Pesti Srácok

Rákay Philip: a Most vagy soha! politikán felüli film

null

A Most vagy soha! egy politikán felüli film – hangsúlyozta Rákay Philip, az 1848/49-es szabadságharc történetét bemutató alkotás forgatókönyvírója és kreatív producere a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A szakember szavai szerint a napokban bemutatott történelmi kalandfilm egyfajta "nemzeti minimum".

– húzta alá. Rákay Philip megrázónak és könnyfakasztónak nevezte a filmet ért visszajelzéseket. Mint mondta, vidéki és budapesti helyszínekről is olyan jelzéseket kapott, hogy a vetítéseken "spontán tapsban törnek ki az emberek, fölállnak és könnyes szemmel ünneplik a filmet". A Most vagy soha! című filmet ért támadásokról szólva Rákay Philip azt mondta: "a kritika nyilván nekem szól".

PestiSracok facebook image

– értékelt, hozzátéve: vannak, akik "bugyuta kurzusfilmet próbálnak belelátni, miközben nem az". Úgy folytatta:

Rákay Philip hangsúlyozta: a filmben sok mindent "percre pontosan dokumentáltak", fejet hajtanak a történelmi karakterek előtt, és megmutatják a középkor és az újkor határán "táncoló" Budapestet. Mindezekkel együtt a Most vagy soha! egy "fiatalok számára is fogyasztható történelmi, családi, igazi kalandfilm" – húzta alá.

A forgatókönyvíró-kreatív producer az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorának is vendége volt, ahol elmondta, hogy a Petőfi és a márciusi ifjak 24 óráját elmesélő filmet száz napig forgatták, és "több mint 1400 ember négy évnyi munkája van benne." Kiemelte továbbá, hogy a film történelmileg nagyon hiteles, az alkotók fontosnak tartották, hogy a ruhák, a berendezési tárgyak, az épületek és a belső enteriőrök is mind nagyon valósághűek legyenek. Építettek egy több hektáros díszletvárost is, Pest-Buda akkori tereivel, utcáival - magyarázta a szakember, aki elmondta azt is, hogy a filmben a valósághű elemek mellett egy "kalandfilmes vonulat" is van. Utóbbival azt akarták megmutatni, hogy "az osztrák elnyomás idején forradalmat csinálni nem volt annyira egyszerű, mint ahogy azt a történelemkönyvekben olvassuk".

– hangoztatta Rákay Philip. Hozzátette: a filmben nagyon sok humor, kaland, akció és pátosz is van.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán