Két ember meghalt Lengyelországban, amikor az ukrán határhoz közeli Przewodów városban rakéta csapódott egy gabonaszárítóba – közölte honlapján a Radio Zet. Az első híradások biztosan állították, hogy eltévedt orosz cirkálórakéták csapódtak be, a helyszínen azonban egy légvédelmi rendszer maradványait (is) megtalálták, ami arra enged következtetni, hogy egy, már kilőtt rakéta tévedt át a határ lengyel oldalára. A NATO-tagállamok vezetői az éjjel világszerte válságstábokat hívtak össze, amelyek a szövetség reakciójának arculatát hivatottak megtárgyalni. Világháborúra aligha kell számítani, de Lengyelország fontolgatja, hogy magasabb harckészültségbe helyezi hadseregét, Zelenszkij ukrán elnök pedig a háború eszkalációjaként kommentálta az eseményt. A balti államok rögtön harcias hangot ütöttek meg, míg Joe Biden amerikai elnök türelemre intett és megerősítette: a legnagyobb valószínűséggel nem rakétatámadásról, hanem balesetről van szó.
Mint írták, a Lublintól délkeletre, az ukrán határtól néhány kilométerre fekvő településre két tévesen célzott rakéta csapódott be. A rendőrség és a katonaság a helyszínen van – tájékoztatott a lengyel rádió a honlapján és a Twitteren. A platformot egyébként egyből ellepték a becsapódás következményeit dokumentáló videók, amelyekből a PestiSrácok.hu is szemlézett. Német sajtóértesülések szerint két orosz rakéta találta el Przewodów falut az ukrán határ közelében. Az információk szerint két ember is meghalt. Ugyan hivatalos megerősítés nem érkezett, de a német sajtó eltévedt orosz rakétákról ír.
The first recording from Przewodow. Poland. Where Russian missiles fell and killed two people.#Ukraine #UkraineWillWin #Poland #NATO #RussianArmy #Russian #Russians #RussiaInvadedUkraine pic.twitter.com/UZfcPwV6mN
— Intermarium 24 (@intermarium24) November 15, 2022
A görög származású belga újságíró, Sotiri Dimpinoudis szerint még a szomszédos településről is látszott a becsapódás után a füstcsík.
#Update: Just in – Video reportedly from the smoke of the explosion zone of the Polish village of #Przewodów, #Lublin province in #Poland, after allegedly 2 #Russia[n missiles hit the region killing 2 people. pic.twitter.com/PpBm9qOUW5
— Sotiri Dimpinoudis (@sotiridi) November 15, 2022
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök sürgősen összehívta a Nemzetbiztonsági és Védelmi Ügyek Miniszteri Tanácsának bizottságának ülését.
Az első beszámolók szinte mind arról írnak, hogy egy eltévedt orosz rakéta okozhatta a pusztítást, azonban a maradványok alapján egyelőre nem sikerült pontosan megállapítani, hogy milyen eszköz okozta a pusztítást. A lengyelországi mentőszolgálat közzétett egy fotót a przewodówi becsapódás helyszínéről, ahol egy Sz–300-as rakétarendszer lövedékére hasonlító eszköz maradványára bukkantak. Az Sz–300 egy légvédelmi rendszer, vagyis nem támadófegyverként szokás bevetni.
?? ?? ?? The Rescue Service of Poland published a photo of the debrief in Przewodów
It looks like a debrief of S-300 pic.twitter.com/STNLxVKDqA
— AZ ???? (@AZgeopolitics) November 15, 2022
Przewodów közvetlenül az ukrán határon található, azonban a régióban hónapok óta nem dúlnak érdemi harcok, ezért is meglepő a lengyel települést érő csapás.
Fehér Ház: Biden és Duda egyeztetett – nem biztos, hogy az oroszok lőttek
A Fehér Ház közleménye szerint Joe Biden telefonbeszélgetést folytatott Dudával, amelyben kinyilvánította részvétét az emberéletek elvesztése miatt, és megerősítette az Egyesült Államok “megingathatatlan elkötelezettségét” a NATO iránt. Andrzej Duda tájékoztatta az amerikai elnököt az incidenssel kapcsolatos lengyel értékelésről – áll a washingtoni idő szerint kedden este kiadott dokumentumban. Joe Biden a telefonhívás idején az indonéziai Bali szigetén tartózkodott a G20 csoport csúcstalálkozóján. A Fehér Ház bejelentette azt is, hogy az amerikai elnök kérésére a G20-csúcstalálkozón részt vevő állam-, illetve kormányfők közül többen – így az európaiak, valamint a kanadai és a japán miniszterelnök – szerdán külön is tárgyalnak a történtekről.
A Sky News azt írja, Biden közölte: biztosítani fogja, hogy kiderítsék, pontosan mi történt.
Aztán kitaláljuk, hogy mi a következő lépésünk
– fogalmazott az elnök. Ami pedig az állítólagos Oroszországból kilőtt rakétákat illeti, úgy fogalmazott: vannak előzetes információik, amelyek ezt vitatják.
Nem akarok erről nyilatkozni, amíg nem vizsgáljuk ki teljesen
– húzta alá.
A röppálya vonalai alapján azonban valószínűtlen, hogy Oroszországból lőtték ki, de majd kiderül
– tette hozzá Biden. Ugyanakkor teljességgel lelkiismeretlennek nevezte Oroszország folyamatos rakétatámadásait Ukrajna ellen.
Kedden délután a lengyel területet érintő incidens nyomán az amerikai védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy szükség esetén az Egyesült Államok “meg fogja védeni a NATO területének minden négyzetméterét”. Pat Ryder tábornok rendkívüli sajtótájékoztatón azt közölte, hogy az Egyesült Államok Európában állomásozó csapatainak biztonságát érintő kérdéseket nagyon komolyan veszik, és folyamatosan nyomon követik a Lengyelországból érkező jelentéseket. Lloyd Austin védelmi miniszter a lengyel védelmi tárca vezetőjével tervezett egyeztetést az esetről és annak lehetséges következményeiről.
Készülhetünk a háborúra?
A Portfolio arról ír, hogy friss, helyi információk szerint az ukrán légvédelem fogott el két rakétát, amelyek maradványai Lengyelország területén csapódtak be. Ez magyarázza azt is, miért találták meg egy Sz–300-as légvédelmi rendszer darabjait a helyszínen. Annak ellenére, hogy szinte biztosan nem szándékos támadásról van szó, az interneten vad spekulációk láttak napvilágot a NATO ötös cikkelyének érvénybe léptetése, vagyis a védelmi szerződés aktivizálása kapcsán, amelynek értelmében a katonai szövetség tagállamainak hadat kellene üzennie Oroszországnak. Ugyanakkor a támadás – ami a Portfolio információi szerint valójában nem támadás volt – nem érvényesíti automatikus módon. Erről a NATO-tagállamok vezetőinek kell dönteniük, vélhetően erről tanácskoznak a világszerte összeülő kormányzati válságstábok. A magyar miniszterelnök kollégáihoz hasonlóan összehívta a Védelmi Tanácsot.
Valószínűtlen, hogy szándékos orosz támadásról van szó
A BBC diplomáciai szakkommentátora szerint teljesen valószínűtlen, hogy Oroszország szándékos támadást intézett volna Lengyelország területe ellen. Paul Adams azokra a megerősítetlen értesülésekre reagált, amelyek szerint a lengyel–ukrán határ közelében kedden orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette. A brit közszolgálati médiatársaság vezető szakértője kifejtette: Oroszországnak nem áll érdekében lengyel farmok megtámadása, így valószínű, hogy legfeljebb műszaki meghibásodás történhetett. Adams rendkívül valószínűtlennek nevezte, hogy Oroszország szándékos támadást intézett volna vagy intézne a jövőben Lengyelország vagy bármely más NATO-tagállam ellen.
A BBC megszólaltatta Kurt Volkert, az Egyesült Államok volt NATO-nagykövetét, aki szerint fontos, hogy Oroszország lehetőséget kapjon arra, hogy magyarázatot adjon a történtekre. Volker is azt valószínűsítette, hogy baleset történhetett, de úgy fogalmazott, hogy „ezt Oroszországtól is hallanunk kell”.
Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot
A Barátság kőolajvezeték leállása és a lengyelországi rakétabecsapódás miatt Orbán Viktor miniszterelnök este 8 órára összehívta a Védelmi Tanács ülését a Karmelita kolostorba – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Az ülést megelőzően Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter telefonon egyeztetett Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral – mondta a sajtófőnök.
Rendkívüli tanácskozás Lengyelországban
Rendkívüli tanácskozást hívott össze Andrzej Duda lengyel elnök és Mateusz Morawiecki kormányfő az államfői hivatal kötelékében működő Nemzetbiztonsági Irodában (BBN) – közölte kedd este a lengyel kormányszóvivő.
A kialakult válsághelyzet miatt az államfő és a miniszterelnök a kormány nemzetbiztonsági és védelmi bizottsága tagjaival tanácskozik
– mondta el sajtóértekezletén Piotr Müller kormányszóvivő. A szóvivő arra szólította fel a médiát, hogy „ne tegyen közzé meg nem erősített információkat”.
Az illetékes szolgálatok „hiteles információkkal szolgálnak” a tanácskozáson, majd egy sajtókonferencián nyilvánosságra fogják hozni ezeket
– tette hozzá Müller.
Korábban a lengyel Radio Zet honlapján és a Twitteren arról számolt be, hogy két ember meghalt az ukrán határhoz közeli Przewodów városban, miután két rakéta csapódott egy gabonaszárítóba.
Zelenszkij szerint eszkalálódott a háború
Bár a hírek arról szólnak, hogy ukrán légvédelmi rendszer által hatástalanított orosz rakéta csapódott be Lengyelországban, Volodimir Zelenszkij bevonná a nyugati országokat is a háborúba, miután az ukrán elnök „nagyon jelentős eszkalációnak” nevezte a történteket.
A terror nem korlátozódik nemzeti határainkra. Az orosz rakéták eltalálták Lengyelországot. (…) Rakétákat lőni a NATO területére. Ez egy orosz rakétatámadás a kollektív biztonság ellen! Ez nagyon jelentős eszkaláció. Cselekednünk kell
– mondta. Az ukrán elnök nyilatkozata szerint az oroszok támadást intéztek a NATO területe ellen, ami a konfliktus kiszélesedését jelenti az ukrán elnök szerint.
Zelensky: “Terror is not limited to our national borders. Russian missiles hit Poland. … To fire missiles at NATO territory. This is a Russian missile attack on collective security! This is a very significant escalation. We must act.” pic.twitter.com/0T85fpEqLS
— Christopher Miller (@ChristopherJM) November 15, 2022
Az oroszok csak veszíthetnek egy ilyen támadással
Valószínűleg eltévedt cirkálórakéták csapódhattak be kedd este Lengyelországban, Oroszországnak semmilyen érdeke nem fűződik egy ilyen támadáshoz
– mondta el az M1 aktuális csatorna műsorában Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az erről szóló lengyel sajtóhírre reagálva. Hozzátette: korai még találgatásokba bocsátkozni, több információra lenne szükség, de valószínűleg a két eltévedt rakétát valamilyen ukrán célpontra lőhették ki. A szakértő rámutatott arra, hogy az oroszok soha nem látott mértékben támadták ma az ukrán infrastruktúrát, nagy mennyiségű rakétát lőttek ki. Mint mondta, így nagyobb az esélye annak, hogy valamelyik cirkálórakéta „eltévedjen”. A szakértő szerint az oroszok akár a G20-csúcs vagy a herszoni vereség miatt vették elő stratégiai készleteiket, hogy az orosz céloknak megfelelő fegyverszünetet érjenek el és térdre kényszerítsék az ukránokat. Megjegyezte: ez a készlet nem fog sokáig kitartani. Mint mondta, az eset miatt „mindenki aggódik”, nem véletlenül hívta össze a miniszterelnök a Védelmi Tanácsot. Gyarmati István szerint a lengyelek minden bizonnyal kérni fogják a NATO összehívását, a szervezet válasza pedig valószínűleg „kemény figyelmeztetés lesz”, hogy a szövetség ott áll Lengyelország mögött.
Az észtek már elővették a háborús retorikát
Észtország kész megvédeni a NATO területének minden négyzetcentiméterét
– írta az észt külügyminisztérium a Twitteren.
A bűnöző orosz rezsim rakétákat lőtt ki, amelyek nemcsak ukrán civileket céloznak meg, hanem a NATO lengyelországi területén is becsapódtak
– csatlakozott felháborodásában észt kollégájához Artis Pabriks lett miniszterelnök-helyettes. Gitanas Nauseda litván elnök arra emlékeztetett: Vilnius „szoros kapcsolatot tart” Varsóval.
A becsapódás utáni pillanatok egy másik szemszögből:
Nagranie z okolic Przewodowa #Przewodów pic.twitter.com/J5VrQoh5Pk
— Dziennik Wschodni (@DziennikLublin) November 15, 2022
Az oroszok hivatalosan is cáfolnak és provokációról beszélnek
Provokációnak minősülnek azok a lengyel médiajelentések, valamint a lengyel hivatalos nyilatkozatok, amelyek szerint orosz rakéták csapódtak volna be lengyel területen, ezek célja eszkalálni a konfliktust
– közölte kedd este az orosz védelmi minisztérium.
A lengyel média és tisztviselők nyilatkozatai a Przewodów község közelében állítólagosan becsapódott „orosz” rakétákról szándékos provokáció a helyzet eszkalálása érdekében. Az ukrán-lengyel államhatár közelében egyetlen célpontra sem mértek csapást orosz fegyverek
– hangzott a tárca közleménye. A védelmi minisztérium szerint a roncsoknak, amelyeket a lengyel médiában bemutattak, semmi közük az orosz fegyverekhez.
A kormány nyugalomra int
A jelenlegi helyzetben a legfontosabb a nyugalom
– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1-en, hozzátéve: meg kell várni, amíg a lengyel kormány tájékoztatást ad az esetleges rakétatámadásról. A miniszter emellett a kőolajvezetékről szót ejtett, elmondva: fontos, hogy nem a vezetéket, hanem egy transzformátort találtak el. A Molnak egyébként 90 napi készlete van, ez alatt újra lehet indítani a szolgáltatást.
A lengyelek fokozzák a harckészültséget
Erről döntött a lengyel védelmi tanács, miután megbeszélést tartottak, miközben a NATO áttekinti azokat a jelentéseket, amelyek a lengyelországi robbanásról szólnak, és az ügyben intenzíven együttműködik Varsóval mint szövetségessel – közölte kedden este egy NATO-tisztségviselő.
Lengyel katonai szakértők érkeztek a helyszínre:
⚡️Polish military expert group arrives at the scene of the explosion in the village of Przewodów, Lublin.
Video from local media.
?Follow@Flash_news_ua pic.twitter.com/z8U6wCzqN5
— FLASH (@Flash_news_ua) November 15, 2022
Egy NATO-gép lekövette kedden a rakéta útját
Egy NATO-kötelékbe tartozó repülőgép követte annak a rakétának az útját is, amely egy lengyel határ menti falu közelében csapódott be – közölte a szövetség egyik katonai tisztségviselője a CNN-nel. A gép kedden állítólag éppen a lengyel légtérben teljesített szolgálatot. A gép radarja által rögzített információkat átadták a NATO és Lengyelország illetékeseinek.
Az amerikai csatorna szerint a gép küldetése az Ukrajnában zajló események megfigyelése volt. A NATO-tisztviselő arról nem mondott semmit, hogy a radar alapján ki lőhette ki és pontosan honnan lőtték ki a rakétát.
ENSZ-főtitkár: el kell kerülni a háborús válság mélyülését
António Guterres ENSZ-főtitkárt mély aggodalommal töltik el a lengyelországi rakétabecsapódásról szóló beszámolók, és reméli, hogy alapos vizsgálatot folytatnak le az ügyben – hangsúlyozta kedden közleményben a világszervezet helyettes szóvivője, Farhan Haq. Hozzátette: a főtitkár szerint kulcsfontosságú, hogy elkerüljék az ukrajnai háború keltette feszültség további éleződését.
Biztonságpolitikai szakértő: valószínűleg egy szétesett ukrán légvédelmi rakéta csapódott be Lengyelország területén
Valószínűleg egy szétesett ukrán légvédelmi rakéta csapódott be Lengyelország területén, kizárható, hogy szándékos orosz támadás történt Kelet-Lengyelországban
– mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 csatornán szerda reggel. A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy kedden Kelet-Lengyelországban becsapódott egy rakéta és két embert megölt. Kis-Benedek József elmondta: hisz a hivatalos tájékoztatásoknak, amelyek szerint véletlen baleset történt és nem szándékos orosz támadás. Kiemelte: a falu, ahol a becsapódás történt, nagyon közel, négy kilométerre van a határhoz.
Scholz: fel kell tárni és nyilvánosságra kell hozni a lengyelországi rakétabecsapódás részletei
Fel kell tárni a lengyelországi rakétabecsapódás ügyét és nyilvánosságra kell hozni az adatokat
– jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán a Welt német hírtelevíziónak. A kancellár a G20-csoport indonéziai csúcstalálkozója után adott interjúban a lengyel–ukrán határ lengyel oldalán történt keddi robbanásról kiemelte: aggasztó, hogy “a mi területünkön” – a NATO területén – is pusztítást okoznak fegyverek, amelyeket Oroszország Ukrajna elleni háborújában vetnek be.
Belga miniszter: orosz rakétadarabok és ukrán elfogórakéta csapódott be Lengyelországban
A rendelkezésre álló információk alapján orosz rakéták darabjait és egy ukrán elfogó rakéta maradványait találták meg Lengyelországban
– közölte a belga védelmi miniszter szerdán. Ludivine Dedonder Twitter-üzenetében közölte: az értesülések alapján úgy tűnik, hogy a lengyelországi becsapódás az ukrán légvédelem tevékenységnek következménye.
Mindezt a folyamatban lévő vizsgálatoknak kell megerősíteniük
– tette hozzá a belga tárcavezető.
Duda: Lengyelországot nem szándékos rakétacsapás érte
Semmi sem utal arra, hogy szándékos támadás lett volna Lengyelországgal szemben a Przewodówban történt robbanás
– jelentette ki szerdai varsói sajtóértekezletén Andrzej Duda lengyel elnök. Elmondta: az Ukrajna ellen intézett keddi orosz légicsapások a lengyel határhoz közeli területeket is értek. Érthetőnek nevezte, hogy Ukrajna az orosz rakéták ellen légvédelmi rakétákkal is védekezett.
Lényegében ezért a keddi incidensért az orosz fél felelős
– tette hozzá.
Egyáltalán semmilyen jel nem utal arra, hogy Lengyelországgal szemben szándékos támadás történt volna
– fogalmazott.
Feltehetőleg Sz–300-as, a ’70-es években a Szovjetunióban gyártott rakéta csapódhatott be
– mondta, “véletlen balesetnek” minősítve az eseményt.
Nincs bizonyíték arra, hogy a rakétát az orosz fél lőtte volna ki, ezzel szemben nagy a valószínűsége, hogy az ukrán légvédelem által használt rakétáról van szó
– fejtette ki Andrzej Duda. Megjegyezte: az ukránok az Sz–300-as légvédelmi rakétarendszert használják, amely reagál az orosz repülőgépekről érkező rakétákra, és próbálja megakadályozni, hogy azok célba jussanak. Hozzátette: ez nem a legkorszerűbb rendszer, és az is elképzelhető, hogy egy rakéta meghibásodott.
Forrás: MTI; Fotó: Twitter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS