Pesti Srácok

A DK elnöke megint csak azzal dicsekedett, hogy számára a „tágabb” magyarság nem érdekes

A DK elnöke megint csak azzal dicsekedett, hogy számára a „tágabb” magyarság nem érdekes
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

A Demokratikus Koalíció elnöke megint csak fontosnak tartotta megosztani azt az általa folyamatosan hangoztatott tételt, hogy számára a tágabb magyarság, mint olyan nem létezik. Vagyis Dobrev felfogásában a magyarság Magyarország nemzetközileg elismert határain belül kezdődik és ott is végződik, egy politikusnak pedig az a dolga, hogy csak azokkal az emberekkel foglalkozzon, akik ezeken a határokon belül élik mindennapjaikat.

Hogy mit is takar ez pontosan? Minden ember jóléti szintjének emelését, persze baloldali módra. Időben ugyanakkor nem kell messzire mennünk, hogy lássuk mit is jelent a baloldali gondoskodás, hiszen Dobrev és volt férje 2010 előtt megmutatta, hogy mennyit jelentenek nekik a magyarok. Hiába beszél most arról, hogy neki nem a nagy táblázatok számítanak, hanem a magyarok tömegeinek a jóléte, amikor lehetőségük volt, kisemmizték, kigúnyolták és 2006-ban alaposan el is verték a magyarokat.

magyarság
A magyar nemzet egyik igazi ellensége
Fotó: Hatlaczki Balazs

Az összmagyarság sorsa mehet a kukába

Dobrev Klára nem szégyelli magát és arcpirulás nélkül elmondja, hogy átérzi az emberek problémáit és a régi kommunista lózungot hangoztatja, hogy „legyen mindenkinek jó”. De vajon akkor miért adta el a bandájával a talpunk alól a földet is? Miért vitte bele a magyarokat a devizahitelek örvényébe, jó nagyokat röhögve a férjével? Ez a primitív, bolsevik ígérgetés amúgy is átlátszó, a mézesmadzag túl édes, ám Dobrevnek és pártjának papírja is van róla, hogy egyszer már megnyomorította a magyarokat.
Szerencsére nyíltan elhinti azt is, hogy nem érdekli a magyarság általános helyzete, büszke pöffeszkedésnek nevezi azt, hogy a nemzetünk a megfelelő helyre pozícionálja magát, egy igazi bolseviknek, egy megrögzött internacionalistának ezek csak nevetséges dolgok. De még ha valóban a „kisemberrel” törődnének, de bebizonyították, hogy éppen a bérből és fizetésből élők számítanak nekik a legkevesebbet. Dobrev Klára és a pártja is levitézlett már, egyáltalán bátorság megszólalniuk ennyi károkozást követően, mert most is kicsinyes politikai érdekből uszítanak magyart a magyarra, és még mindig zsigerből törlik a vörös bakancsukat ebbe a nemzetbe.

 

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.