hogy Orbán Viktornak igaza lesz a menekültpolitikájával.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Forster a közmédiának kifejtette, látta az országot érintő állandó rágalmazást, és ahányszor Ausztriába hazatért a saját bőrén is is érezte azt. Állítása szerint 2015-ben pedig eljött az a pont, amikor Ausztria nevében szégyellte magát.

– idézte fel Forster.

Annak okairól, hogy a nyugat miért áll Magyarországhoz úgy, ahogy az újságíró úgy vélekedett:

Arra a felvetésre reagálva, hogy ez a mentalitás szembemegy a nyugaton szentként hirdetett tolerancia értékrendjével kifejtette:

Forrás: hirado.hu, Fotó: APF Youtube csatornája

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.