Pesti Srácok

Rekordszámú migráns próbált meg bejutni az Egyesült Államokba Mexikó felől

Rekordszámú migráns próbált meg bejutni az Egyesült Államokba Mexikó felől

Egy hónap alatt 300 ezer migráns kísérelt meg a zöldhatáron átszökni az Egyesült Államokba Mexikó felől 2023 decemberében – derül ki a szövetségi Vám és Határvédelem (CBP) szombaton nyilvánosságra hozott hivatalos adataiból.

A szövetségi Vám és Határvédelem (Custom and Border Protection – CBP) adatai szerint a 302 034 emberből mintegy 250 ezret a zöldhatáron tartóztattak fel, a többiek egy internetes alkalmazáson keresztül jelentkeztek az amerikai hatóságoknál, hogy be akar jutni az országba. Az amerikai eljárásrend szerint az érvényes okmányok nélkül érkezőknek joga van menedékkérelmet benyújtani. A tömeges érkezések miatt a hatóságoknak nincs kapacitásuk arra, hogy a kérelmeket gyorsan feldolgozzák, ezért a legtöbb embert egy egyedi méltányosságot lehetővé tevő szabály alapján beengedik az országba.

Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter január elején a texasi határszakaszon arról adott tájékoztatást, hogy a dél felől illegálisan az országba érkezők több mint 85 százalékát a hatóságok regisztráció után elengedik az Egyesült Államokon belül. Az érkezők legnagyobb számban Texas felől lépnek az Egyesült Államokba, a sok helyütt átjárható Rio Grande folyón keresztül kísérlik meg az átkelést a határon. Texas állam és a washingtoni szövetségi kormányzat között az elmúlt hetekben mélyülő konfliktus alakult ki, miután január 10-én Texas lezárta az egyik legnagyobb nyomásnak kitett határszakaszt Eagle Pass városában a szövetségi határőrök előtt. Texas kormányzójának indoklása szerint a szövetségi határőrizeti hatóság nem védi meg a határt, ezért a texasi Nemzeti Gárda bevonásával kényszerítik ki a határvédelmet.

Greg Abbott, republikánus kormányzó csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Joe Biden elnök intézkedései példa nélküli invázióhoz vezettek a határon, ami ellen kötelességének tartja fellépni. A Biden-kormányzat felszólította Texas államot, hogy ne akadályozza a szövetségi határőrséget feladatának ellátásában, amelyet arra utasított, hogy távolítsa el a szögesdrót akadályt. A szövetségi Legfelsőbb Bíróság ezen a héten úgy döntött, a szövetségi határügynököknek joguk van arra, hogy eltávolítsák a texasi hatóságok által létesített határakadályt. A bevándorláspolitika szigorításáról december óta intenzív egyeztetések zajlanak a kongresszus demokrata és republikánus tagjai között. Csütörtökön a felsőház, a szenátus tagjai bejelentették, hogy megállapodásra jutottak a határőrizet szigorításáról, és bevándorlási reformokról.

PestiSracok facebook image

Az általuk kidolgozott jogszabály elfogadásához kapcsolódna az Ukrajna további katonai támogatásának fedezetéről szóló jogszabály is. A csütörtökön bejelentett szenátusi törvényjavaslat alapján, amennyiben az illegális határátlépések meghaladnak egy bizonyos napi számot, – heti átlagban napi 5 ezret –, akkor a határőrség számára kötelezővé válik az érkezők visszatoloncolása. A szenátus tagjainak kétpárti kompromisszumával kapcsolatban, az alsóház, a képviselőház republikánus elnöke Mike Johnson azt jelezte, hogy az valószínűleg nem fogja megkapni a többséget, mert nem tartalmaz igazi bevándorlási reformot. Joe Biden elnök pénteken közleményben üdvözölte a törvényjavaslatot, amit minden idők legkeményebb határbiztonsági intézkedésének nevezett, valamint közölte, hogy annak végrehajtására kötelezettséget vállal, amennyiben a kongresszus elfogadja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/Joebeth Terríquez

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.